Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 25. 12:08

Szoftvertesztelői versenyt indít a Masterfield Oktatóközpont

Programozóversenyből számosat indítottak már Magyarországon, most azonban a szoftvertesztelő szakemberek számára is lehetőség adódik a tudásuk megmérettetésére.

A Masterfield Oktatóközpont szervezésében indul el az első haza szoftvertesztelői verseny, amelyet a tervek szerint évente tartanak majd. A versenyre a www.teszteloverseny.hu weboldalon lehet regisztrálni, itt rögtön egy "beugró" feladatot is meg kell oldania annak, aki el szeretne indulni a megmérettetésen - a szervezők szeretnék kiszűrni a minimális szoftvertesztelési ismeretekkel sem rendelkező jelentkezőket.

A jelentkezési periódus után a verseny online fordulókkal folytatódik, a feladatokat folyamatosan, heti rendszerességgel jelennek meg a weboldalon. A feladatok megoldására nincsen határidő, így azokon tetszőleges sorrendben mehetnek végig a versenyzők, illetve később is lehetőség van bekapcsolódni a megmérettetésbe. Nem is kötelező megoldani az összes feladatot a döntőbe jutáshoz, de mivel minden feladat megoldása pontot ér, értelemszerűen a kevesebb feladatot megoldó versenyzők kevesebb pontot tudnak szerezni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A január közepéig tartó online fordulók során legtöbb pontot szerző versenyzők kerülnek az élő döntőbe, amelyet január végén tartanak. Itt az online fordulókhoz hasonló feladatokat kell majd megoldani, a legjobbak pedig több százezer forint értékű oktatási kuponnal lesznek gazdagabbak. A feladatok gyakorlatiasak és többnyire számítógéppel megoldandóak, ezek során különféle alkalmazásokat is kell majd tesztelni.Lesznek köztük hibáktól hemzsegőek, de kimagasló minőségű, szinte hibamentes programok, illetve a Masterfield által fejlesztett, demonstrációs célú szoftverek is.

A versenyfeladatok jelentős része funkcionális teszteléssel kapcsolatos lesz, de a feladatok egy része érinteni fogja a biztonsági, teljesítmény- és használhatósági teszteket is. Az esemény kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a szervezők nem feltétlenül a legtöbb hibát megtaláló versenyzőt fogják  favorizálni, mivel a szoftvertesztelés során feltárt hibák sem azonos fontosságúak, súlyosságúak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról