Szerző: Budai Péter

2005. március 7. 09:46

A Microsoft új fájlrendszere Windows XP-hez is elérhető lesz

[Microsoft Watch/HWSW] A Microsoft nagyon keveset árul el készülő fájlrendszeréről, az azonban kiderült, hogy már készítik annak Windows XP alatt működő változatát is. A Longhorn négy alappillérének egyike, a WinFS relációs fájlrendszer ezáltal a Windows XP felhasználók számára is lehetővé teszi majd az új generációs alkalmazások futtatását.

[Microsoft Watch/HWSW] A Microsoft nagyon keveset árul el készülő fájlrendszeréről, az azonban kiderült, hogy már készítik annak Windows XP alatt működő változatát is. A Longhorn négy alappillérének egyike, a WinFS relációs fájlrendszer ezáltal a Windows XP felhasználók számára is lehetővé teszi majd az új generációs alkalmazások futtatását.

Avalon, Indigo, és most már WinFS is lesz Windows XP-re

Hasonló sorsra jutott a Longhorn másik két kulcskomponense, az Avalon prezentációs réteg, és az Indigo kommunikációs architektúra is. Az még kérdéses, hogy a három technológia portolása milyen szintig készül el, vagyis azt csak a Longhornra írt alkalmazások futtatására, vagy a Windows XP felületének és alapképességeinek kibővítésére is felhasználják-e azokat.

A mostani bejelentés a vállalat első állásfoglalása az új fájlrendszerrel kapcsolatban, mióta a WinFS fájlrendszer csúszását hivatalosan is bejelentették 2004 augusztusában, ami várhatóan sem a Longhorn 2006-ben érkező kliens változatában, sem a 2007-ben megjelenő szerverben nem lesz még benne. Az augusztus óta eltelt idő, és a hosszú hallgatás miatt sokan úgy vélték, hogy a WinFS is ugyanarra a sorsra juthat, mint a Microsoft kilencvenes években fejlesztett objektum-orientált fájlrendszere, ami a "Cairo" kódnevet kapta, és végül sosem készült el.

A Longhorn négy alapvető részre osztható, amiből három -- az Avalon, az Indigo és a WinFS -- már Windows XP-re is elérhető lesz. A negyedik összetevő egyszerűen "Fundamentals" névre hallgat, vagyis az operációs rendszer alapképességeit jelenti. Azóta arra is fény derült, hogy az Avalont kiegészíti az Aero nevű új felhasználói felület is, ami csak a Longhornban lesz elérhető. Az alapképességek között pedig leginkább az operációs rendszer biztonságával, teljesítményével, megbízhatóságával, valamint programozhatóságával kapcsolatos modulok lesznek megtalálhatóak.

A kompatibilitás megőrzése a cél

A vállalat szerint annak, hogy a három komponenst Windows XP-re is elérhetővé teszik, az az oka, hogy a Longhornhoz készülő alkalmazások a korábbi operációs rendszereken is futhassanak, ezáltal hosszabb migrációs időt biztosítva a felhasználóknak, és nagyobb kedvet adjanak a fejlesztőknek ahhoz, hogy mielőbb kihasználják az újdonságokat. Vélhetően a portolásba bele fog tartozni a Windows Server 2003 is, így a Longhorn moduljai ahhoz is megjelennek majd.

A WinFS tesztelhető verziója a 2005 szeptemberében megrendezésre kerülő Professional Developers Conference (PDC) idején jelenik meg -- tudatta Tom Rizzo, a Microsoft SQL Server termékigazgatója, valamint megerősítette, hogy a technológia Windows XP-re portolása már folyamatban van.

Ki fog így Longhornra váltani?

Kérdéses, hogy a lépés milyen hatással lesz a Windows XP és a Longhorn jövőbeli értékesítését tekintve. Egyrészt a Windows XP a bővítmények segítségével hosszabb távra jelenthet megtérülést, ezáltal annak eladásai a technológiai újdonságok és a folyamatos terméktámogatás mellett tovább növekedhetnek. Az viszont bizonytalan még, hogy mi fogja a Longhorn valódi előnyét jelenteni, ami miatt a legtöbb felhasználó azt választja majd megjelenésekor, leváltva korábbi operációs rendszerét.

Valószínűleg a megoldás az lesz, hogy a Windows XP-hez és a Windows Server 2003-hoz elkészített modulok csak a programozók számára jelentenek majd plusz lehetőségeket, és segítségükkel a velük készített alkalmazásokat a felhasználók korábbi operációs rendszereiken is futtathatják, de a modulok kiegészítő képességei -- amik az operációs rendszer funkcionalitását, kinézetét és használhatóságát bővítenék -- csak a Longhornban lesznek elérhetőek.

A másik lehetőség az lett volna, hogy az Avalon, az Indigo és a WinFS, vagy ezek valamilyen kombinációja nem teljesen ingyenesen érkezne, és esetleg további, specifikus bővítésekkel egyetemben egy köztes operációs rendszert, egy frissített Windows XP-t eredményezne. Sokáig vitatott kérdés volt, hogy lesz-e új Windows-verzió a Longhorn előtt, és a Longhorn fejlesztését is tovább lehetett volna ezáltal csúsztatni. Ez az elképzelés már nyilván nem működőképes, hiszen a kérdéses modulok várhatóan a Longhorn megjelenésekor, vagy utána érkeznek, ezért ez csak akkor jöhetett volna szóba, ha ezek a modulok a véglegeshez képest csökkentett képességekkel lettek volna először elérhetőek, és nem tűzték volna ki a Longhorn végleges megjelenési dátumát 2006 közepére.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról