Szerző: sammer

2001. augusztus 23. 05:49

A technológia elkényeztet, avagy a számítógépes játékok káros hatása a gyerekek személyiségének fejlődésére

[ZDNet] A legfrissebb kutatások szerint azok a fejlődésben lévő gyerekek, akik

[ZDNet] A legfrissebb kutatások szerint azok a fejlődésben lévő gyerekek, akik sokat játszanak számítógépes játékokkal hosszú távú agykárosodást, vagy legalábbis fejlődési elmaradottságot szenvedhetnek.

A japán Tohoku University egyetemen kutató tudósok felfedezték, hogy a számítógépes játékok az emberi agynak csak azon részeit stimulálják, amik a látásért (nyakszirtlebeny) és a mozgatásért (központi barázda előtti tekervény) felelősek, és nem segíti egyéb fontos agyterületek fejlődését. A tudományos kutatókat különösen az aggasztja, hogy az órákon át játszó gyerekek homloklebenyi tekervényét -- mely döntő szerepet játszik a viselkedés szabályozásában, az emlékezőképességben, illetve az érzelmek és a tanulás kontrollálásában -- egyáltalán nem fejleszti ez a típusú virtuális tevékenység.

Ezzel szemben az olyan gondolkodásra késztető feladatok, mint például a matematika a kutatások szerint jelentősen serkentik a homloklebeny aktivitását, ami az agyterület fejlődését segíti elő.

A kutatást végző csapat irányítója, Ryuta Kawashima professzor rendkívül fontosnak ítélte a megfigyelés eredményeit. "Ez egy olyan, a gyerekek jelenlegi generációját súlyosa érintő probléma, amilyenre ezidáig nem volt még példa. A gyerekek nevelése nagyon fontos ebben az egyre erőszakosabb társadalomban, és a tanulók egyre negatívabban fognak gondolkodni ha csak játszanak ahelyett, hogy hangosan olvasnának, vagy matematikát tanulnának."

Kawashima úgy gondolja, hogy a gyerekeket bíztatni kell arra, hogy megismerjék a matematika alapjait, valamint írni és olvasni tanuljanak (a japán írást figyelembe véve -- ahol ma is három, a történelem folyamán kialakult írásmódot alkalmaznak, amikből a legrészletesebb írásmód akár 8000 "betűből" is állhat -- ez igen komoly feladatot jelent), mivel ez serkenti az emberi gondolkodásban talán legnagyobb szerepet játszó homloklebeny fejlődését. A professzor meg van győződve róla, hogy tartósan videójátékokkal foglalkozó gyerekek homloklebenye nem fejlődik megfelelően, következésképpen hajlamosabb az erőszakos cselekedetekre fejlettebb társainál, és kevésbé tudja irányítani a viselkedését.

Kawashima professzor a megfigyelésben több száz tanuló agyi aktivitását figyelte meg, miközben Nintendo játékokkal játszottak (ezek többnyire ügyességi játékok), és összehasonlította olyan tanulók agyi aktivitásának eredményeivel, akik matematikai feladatokat oldottak meg. Arra az eredményre jutott, hogy sokkal nagyobb agyi aktivitás jelentkezett még az egyszerűbb matematikai feladatoknál is, mint ami a számítógépes játékok használata közben volt mérhető, és ez a megállapítás leginkább a kulcsfontosságú komloklebenyre volt jellemző.

Az említett Nintendo játékok e tekintetben a legtöbb PC-s játékkal összehasonlíthatóak, kivételt csak a komoly stratégiai játékok (és esetleg a professzionális szinten űzött akciójátékok) jelenthetnek.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról