Szerző: Bodnár Ádám

2006. október 10. 10:16

Elhunyt Ray Noorda, a hálózati számítástechnika atyja, a Novell egyik korábbi vezetője

Ray Noorda
Ray Noorda
[HWSW] Tegnap elhunyt Ray Noorda, a Novell egyik első vezetője. A hálózati számítástechnika atyjaként is emlegetett szakember évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, az ezzel kapcsolatos komplikációkba halt bele oremi (Utah, USA) otthonában, 82 éves korában.

17-ről a 12 ezerre

Noorda holland bevándorlók gyerekeként született a Utah államban található Odgden kisvárosban 1924-ben. Az iskolaévek alatt gyümölcsszedéssel és birkák őrzésével egészítette ki zsebpénzét, a Második Világháború ideje alatt a haditengerészetnél szolgált radatkezelőként. 1949-ben végzett a Utah Egyetem mérnöki karán, ezután a General Electricnél helyezkedett el, ahol egészen 1971-ig dolgozott, majd Kaliforniába költözött és hosszabb-rövidebb ideig dolgozott a Szilícium-völgyben található cégeknél.

Noorda tizennyolcadik dolgozóként 1983-ban csatlakozott a Novellhez elnök-vezérigazgatóként, irányítása alatt a cég 1995-re 12 ezerre növelte alkalmazotti létszámát és a Netware operációs rendszer sikerének köszönhetően milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolított. A NetWare kezdetben egy CP/M operációs rendszerre készült fájlmegosztó alkalmazásként indult, de már maguk a fejlesztők is látták, hogy a CP/M egy haldokló platform, így a szoftvert átírták IBM PC-re. Az eredetileg Network Operating System névre keresztelt megoldást 1983-ban keresztelték át NetWare-re.

A Novellnél Noorda irányítása alatt építették ki a szoftverértékesítési csatornákat, azt a többlépécsős, partnerekre épülő disztribúciós hálózatot, amelynek alapján ma a legtöbb informatikai cég értékesítési tevékenysége is működik. A NetWare -- részben ennek is köszönhetően -- egészen az 1980-as évek végéig gyakorlatilag egyeduralkodó volt a PC-s hálózati szoftverek piacán.

A nagy lehetőség

Az 1990-es évek elején azonban körvonalazódni kezdett a Microsoft mindent elsöprő szoftverpiaci dominanciája, amely ellen a Novell felvásárlásokkal kívánt védekezni. A vállalat ekkoriban vette meg az AT&T-től a Unix System Laboratoriest, majd a WordPerfect szövegszerkesztőjét és a Quattro Pro táblázatkezelőt a Borlandtól. Az akvizíciók azonban balul sültek el, a unixos üzletág 1995-ben a Santa Cruz Operationshöz került, a WordPerfectet és a Quattro Prót pedig a Corel vette meg 1996-ban.

1990-ben a Novell egyesülési tárgyalásokat folytatott a csoportmunka-szoftvereiről ismert Lotusszal, az 1,4 milliárd dolláros ügylet azonban végül elbukott, mivel a konok Noorda ragaszkodott ahhoz, hogy a létrejövő vállalat igazgatótanácsában a Novell a felkínáltnál több taggal képviselhesse magát. Ezzel a Novell valószínűleg történetének legnagyobb esélyét szalasztotta el, amennyiben a tranzakció létrejött volna, a Lotusszal egyesült Novell lett volna a legnagyobb szoftvercég, megelőzve még a Microsoftot is.

A redmondiak azonban Windows újabb és újabb változataival lassan átvették a vezető szerepet a PC-s operációs rendszerek piacán, háttérbe szorítva a NetWare-t, amelyben nagy szerepe volt annak is, hogy a Novellnél későn ismerték fel az internet-korszak közeledtét: a NetWare 1998-ig csak korlátozottan támogatta a világháló alapjának számító TCP/IP protokollt.

A Canopy-korszak

Noorda 1994-ben vonult nyugdíjba a Novelltől egészségügyi okok miatt, ezután megalapította a Canopy Group kockázati tőkebefektetési társaságot, amely több tucat vállalatot pénzelt. Noorda jelentős összegeket költött jótékony célokra is. Az Alzheimer-kórral járó egészségi problémák -- például memóriazavarok -- miatt 1998 óta Noorda már nem vett részt a Canopy napi ügyeinek irányításában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról