Három elérhető árú kommunikátor a Nokiánál
Hosszú hallgatás után egyszerre három, elérhető árú okostelefont is bemutatott a Nokia. A cég szöveges kommunikációra és közösségi szolgáltatások használatára kihegyezett modellel újított.
A három új Nokia-modellből kettő QWERTY-billentyűzetes, egy pedig érintőkijelzős típus, előbbi kettő, a Nokia C3 és E5 ezzel tulajdonképpen az E71 sikereire építő E63 nyomdokaiba lép. Az új választék harmadik típusa, a C6 az első, nagyobb tömegek számára is elérhető szétcsúsztatható érintőkijelzős készülék a Nokiánál.
Az új választék legolcsóbb darabja, a nettó 90 euróba (ez nagyjából bruttó 30 ezer forintnak felel meg napi árfolyamon számolva) kerülő Nokia C3 több szempontból is kiemelkedik a cég eddigi termékválasztékából, így többek közt ez az első QWERTY-billentyűzetes mobil a finn gyártó kínálatában, mely az általában olcsóbb telefonokra jellemző Symbian Series 40 operációs rendszert futtatja. A chatelésre és SMS-küldésre kihegyezett mobil természetesen a manapság népszerű közösségi szolgáltatásokhoz, így a Facebookhoz és a Twitterhez is integrált felületet kínál, emellett része a szoftverkínálatnak a chatelésre és levelezésre használható Ovi Chat és Ovi Mail kliens is. A 2,4 hüvelykes, QVGA (320x240 pixeles) felbontású mobilt az árának megfelelően kellően lebutította a Nokia, így nincs 3G-s kommunikáció és GPS a telefonban, van viszont Bluetooth és WLAN-rádió.

A Nokia C3 ennek megfelelően csak olyan területeken nyújt használható böngészési élményt, ahol WLAN hozzáférési ponthoz tud csatlakozni a telefon. A gyártó ezt ellensúlyozandó az Opera Mini kompakt webböngészőt is előre telepítette a C3-ra, így a megfelelő keretek közé szorítva GPRS- és EDGE kapcsolattal is böngészhető az internet.
A választék középső tagja, a C3-nál jóval drágább, nettó 220 euróba (vagyis átszámítva körülbelül 75 ezer forintba) kerülő, szétcsúsztatható, érintőkijelzős C6. A 3,2 hüvelykes, 640x360 pixeles felbontású, 16:9-es képarányú érintőkijelzővel ellátott mobil jóval komplexebb felépítésű, mint a QWERTY-s társa: a Symbian S60 5.0 operációs rendszerre épülő készülékből nem hiányzik sem az A-GPS modul, sem a HSDPA kommunikáció. A C6 értelemszerűen minden olyan (közösségi) kommunikációs formát támogat, ami a C3-nak is integrált része, emellett a telefonra Yahoo Messenger, Google Talk és Windows Live Messenger kliensek is letölthetők az Ovi Store-on keresztül. A szoftverkínálat része emellett az Ovi Maps navigációs térképalkalmazás, melynek használata külön licencdíj nélkül is lehetséges.

App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!Az új kínálatból kissé kilóg az üzleti szegmensnek szánt E5, mely nettó 180 eurós (vagyis kábé bruttó 60 ezer forintos) árával leginkább a korábban megjelent E63-as modell mintáját követi. Az E5 továbbra is a régebbi Symbian operációs rendszert (S60 3.2) futtatja, és az ismert levelezőszolgáltatások mellett - üzleti modell lévén - a Microsoft Exhange és Lotus Notes rendszerekkel is kompatibilis. A WLAN-kommunikációval, A-GPS modullal és HSUPA-modemmel ellátott E5-re lényegében ugyanaz a QVGA felbontású kijelző kerül, ami évekre visszamenőleg megtalálható az E71-ben, az E72-ben vagy a fentebb is taglalt, vadonatúj C3-ban. Az E5 valamivel vastagabb, mint a legendásan vékony E71: a telefon vastagsága 12,8 milliméter, tömege 126 gramm.

A Nokia C3 és C6 még a második negyedévben piacra kerül, az E5 várhatóan a harmadik negyedévben debütálhat. Hazai megjelenési idő és az ár várhatóan nem tér majd el jelentősen a Nokia által közzétett részletektől.
Mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.











