Szerző: Asztalos Olivér

2016. augusztus 24. 17:33

Megmutatta első processzormagját a Samsung

Első ARM-os mikroarchitektúrájáról beszélt a Samsung. A fejlesztés az IPC, azaz az órajelenként végrehajtható utasítások növelése mellett a magas órajelre is ki van hegyezve.

A Galaxy S7 készülékekben található Exynos processzoráról beszélt a Hot Chips 2016 konferencián a Samsung. A rendszerchip érdekessége, hogy az elsőként alkalmazza a dél-koreai cég saját fejlesztésű Exynos M1 processzormagjait, melyre alapozva szépen lassan megszabadulhat a Snapdragon chipektől a cég.

A Mongoose kódnevű mikroarchitektúrát nulláról építették fel a mérnökök, a projekt vezetője pedig az a Brad Burgess volt, akinek például az AMD Bobcat, illetve utódjának a Jaguárnak alapjai is köszönhetőek. A szakember 2011 augusztusában hagyta ott korábbi munkaadóját, és kezdett dolgozni a Samsungnál, ahol legfőbb feladata egy új mikroarchitektúra kidolgozása volt. A cél az ARM magjainál egy nagyobb teljesítményű, a konkurens megoldásokkal versenyképes alternatíva megalkotása volt, aminek eléréséhez, vagyis az Exynos M1 megszületéséhez végül 3-4 év kellett.

A magok egy 64 kB méretű, négyutas csoportasszociatív L1 utasításcache-sel rendelkeznek, amelyből az elágazásbecslés által megadott címtől az előfeldolgozó órajelenként 24 bájtot olvashat ki és küldhet dekódolásra. A dekóder órajelenként 4 utasítás fordítását végzi el és küldi a végrehajtó egységek felé makro-op formájában. Az integer számításokat végző egységben összesen hét végrehajtó van, melyek közül három ALU, ezekből egy pedig szorzásokat, illetve osztásokat is végezhet.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A lebegőpontos egység két végrehajtóból áll. Az FMAC és az FADD egyaránt képes egész számos és lebegőpontos műveletek elvégzésére, ideértve a SIMD műveleteket is. Az egység egy szorzás-összeadást öt, egy szorzást négy, egy összeadást pedig három órajelciklus alatt végezhet el.

A Load-Store egység után egy 32 kilobájtos L1 adatcache következik, nyolcutas asszociativitással, illetve 64 bájtos vonalmérettel. A teljes futószalag viszonylag hosszú, 15-17 fokozatú, amire valószínűleg azért volt szükség, hogy a komplexitás ellenére a magok magas(abb) órajelen működhessenek.

Utóbbit sikerült elérni, az Exynos 8890-ben található magok maximális órajele ugyanis egészen magas, 2,6 GHz. Az AnandTech mérései alapján a Samsung ezzel már versenybe szállhat a felső kategóriás Qualcomm Snapdragon 820-szal, egyszálas teljesítményben viszont továbbra is utcahosszal vezet az Apple A9. A meccs ugyanakkor még nincs lefutva, hisz az előzetes hírek szerint a következő Exynos modellel a Samsung tovább emelheti az órajelet, a közelmúlt pletykái már rendívül magas, 4 GHz-es frekvenciáról szóltak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról