Szerző: Bodnár Ádám

2014. április 3. 09:44

Visszatér a Start menü, kis kijelzőn ingyenes a Windows

Tegnap kezdődött San Franciscóban a Microsoft idei Build konferenciája, amely előtt mindenki egy dologra volt leginkább kíváncsi: milyen jövőképet vázol fel a cég Windows-divíziója, amely megfelelően vonzó a felhasználók és fejlesztők számára egyaránt, és amely képes megállítani az operációs rendszer népszerűségének lassú de biztos olvadását.

A Microsoft az eseményen igazi "tűzijátékot" tartott, a majdnem három órás nyitóelőadás alatt csak úgy záporoztak a nagy bejelentések. A cég bemutatta a Windows Phone 8.1-et, a Windows 8.1 első nagy frissítését, az érintésre optimalizált "modern" Office-t, új Nokia mobilok is érkeztek, valamint azt is megtudhattuk, a 9 hüvelyknél kisebb kijelzős készülékekre a jövőben ingyen lesz a Windows, a gyártóknak egy centet sem kell fizetniük az operációs rendszer licencéért. A Windows-ökoszisztéma további felvirágoztatása érdekében pedig a vállalat bejelentette az univerzális alkalmazások fejlesztési modelljét, ezek az appok egyformán képesek futni a vállalat rendszerei által meghajtott összes kijelzőn: telefonon, tableten, PC-n és az Xbox révén a tévéken is.

Windows 8.1 Update

A Windows 8.1 első nagy frissítéséről, az Update-ről már korábban is volt szó a HWSW hasábjain, bár akkor még kiszivárgott információk alapján. A tegnapi bemutató alapján a Microsoft (végre) hallgatott a felhasználói visszajelzésekre és megpróbálta úgy átalakítani az operációs rendszert, hogy az jobban passzoljon a hagyományos desktopot kedvelő, érintés helyett billentyűzettel és egérrel dolgozó felhasználók igényeihez.

A Windows 8.1 Update már képes közvetlenül a desktopba bootolni és alvás/hibernálás után ide visszatérni. A Microsoft a PC-gyártó partnerekre bízza annak eldöntését, a desktopot vagy a modern felületet teszik-e alapértelmezetté a gépeiken, de meghagyja a lehetőséget a felhasználóknak a beállítás módosítására. Egy későbbi frissítésben visszatér a klasszikus Start menü is a rendszerbe, igaz, kissé kibővítve: a Windows 7 és korábbi verziókban megszokott menü egy picit "meghízik" és az alkalmazások ikonjai mellett élő csempéket is tartalmaz. A Taskbart is módosítja a cég, ide nem csak desktop alkalmazásokat, hanem modern appokat is le lehet majd tűzni, a modern appok ráadásul a desktopon is képesek futni már, saját ablakban. Ezzel megszűnik az a fajta kettősség, ami a Microsoft Windows 8.x-et eddig jellemezte, a felhasználók nem két, teljesen elszigetelt operációs rendszert kapnak.

Átláthatóbb lesz a modern felület is, a korábban a Settings menüpontba "rejtett" kikapcsolás külön dedikált gombot kap a nyitóképernyőn, és a keresőt is el lehet majd így érni. Jó hír, hogy a taskbar a modern felületről ugyanúgy elérhető lesz mint a desktopról, az egeret a képernyő alsó élére húzva. A gépüket egérrel és billentyűzettel használók életét is megkönnyíti a cég, a modern felületen futó appok is megkapják azt a kontextuális menüt, amit a desktopon jobb klikkel bármikor előhívhatunk, és végre bezárhatók vagy minimalizálhatók lesznek a modern alkalmazások is.

A vállalat a Windows 8-cal nagyon progresszív irányba indult el, teljesen szakítva az addigi PC-használati paradigmákkal, a vadonatúj megoldások némelyikével azonban elidegenítette magától a tradicionális desktop-felhasználókat. A Windows 8.1 Update láthatóan az, hogy a Windows 8-cal kapcsolatos legfőbb felhasználói ellenérzéseket megnyugtatóan kezelje, jobban kedvezzen a desktop-felhasználóknak, akik ezen fejlesztések ismeretében talán nagyobb valószínűséggel cserélik le régebbi operációs rendszerüket Windows 8.x-re. A nagy kérdés az, vajon idejében történik-e az iránymódosítás és nem rögzült-e be már a desktop-felhasználók fejébe az, hogy az új Windows feltétlen rossz nekik és kerülni kell.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Windows 8.1 Update már elérhető az MSDN-előfizetők számára a Microsoft oldalán, a nagyközönség pedig az április patch kedden, 2014. április 8-án kezdi el megkapni a frissítést a Windows Update szolgáltatások keresztül, automatikusan (természetesen céges környezetben tiltható a frissítés telepítése). Azok, akik még mindig Windows 8-at használnak és nem frissítettek Windows 8.1-re, a Windows Store-ból tölthetik le a frissítőcsomagot, olvasható a hivatalos Windows-blogban.

Windows Phone 8.1

Az új "asztali" Windows mellett a Build első napján bemutatkozott a Windows Phone 8.1 is. A mobil operációs rendszer olyan újdonságokat kapott mint az Androidéhoz és iOS-éhez hasonló értesítési központ (Action Center), amelyet a kijelző tetejéről kell lehúzni, és ahonnan elérhető néhány rendszerfunkció is, például repülőgépes módba tehető a telefon, ki-be kapcsolható a Bluetooth és a Wi-Fi. Kicsit módosítottak a fejlesztők a feloldóképernyőn, ami ezáltal "témázhatóvá" vált és a nyitóképernyőn a csempék hátterében már képeket is lehet használni. Az 5 hüvelykes vagy ennél nagyobb kijelzővel rendelkező telefonok mellett pedig a kisebbeken is megjelenik egy harmadik csempeoszlop végre.

Az új rendszer legnagyobb dobása egyértelműen a Cortana nevű virtuális személyi asszisztens, amely az Apple Siri és a Google Now afféle keresztezése. A selymes női hangon beszélő, nevét a Halo videojáték egyik karakteréről kapó szoftver a Microsoft szerint igazán "személyes", folyamatosan tanulja a telefon használójának szokásait (amennyiben ezt engedélyezzük, hozzáfér a levelekhez, naptárhoz, névjegyzékhez, stb.), ezeken keresztül megismeri őt, kapcsolatait és szokásait.

Rögzíthetünk jegyzeteket, amelyeket eseményekhez rendelhetünk például. Belfiore felvett egy hangjegyzetet ("Cortana, amikor a nővéremmel beszélek legközelebb, emlékeztess, kérdezzek rá a kutyája hogylétére"), amelyet a személyi asszisztens akkor mutat meg neki, amikor legközelebb kapcsolatba lép egy adott személlyel telefonon, chaten vagy például a Facebookon. Az emailek átfésülése után a Cortana tudja, melyik repülőjáratra vagy jegyünk és képes emlékeztetni, ideje indulni a repülőtérre, akárhol is vagyunk - a szoftver meghatározza a helyzetünket és figyelembe veszi a forgalmi adatokat a reptérre vezető út idejének kiszámításához (csakúgy mint a Google Now).

A Cortana hanggal vagy begépelt parancsokkal is irányítható, a tegnapi demó alatt a hangfelismerés egy-két esetet leszámítva végi jól működött. A szolgáltatás mögött a Bing dolgozik természetesen, a szoftvert vagy élő csempén, vagy a minden Windows Phone eszközön kötelező keresés gombon keresztül lehet elérni. A szolgáltatás a tegnapi bemutató alapján elképesztően menő, nagy kár, hogy idén az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, valamit Kínában indul el mindössze, és csak "béta" formában, a további országokban 2015 előtt nem lesz elérhető. A Cortanához API-kon keresztül külső fejlesztők alkalmazásai is tudnak csatlakozni.

A Windows Phone 8.1 még jobban integrált Skype-klienst kap, amely arra is képes többek között, hogy a Skype-fiókkal rendelkező ismerőseinket mobilról hívva a beszélgetés megszakadása nélkül váltsunk át Skype-alapú kommunikációra, minden ennek lehetséges előnyével (pl. videochat lehetősége, fájlküldés). Egy sok éves mulasztást is bepótolt a fejlesztőcsapat, az operációs rendszerbe épített naptár a napi és havi nézet mellett végre heti nézetet is kapott.

A rendszer a jövőben többet tud az adatforgalmazási szokásainkról (megnézhető, melyik appok forgalmazzák a legtöbb adatot), az adatcsomagunk limitjéhez közeledve jobban támaszkodik a Wi-Fire, képes automatikusan csatlakozni a publikus Wi-Fi hálózatokra, hogy tehermentesítse a mobilnet-kapcsolatot. A Storage Sense révén végre mozgatni lehet a programokat, zenéket, képeket és fájlokat a beépített memória és az SD-kártya között (ha van ilyen), a Battery Saver pedig jobban odafigyel az akku merülésére és automatikusan kilövi a legéhesebb appokat a háttérből, ha merül az eszköz.

A Windows Phone 8.1 várhatóan a nyáron lesz elérhető automatikus, ingyenes frissítésként a Windows Phone 8-at futtató készülékekre, de a cég bemutatott három új Lumiát is (630, 635, 930), amelyek már ezt a szoftververziót futtatják. A szoftver újdonságairól részletesen a Microsoft blogjában lehet olvasni.

Ingyen Windows a kis kijelzős eszközökre

A tabletek és telefonok piacán a növekedés húzóerejét jelenleg a feltörekvő piacok és az ott értékesített olcsó eszközök biztosítják, a 150 dolláros vagy olcsóbb telefonok és a bőven 300 dollár alatti tabletek gyártóinak pedig egyszerűen nem fér bele egy 15-25-50 dolláros Windows- vagy Windows Phone-licenc megvásárlása, ezzel a redmondi rendszer végzetes versenyhátrányba kerül az ingyenes Androidhoz képest még akkor is, ha ahhoz is kapcsolódnak költségek, például szabadalmi licencek formájában.

A Microsoft most átvágta a gordiuszi csomót, és a korábbi hírekkel ellentétben nem kedvezménnyel, hanem ingyen adja az operációs rendszert minden készülékre, amelynek kijelzője 9 hüvelyknél kisebb. Mivel ebben a szegmensben a vállalat részesedése nagyon kicsi, nem kell attól tartani, hogy elesik bevételektől, anyagi szempontból a lépésnek csak pozitív hozadéka lehet. Jól látszik, hogy a gyártók számára ingyenesen hozzáférhetővé tett, a piacot viharsebesen letaroló Google Android mekkora diszruptív erővel bír: ma már a Microsoft is belátta, hogy mobil operációs rendszerért egyszerűen nem lehet pénzt kérni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról