Szerző: Koi Tamás

2011. október 13. 12:39

Egyre nagyobb a feszültség a frekvenciaaukció körül

A vártnál nagyobb a bizonytalansági faktor a hamarosan esedékes mobilfrekvencia-aukció kapcsán, a jelenleg piacon lévő három magyarországi mobilszolgáltató korántsem biztos, hogy akkora spektrumhoz jut hozzá az árverésen, mint szeretett volna. A helyzetet csak nehezíti, hogy a hatóság több játékszabályt is átírt menet közben.

Érezhetően nő a feszültség a piaci szereplők körében a magyarországi mobilfrekvencia-aukció kapcsán. A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile idén december elejéig adhatja be a jelentkezését a licitre, könnyen elképzelhető azonban, hogy a három helyi mobilcég közül nem is fog mindegyik jelentkezni. Az aukció feltételeinek utolsó pillanatban történő módosítása nem csak az inkumbens mobilszolgáltatókat, hanem a potenciális negyediknek jelentkező telekommunikációs vállalatokat is nehéz helyzetbe hozza.

Néma gyereknek...

A helyzetet nem teszi egyszerűvé, hogy a potenciális pályázók hivatalosan gyakorlatilag semmit nem kommunikálnak, a kiírásban ugyanis szigorúan tiltják az olyan nyilatkozattételt, ami bármiféle befolyással lehet az aukció eredményére - azt a céget, mely ennek a szabálynak ellenszegül, akár ki is zárhatja a hatóság a licitálók köréből. A hírközlési hatóság emellett eddigi kommunikációs gyakorlatának megfelelően teljesen zárkózott, jóllehet weboldalán külön szekcióban szerepelnek az aukcióval kapcsolatos hírek, többnyire általánosságokkal.

Az aukció körül azonban érezhetően egyre feszültebb légkör kezd kialakulni: Bár a téma külön nem volt napirenden, az Internet Hungary 2011 konferencia keddi, a telekommunikációs szektor prominens szereplőinek részvételével megtartott panelbeszélgetésén érintőlegesen szóba került az aukció is. A beszélgetésen Drozdy Győző, a Telenor egykori vezérigazgató-helyettese (jelenleg a vezérigazgató stratégiai tanácsadója) a jelenlévők előtt nyíltan sérelmezte, hogy a hatóság október 20-ról december 8-ra halasztotta a jelentkezési határidőt.

A panelbeszélgetésen részt vett Kollár Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Szabályozási Divíziójának főigazgató-helyettese is, aki Drozdy felvetésére reagálva védekezésül csak annyit mondott, a hatóság a jelentkezők érdekében módosította a határidőt, és sajnálja, ha ez nem felel meg mindenkinek. Lapunk információi szerint a hangulat ennél is feszültebb volt az NMHH szeptember végén tartott konzultációján, ahol frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló NFM rendelet (röviden RAT) módosítását bírálták a szolgáltatók (úgy tudjuk, hogy a Telenor ebben a kérdésben is igen határozott véleményét fejtette ki a hatóságnak).

A HWSW forrásai szerint akár az is elképzelhető, hogy a Telenor végül saját döntéséből nem indul a liciten. A norvég tulajdonú operátornál a frekvenciaszerzés ma korántsem annyira kritikus stratégiai kérdés, mint a Vodafone vagy a Magyar Telekom számára. A cég bár a 900 MHz-es spektrumban ugyanakkora frekvenciamennyiséggel rendelkezik, mint versenytársai, az 1800 MHz-es sávban korábban kétszer akkora mennyiséget vásárolt. Ezzel a cég az újabb (800, 2600 MHz) frekvenciák elárverezéséig kellő mennyiségű bővítési tartalékkal rendelkezik, de akár az is elképzelhető, hogy az aukció után a sávok újrarendezésével hamarabb előnyt tud kovácsolni a társaság a többletből.

Nem adom a hálózatom!

A másik ok a nemzeti roamingszerződésekre vezethető vissza. Az a mobilszolgáltató ugyanis, mely elindul a liciten, a kiírás szerint köteles nemzeti roamingszerződést kötni egy esetlegesen újonnan érkező piaci szereplővel. Mindez azt jelenti, hogy a licitáló inkumbenseknek éppúgy hozzáférést kell nyújtaniuk a hálózatukhoz, mint ahogy tette 1999-től éveken át a Pannon GSM és a Westel 900 a Vodafone megjelenésekor.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Amint arról múlt hét végén beszámoltunk, az NMHH az eredeti kiírásban szereplő dátumhoz képest több mint egy hónappal megtoldja az őszi frekvenciaaukció jelentkezési határidejét. Az új határidő december 8., ennek alapján értelemszerűen változik az aukció teljes menetrendje, így eredményhirdetés is jövőre lesz csak. Az aukció elméletileg lehetővé teszi, hogy új mobilszolgáltató jelenjen meg Magyarországon, melynek az eredményhirdetést követő egy éven belül kell megkezdenie a szolgáltatást - így akár az is elképzelhető, hogy egy esetleges új operátor ténylegesen csak 2013-ban lép be szolgáltatásával a magyar piacra.

Iparági bennfentesek szerint egyre valószínűbb egy állami cégekből álló konzorcium részvétele az aukción, az időpont változtatására pedig azért volt szükség, hogy a két érintett cég, a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Posta Zrt. részére kellő felkészülési idő álljon rendelkezésre. Az eredeti, az aukció meghirdetésekor érvényben lévő RAT szerint állami cég nem vehetett volna részt a frekvencialicit első fordulójában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról