Szerző: Voith Hunor

2015. augusztus 7. 09:35

Az e-sport hátán az Nvidia is sikeres

A játékcélra értékesített GPU-k forgalma kilőtt, az év második felében a cég további növekedésre számít. Néhány negyedéven belül a Tegra üzletág is magára találhat, az autóipar felől egyre nagyobb a kereslet a termékek iránt. A mobilt végleg leírta a cég.

Az előzetes elemzői várakozásokat messze felülmúló eredményről számolt be az Nvidia tegnap közzétett második negyedéves pénzügyi jelentésében az első negyedéves megingás után. A nettó eredmény éves szinten ugyan hatalmasat zuhant (26 millió dollárra), de ez egy egyszeri, kalkulált tételnek köszönhető – a vállalat modemes üzletágának és így a 2011-ben 367 millió dollárért felvásárolt Icera leépítésének költségeit az Nvidia korábban 100-125 millió dollár közötti összegre becsülte. A tényleges egyszeri negatív tétel végül 103 millió dollár lett.

A cég bevétele az idei második negyedévben 5 százalékkal 1,15 milliárd dollárra emelkedett, szemben a becsült 8 százalék körüli csökkenéssel, amire az elemzők számítottak. A növekedés a GPU üzletág kiváló teljesítményének köszönhető, amely – ahogy eddig is – továbbra is viszi a hátán az Nvidiát, még a PC-piac folyamatos gyengélkedése közepette is. Izgalmas kérdés, hogy hogyan tudott a cég leszakadni a PC-s világ lefelé húzó dinamikájáról, az elemzői konferenciahíváson erre is kitért a cég.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A divízió forgalma éves szinte 9 százalékkal 959 millió dollárra nőtt, ez a videojáték-fókuszú termékek iránti kereslet erősödésének köszönhető, ezek forgalma az előző év hasonló időszakához képest kilőtt, az ugrás az Nvidia közlése szerint 51 százalékos volt. A cég a kiváló eredményt elsősorban az e-sportok és az élő videojáték-streaming masszív terjedésével magyarázza, ami egészen meglepő keresletet produkált a GPU-piacon is. A cég vezetése külön kiemelte, hogy a felsőkategóriás termékek iránti igény messze meghaladta az előzetes becslést. A GPU üzletág többi ága már nem szerepelt ilyen fényesen, a magas átlagos eladási árú Teslák és Quadrók forgalma visszaesett, ahogy a vállalati vásárlók némileg visszafogták a beszerzéseket. A Teslák forgalma a projektalapú beruházások mindig is ingadozó volt, a Quadrók iránti gyengébb keresletet pedig az Nvidia a munkaállomás-piac általános visszaesésével magyarázza.

Az autóipar és a hordozható konzolok felé átpozicionált Tegra termékek forgalma éves szinte 19 százalékot zuhant, az üzletág az idei második negyedévben 128 millió dollár árbevételt tudott elérni. Jó hír, hogy az autóipari ügyfelek által generált forgalom hatalmas ütemben nő – éves szinte 76 százalékos volt az ugrás, 71 millió dollárra. Az Nvidia vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang az elemzői konferenciahíváson azt is elmondta, hogy a vállalat már több mint félszáz partnerrel dolgozik együtt különböző önvezető autós projekteken.

Az Nvidia a harmadik negyedévre 1,18 milliárd dollár forgalmat vár, ami ugyan némileg alacsonyabb lenne a tavaly elért 1,23 milliárdnál, de a visszaesés jóval kisebb lehet majd, mint amire az 1,1 milliárdos előzetes elemzői becslés alapján számítani lehetett. A vállalat vezetője szerint az e-sport népszerűségének további növekedése, az év második felében érkező AAA kategóriás játékok (például Fallout 4, Black Ops 3, Star Wars Battlefront) és a szárnyait bontogató 4k és virtuális valóság továbbra is nagyon pozitív hatással lesznek az Nvidia piaci teljesítményére.

A vállalat részvényárfolyama a vártnál jobb eredmény és a várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves becslés miatt kilőtt, a zárás utáni időszakban több mint 10 százalékot emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról