:

Szerző: Barna József

2002. február 13. 18:28

A felperes államok felülvizsgálnák a Windows forráskódját

[CNET, Reuters] A Microsoft elleni évek óta húzódó trösztellenes eljárás márciusban újabb állomásához érkezik. Egyrészről az ügyben eljáró Colleen Kollar-Kotelly bírónő jövő hónap legelején kezdi meg az amerikai Igazságügyi Minisztérium által még tavaly tető alá hozott és kilenc felperes állam által elfogadott megállapodás-tervezet felülvizsgálatát; másrészről pedig ezzel részben párhuzamosan, március második hetében kezdődnek meg a meghallgatások a megállapodást elutasító kilenc állam által benyújtott jogorvoslati javaslattal kapcsolatban.

Amint arról már többször hírt adtunk, a kilenc, megegyezést elutasító állam szigorúbb szankciók kiszabását kérte a bírónőtől. Többek között arra köteleznék a szoftveróriást, hogy széles körben elterjedt Windows operációs rendszereinek olcsóbb, egyszerűsített változatait is dobja piacra.

Tegnap az államügyészek újabb beadvánnyal fodultak Kollar-Kotellyhez. Ebben arra kérik a bírónőt, hogy kötelezze a Microsoftot a Windows operációs rendszer forráskódjának átadására annak érdekében, hogy az államok szakértői ellenőrizhessék a cég állításainak valóságalapját. A Microsoft ugyanis korábban azt állította, hogy a Windows leegyszerűsített változatainak elkészítése nem kivitelezhető.

Amint azt a beadványban a felperesek megfogalmazták: "A Microsoft nem támaszkodhat a védelem során állandóan a forráskód felépítésére, miközben nem teszi lehetővé a felperes államok számára, hogy a kód tanulmányozása révén ellenőrizzék ezen érvek megalapozottságát."

Az államügyészek továbbá egy szakértő kinevezését is kérték a bíróságtól: ő lenne hivatott a tárgyalás során felmerülő komplex technikai kérdések megválaszolására. A beadványban az államok azt is megemlítik, hogy a Microsoft korábban mindkét fenti kérést elutasította az egyeztető tárgyalások során.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.