Szerző: Bizó Dániel

2007. március 5. 14:24

Újabb büntetéssel fenyegette meg a Microsoftot az EU

[International Herald Tribune/HWSW] Ismét figyelmeztette a Microsoftot az Európai Bizottság, ezúttal új kifogásokat emelve az amerikai vállalattal szemben. A bizottság hivatalos megállapításai szerint a szoftveróriás továbbra sem tesz eleget a három évvel ezelőtt hozott trösztellenes határozatnak, és indokolatlanul magas licencdíjakat szab meg a Windows protokolljainak dokumentációjára. A vállalat szerint a Bizottság olyan követelményekre hivatkozik, amelyeket egyáltalán nem tett világossá.

[International Herald Tribune/HWSW] Ismét figyelmeztette a Microsoftot az Európai Bizottság, ezúttal új kifogásokat emelve az amerikai vállalattal szemben. A bizottság hivatalos megállapításai szerint a szoftveróriás továbbra sem tesz eleget a három évvel ezelőtt hozott trösztellenes határozatnak, és indokolatlanul magas licencdíjakat szab meg a Windows protokolljainak dokumentációjára. A vállalat szerint a Bizottság olyan követelményekre hivatkozik, amelyeket egyáltalán nem tett világossá.

"Az európai antitröszt politika 50 évében ez az első eset, hogy olyan vállalattal találkoztunk, a mely nem tett eleget egy trösztellenes határozatnak" -- mondta el Jonathan Todd, Neelie Kroes versenyjogi biztos szóvivője. "Inkább fizetik a parkolócédulát, és ott parkolnak, ahol nekik tetszik" -- véli Thomas Vinje, a Microsoft ellenlábasait tömörítő lobbiszervezet, a European Committee for Interoperable Systems jogásza. A csoport tagjai között van az Adobe, az IBM, a Nokia, az Oracle, a RealNetworks, a Red Hat és a Sun Microsystems.

EU vs. MSFT
A Bizottság három év vizsgálódást követően 2004-ben 497 millió euróra büntette a Microsoftot, és Windows operációs rendszere kommunikációs protokolljainak licencelhető dokumentációjára, továbbá egy Media Player nélküli Windows XP elkészítésére kötelezte, mivel véleménye szerint a vállalat visszaélt Windows-monopóliumával, korlátozva versenytársait, végeredményben pedig megkárosította az európai fogyasztókat.

A Bizottság tavaly nyáron újabb 280 millió euró büntetést szabott ki, mivel úgy találta, hogy a vállalat nem teljesítette a határozatban foglaltakat, ezen túlmenően pedig napi 3 millió eurós keretet szabott meg, mely a mai nappal számolva 708 millió eurónál tart visszamenőleg, a jövőbeni büntetések számára. A Microsoft mindkét büntetést megtámadta az Európai Bíróságon, mely várhatóan ősszel hozhat először ítéletet.

A Microsoft visszautasította a szóvivő kijelentését, állítva, hogy a vállalat mindent megtesz, hogy együttműködjön. A vállalat jogi képviselője, Brad Smith közölte, hogy a csütörtöki értesítését megelőzően semmiféle visszajelzést nem kaptak a Bizottság részéről a Windows protokollok licencelésével kapcsolatban. Hozzátette, a 2004-es antitröszt határozat mindössze egy mondatban említette a jogdíjakat. "Úgy hisszük, tisztességesek és méltányos voltunk a javasolt protokoll díjak megállapításában".

A Bizottság indoklása szerint a protokollok dokumentációja, melyek révén a független szoftverszállítók gyorsabb, stabilabb és funkciógazdagabb alkalmazásokat lennének képesek előállítani, aránytalanul drágán licencelhető. A 2004-es határozat alapján a Microsoft jogosult jogdíj szedésére, az innováció arányában. Neelie Kroes versenyjogi biztos és csapata szerint azonban nincs jelentős innováció a protokollokban. Egyetértenek ezzel a vállalat riválisai is, melyek állítják, a magas díjak célja, hogy kiszorítsák a versenytársakat a piacról. A Bizottság szerint eddig egyetlen szoftvercég sem licencelte a protokollokat.


Neelie Kroes (balra) jelenlegi és Mario Monti korábbi versenybiztos

Smith az elemzőknek tartott konferenciabeszélgetése alkalmával vitatta ezeket a megállapításokat, állítva, hogy a Microsoft több mint 36 bejegyzett szabadalommal rendelkezik az érintett technológiákkal, és jogában kell hogy álljon ellenérték fejében licencelni azokat. A vállalat megbízásából készített PricewaterhouseCoopers tanulmány szerint a jogdíjak nagysága 30 százalékkal elmarad a piaci átlagtól. A redmondi óriásnak négy hete van, hogy kielégítő választ adjon a Bizottság számára, ellenkező esetben a büntetés akár 30 millió dollárra is rúghat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról