Szerző: Bodnár Ádám

2005. február 9. 16:02

Lemondott Carly Fiorina, a HP igazgatótanácsának elnöke és elnök-vezérigazgatója

Carly Fiorina
Carly Fiorina
[HWSW] Bejelentette lemondását Carly Fiorina, a Hewlett-Packard igazgatótanácsának elnöke és elnök-vezérigazgatója. Fiorina azonnali hatállyal elhagyja a céget, az irányítást átmenetileg Bob Wayman pénzügyi igazgató veszi át. Az igazgatótanács elnöke átmenetileg Patricia Dunn lesz, aki 1998 óta tagja a testületnek. Fiorina távozását a tőzsde jól fogadta, a részvényárfolyam a mai napon eddig közel 10 százalékkal emelkedett.

Belső források szerint Fiorina lemondásának oka az, hogy nézeteltérésbe keveredett az igazgatótanáccsal a vállalat jövőbeli stratégiáját illetően. "Az igazgatótanácsnak és nekem különbözött a véleményünk arról, hogyan hajtsuk végre a HP strarégiáját. Tiszteletben tartom a döntésüket" -- mondta Fiorina, akinek szavai arra utalnak, hogy távozása nem feltétlen a saját döntése volt. "A HP egy nagyszerű cég, és sok sikert kívánok az itt dolgozóknak a jövőre."

Nemrégiben olyan lapértesülések láttak napvilágot, amelyek szerint a HP igazgatótanácsa megkurtította Carly Fiorina hatáskörét. A HP akkor buzgón cáfolta ezeket a híreket, azonban a mai bejelentés fényében nem kizárt, hogy az információk mégis valósak voltak. Az utóbbi időben a HP vezetését sok kritika érte amiatt, hogy a céget nem tudták növekedési pályára állítani, és az informatikai ipar fellendülése idején a versenytársak -- az IBM, a Dell -- rendre elhúztak a HP mellett.

Megújulásra van szükség

Nyilvánvaló, hogy a HP-nak teljes megújulásra lenne szüksége, és úgy tűnik, ennek a folyamatnak a vaskezű Fiorina volt az egyik legkomolyabb kerékkötője. Az elnök-vezérigazgató asszony 1999-ben a Lucent Technolgiestól igazolt át a HP-hoz. A nevéhez egyelőre csak a Compaq felvásárlásának kierőszakolása kapcsolható eredményként, ráadásul a HP ennek ellenére sem teljesít fényesen, a legtöbb piacon folyamatosan veszít a részesedéséből.

A vállalatnak ugyanazok a problémái, mint Fiorina érkezése előtt: a PC-piacon a cég továbbra sem tud versenyre kelni a Dell-lel, a nagyvállalati szegmensben pedig egyfelől a Dell, másfelől az IBM között őrlődik. Fiorina irányítására jellemző, hogy regnálása alatt a HP részvényeinek árfolyama 55 százalékot csökkent, miközben az IBM-papírok csupán 32 százalékot vesztettek értékükből, a Dell pedig mindössze 9 százalékkal gyengült.

A vállalat a Compaq-akvizíció 2002-es lezárása óta sem tudott magára találni, a negyedéves jelentései rendre közepesek voltak, és vezetők egész serege távozott a cégtől, voltak, akik nem önszántukból. Az elmúlt egy évben a HP szervezetében két jelentős változás is végbement, a gyatrán teljesítő szerver-üzletágat a szolgáltatási részleghez csatolták, pár hete pedig a szintén gyengélkedő PC-divíziót vonták össze a digitális képalkotási csoporttal. Tette ezt a cég annak ellenére, hogy elemzők folyamatosan a decentralizáció mellett tették le a voksukat, és a nyomtatási és képalkotási részleg önálló vállalattá szervezését sürgették. Mások két -- egy üzleti ügyfeleket és egy fogyasztókat kiszolgáló -- cég megalapítására szavaztak.

Compaq-kór?

Furán hangzik, de a HP talán elkapta a Compaqtól az integrációs betegséget. Emlékezetes, hogy a PC-gyártóból indult Compaq a nagyvállalati piacok meghódítása érdekében az 1990-es években a Digital és a Tandem felvásárlásával próbált erősíteni, azonban egyik szervezetet sem tudta igazán jól integrálni, és a várt eredemények elmaradtak.

Az ezredforduló óta visszafogottan teljesítő HP is a Compaq akvizíciójával próbálta megoldani a problémáit, de máig sem tudta igazán jól összeházasítani a két céget. A bevételek ugyan jöttek, de a nyereség emelkedése elmaradt a várttól. A felvásárlás nem hozta meg a kívánt eredményeket, persze a HP várakozások alatti teljesítményét nem lehet kizárólag erre fogni, illetve ezzel magyarázni.

Bárki is kövesse Fiorinát a HP elnök-vezérigazgatói posztján, biztosan állítható, hogy a vállalat teljes megújulás előtt áll. A kérdés az, hogy vajon az agyonintegrált HP-nál ki fogja kibogozni, majd elvarrni a szálakat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról