Szerző: Gálffy Csaba

2016. október 24. 11:39

A tartalomról szól a távközlési szektor új gigaüzlete

Az évszázad bizniszeként hirdették az AOL és a Time Warner 164 milliárd dolláros összeolvadását 2000-ben. A házasság akkor bukással és csúnya veszteséggel végződött - most új vezetés újra próbálkozik.

Felvásárolja a legnagyobb amerikai telekommunikációs szolgáltató a Time Warnert - jelentette be a két cég immár hivatalosan is. A néhány napja már pletykált üzlet alapján a mobil- és internetszolgáltató AT&T 85 milliárd dollárnyi készpénzért és saját részvényért vásárolja fel a tartalomgyártó konglomerátumot - ez 25 százalékos prémium a TW aktuális részvényárfolyamához képest. Arra egyelőre tippelni sem lehet, hogy a tranzakció mikor zárulhat, annak méretéből és a tévés piac szabályozottságából következően alapos vizsgálat előzi majd meg az összeborulást.

Kitörni a "buta cső" státuszból

Az AT&T jelenlegi vezetése igen agresszíven igyekszik kitörni a mobil- és internetszolgáltató pozíciójából. Erre utal a tavalyi gigafelvásárlás is, akkor a műholdas tévében utazó DirecTV-t 48,5 milliárd dollárért vásárolta fel a cég, ezzel bővítve a szolgáltatásportfóliót. A törekvés, miszerint a szolgáltatók igyekeznek elkerülni, hogy egyszerű bitcsővé váljanak más szolgáltatások alatt, itthon is tetten érhető, a hazai szolgáltatók is ütemes lépésekkel masíroznak már a videós tartalom felé.

A Time Warner a magyar nézőknek/felhasználóknak is ismerős lehet, ehhez a konglomerátumhoz tartozik ugyanis az HBO, a Turner tévétársaság és a Warner Bros is. A felvásárlással az AT&T tehát hozzájut a Warner Bros teljes mozis katalógusához, olyan tévécsatornákhoz, mint a CNN, vagy a Cartoon Network, és rengeteg amerikai sportághoz (NBA, MLB) hozzáférést kap.

A kapcsolódó közlemény frappánsan indokolja, hogy miért kell a tartalomgyártás a mobilszolgáltatónak: "a videó jövője a mobil, a mobil jövője pedig a videó. A Time Warner a prémium tartalom gyártásában világelső, a legnagyobb film és tévé stúdió tulajdonosa és páratlan szórakoztató archívummal rendelkezik." Ebből finoman szólva sem nehéz kiolvasni, hogy a mobilos videókkal szeretne áttörést elérni a szolgáltató, ehhez szerezte meg most az egyik legnagyobb ilyen játékost.

Hálózat+tartalom

Az ilyen vertikális integrációra nem ez az első alkalom az Egyesült Államokban, a Comcast még 2009-ben szerezte meg a NBC Universal 51 százalékát (2013-ban pedig a fennálló tulajdonrészt is). Az az üzlet akkor hatalmas vihart kavart, a kábelszolgáltató és a tévécsatornák összeborulásától sok független szervezet tartott (például hálózatsemlegességi kérdések miatt). A felvásárlás nem számít egyértelmű kudarcnak, de egyelőre (és 7 éves távlatban ez már megítélhető) az ígért szinergiák és a remélt részvényesi értékteremtés sem valósult meg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ahogy a Recode is kiemeli, a helyzet meglehetősen abszurd: a Time Warner jelenlegi vezérigazgatója, Jeff Bewkes ugyanis évek óta igyekszik megtisztítani a cég portfólióját. Ennek keretében korábban leválasztotta a Time Warner Cable-t, a kábeles üzletágat, valamint értékesítette az AOL-t, illetve a kiadói részleget, a Time Inc.-et. Az eddig követett stratégiához képest tehát az AT&T-felvásárlás 180 fokos fordulatot hoz majd, újraegyesítve a tartalomgyártó céget egy profilidegen vállalattal.

Az előző stratégiában pedig volt logika. A kábeles és a tartalomgyártó részlegek között ugyanis nem sikerült érdemi szinergiát kiépíteni az évek során, pontosan e részlegek eltérő érdekei miatt: míg a HBO vagy a CNN akkor sikeres, ha minél több szolgáltatónál elérhető és minél több előfizető nézheti, a kábeles szolgáltatásnak viszont az egyedi, különleges tartalom a legértékesebb, ez segíti eladni a szolgáltatást.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról