Szerző: Bodnár Ádám

2005. november 16. 11:31

Duplázásra készül az AMD

Az AMD 2007-ben már négymagos processzorokat dob piacra. A vállalat által nyilvánosságra hozott termékterv szerint két év múlva nem csak szerverek, hanem asztali gépek és notebookok számára is készül majd négymagos AMD processzor.

[HWSW] Az AMD 2007-ben már négymagos processzorokat dob piacra. A vállalat által nyilvánosságra hozott termékterv szerint két év múlva nem csak szerverek, hanem asztali gépek és notebookok számára is készül majd négymagos AMD processzor.

Úton a csúcs felé

Ezek a lapkák továbbra is a K8 architektúrán alapulnak, de 2008-ban vagy 2009-ben már teljesen új fejlesztésű chipekkel áll elő a cég. A vadonatúj architektúráról egyelőre szinte semmilyen részlettel nem szolgált a cég, csupán annyit lehet tudni hogy azt a lehető legjobb skálázhatóság szem előtt tartásával tervezik, ezáltal az Opteronok a legfelső kategóriás szerverek világában is megvethetik a lábukat.

A Newisys szervergyártó a Supercomputing 2005 rendezvényen már bemutatott egy 32 processzoros Opteron-alapú szervert, amelyen Windows és Linux futott egyszerre. Phil Hester, az AMD műszaki igazgatója -- és a Newisys korábbi elnök-vezérigazgatója -- szerint ez annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség az Intel Itaniumra, az x86 architektúrára épülő chipek akár a legfelső kategóriában is versenyképesek lehetnek.

Dupla vagy semmi

A világ második legnagyobb processzorgyártója nem csak a magok számát duplázná, hanem a processzorait felhasználó számítógépgyártók számát, ezáltal pedig a piaci részesedését is. Az AMD elsősorban az Opteron sikerére alapoz, a vállalat elképzelései szerint a lapkák egyre több rack és blade szervereben, valamint munkaállomásban tűnhetnek majd fel, az Athlonok és Turionok pedig a vállalatok asztali gépeit és notebookjait hódíthatják meg. "Akik megbíznak a szerver-technológiánkban, megbízhatnak az asztali technológiánkban is" -- monta egy tegnap tartott elemzői tájékoztatón Henri Richard, az AMD értékesítési és marketing vezetője.

A vállalati vevőkhöz az AMD szerint a többmagos processzorokon át vezet az út, illetve az olyan képességeken, amelyek lehetővé teszik az erőforrások minél hatékonyabb kihasználását. Ilyen lesz majd a Pacifica kódnevű virtualizációs technológia, amelyhez hasonlót az Intel a napokban jelentett be. Az AMD virtualizációs technológiája 2006 elején mutatkozik be a piacon. A most nyilvánosságra hozott termékterv szerint 2007-ben olyan újdonságok várhatók még az AMD-től, mint az AMD64 utasításkészlet további bővítése a nagyobb fix- és lebegőpontos teljesítmény érdekében, illetve megosztott harmadszintű gyorsítótár.

Takarékos

A vállalat emellett komoly hangsúlyt fektet a fogyaszás és a számítási teljesítmény lehető legjobb arányára is. Ezt nem csak a processzorok tervezésével kívánja elérni az AMD, hanem olyan marketing-eszközökkel, amelyek az AMD chipek előnyét hangsúlyozzák a versenytársakkal szemben. A vállalat weboldalán hamarosan elérhető lesz egy kalkulátor, amely megmutatja az érdeklődőknek hogy az AMD processzoros rendszerek használatával mekkora megtakarítás érhető el a többet fogyasztó Intel-alapú gépekkel összevetve.

A jövőben az AMD további energiatakarékos funkciókat vezet majd be a chipjeiben, minden mag külön energiagazdálkodási logikával lesz felszerelve, emellett a processzoroknál bevezetik az órajelkapuzást (clock gating). Az Intel által a Pentium M-ben már régóta használt órajelkapuzás lényege, hogy az éppen nem használt tranzisztorok felé megszűnik az órajel továbbítása, ezzel látványosan csökkenthető a szivárgási áram, ezáltal a fogyasztás és a hőtermelés is.

Az Opteronok lendületes térnyerése várhatóan a jövő évben is kitart majd, a szerverprocesszorok szegmensében az AMD nem kevesebb mint 28 százalékos bevételnövekedésre számít, míg az asztali gépekbe és notebookokba szánt chipek szegmensében 15 százalékosra. Bob Rivet pénzügyi igazgató szerint a vállalat jövőre a piaci növekedésnél kétszer gyorsabban lesz képes növelni az eladásait, jelentősen kibővítve mind a bevételét, mind a nyereségét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról