Szerző: Koi Tamás

2015. február 13. 12:27

Példátlanul magas bírságot kapott a Telekom

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság eddigi történelmének egyik legmagasabb összegű piacfelügyeleti bírságát szabta ki a Magyar Telekomra: a távközlési multi 160 millió forint büntetést kapott a számlatartozással rendelkező előfizetők szolgáltatásainak jogosulatlan korlátozásáért.

Példátlanul súlyos büntetést szabott ki a Magyar Telekomra, illetve annak vezető tisztségviselőjére február 5-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), mely szolgáltatások jogosulatlan korlátozása miatt 160 millió forintra bírságolta a céget. A 2013-as évre visszanyúló ügy több tízezer előfizetőt érinthetett, a vonatkozó jogszabályokkal ellentétes gyakorlatot pedig tucatnyinál is többször vizsgálta a hatóság.

A 160 milliós ajánlott levél

Az NMHH a hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást lezáró határozatában megállapította, hogy a Magyar Telekom 2013. október 1. és 2013. december 31. között nem megfelelően tájékoztatta előfizetőit a számlatartozás miatt bekövetkező szolgáltatás korlátozásról a vezetékes szolgáltatásokat (internet, telefon, kábeltévé/IPTV) illetően. Az elektronikus hírközlési törvény ugyanis kimondja, hogy számlatartozás esetén a szolgáltatások korlátozásának csak abban esetben jogszerű, ha a arról előzetes tájékoztatást kap az ügyfél, és abban az esetben is csak akkor, ha a tartozást az értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül sem rendezi.

Ezzel szemben a Telekom egyetlen esetben sem tudta érdemben igazolni, hogy eljutott az előfizetőhöz a felszólító levél, illetve ha igen, milyen időpontban, mivel azt sima postai levélként és nem ajánlott küldeményként adta fel a cég. Ennek folyományaként jogsértést követett el a szolgáltató azzal is, hogy a 30 napos határidőt a levél keltezésétől, nem pedig a kézbesítés napjától számította. A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy a szolgáltatást, illetve szolgáltatásokat akkor is korlátozta a Telekom, ha az eredeti tartozását az előfizető már rendezte, de azóta újabb lejárt tartozása keletkezett - áll a hatóság határozatában.


Volt olyan ügyfél, akit akkor is korlátoztak, ha fizetett

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A hatóság egyben felhívja a figyelmet, hogy a vizsgálatban nem egyedi esetekről, hanem a szolgáltató általánosan, hosszú idő óta követett gyakorlatáról van szó, és a szolgáltató a vezetékes elektronikus hírközlési szolgáltatások hazai piacának legnagyobb, több millió előfizetőt kiszolgáló szereplője. A szolgáltató a vizsgált időszakban a helyhez kötött telefon-, a helyhez kötött internet hozzáférési, valamint a vezetékes, műholdas és IP-alapú műsorterjesztési szolgáltatásokat 72 300 esetben korlátozta díjtartozás miatt, és ugyanebben az időszakban 32 087 előfizetőnek számított fel visszakapcsolási díjat.

Ekkora még nem volt

A cég ezen gyakorlatát összesen 23 alkalommal vizsgálta a hatóság és 12 alkalommal szólította fel és kötelezte a Telekomot a jogszabálykövető magatartásra. A vizsgálatok eddig 11 alkalommal végződtek bírság (összesen 23 millió forint) kiszabásával. A mostani piacfelügyeleti eljárás 160 milliós büntetési tétele amúgy a hatóság eddigi bírságolási gyakorlatát tekintve kirívóan magasnak számít, volt olyan év az elmúlt évtizedben, amikor ennek az összegnek a felét sem szabták ki összesen a teljes távközlési ágazatra.

Az NMHH-nál bizonyos, kirívó esetekben a vezető tisztségviselők bírságolására is sor kerülhet, ez jelen esetben is megtörtént: a Telekom vezérigazgatóját, Christopher Mattheisent személyesen is 2 millió forint bírságolta a hatóság. A kiszabott bírság a maximálisan megállapítható büntetési összegnek így is kevesebb mint egyötöde.

A büntetés kapcsán megkerestük a szolgáltatót is, ahonnan a következő, hivatalos válasz érkezett: "A Magyar Telekom a napokban kapta kézhez a még nem jogerős határozatot, amelyet még tanulmányoz. Várhatóan fellebbezéssel fog élni."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról