Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 19. 16:24

Helsinkiben már rajtolnak a sofőr nélküli kisbuszok

Elektromos, önvezető kisbuszok gördülnek Helsinki útjaira, az EasyMile EZ10 modellek jó egy hónapig cirkálnak majd a finn fővárosban - első körben emberi felügyelet mellett.

Úgy néz ki ez a hét az önvezető autókról szól: a Ford és az Uber nagyratörő bejelentései után most Finnország közútjaira gördülnek ki sofőr nélküli járművek. Esetükben ugyanakkor nem a fenti két cég kezdeményezéseihez hasonló személyautókról van szó, Helsinki útjait a következő hetekben több, teljesen elektromos hajtású robotkisbusz rója majd.

A járművek a franciaországi székhelyű EasyMile vállalat EZ10 modelljei, amelyekben a tesztidőszak alatt - hasonlóan az Uber hamarosan Pittsburghben útnak induló önvezető Volvóihoz - egy emberi vezető is ül majd, aki vészhelyzet esetén át tudja venni az irányítást. Az elektromos kisbuszokat már korábban is tesztelték közterületen, igaz akkor csak gyalogosoknak fenntartott utakon, ez lesz az első alkalom, hogy éles helyzetben kell becsatlakozniuk a napi forgalomba.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az autósok tempóját ugyanakkor a járművek nem fogják tartani, az EZ10-esek átlagosan óránkénti 10 kilométeres sebességgel közlekednek. A kényelmes tempóban guruló kisbuszokat a gyártó a tömegközlekedés kiegészítésére, illetve részleges tehermentesítésére szánja, egy-egy jármű kilenc utasnak biztosít férőhelyet. A buszok a létező busz-, illetve metróállomások, közlekedési csomópontok között ingáznak majd, az út kiszámításakor figyelembe véve az adott megállónál lehetséges csatlakozási időpontokat is. A tesztek a tervek szerint szeptember közepéig tartanak majd, és egy téli szünetet követően, tavasszal folytatódnak. A sofőr nélküli járművek vélhetően még nincsenek felkészítve a hideg időjárás által jelentett potenciális veszélyekre, amelyek még a komótos tempó mellett sem elhanyagolhatók.

Igaz eddig közutakra még nem merészkedett járműveivel, az EasyMile már jó ideje jelen van az önvezető járművek piacán. A francia Ligier autógyártó és a Robosoft robotikai vállalat által közösen létrehozott cég több európai park útjain is működtet robotbuszokat, amelyek saját bevallása szerint már "jóval több mint 1,5 millió utast" szállítottak.

A sofőr nélküli járművek több cég zászlaja alatt is feltűnnek a hetekben, az EZ10-eseken túl Pittsburghben az Uber is megkezdi önvezető Volvo SUV-inak tesztjét valódi utasokkal (ugyancsak emberi felügyelet mellett), a cég ráadásul 5 éven belül élesben is sofőr nélkül közlekedő autókat ígér. Hasonló elképzelései vannak a Fordnak is, az autógyártó teljesen automatizált, kormánykerék nélküli, kifejezetten fuvarozásra szánt járműveit 2021-ben dobná piacra - de a BMW, az Audi és természetesen a Tesla is hasonló terveket sző.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról