Szerző: Hlács Ferenc

2020. december 8. 16:07

Kipróbáltuk: Huawei Mate 40 Pro

Idén is kiváló hardvert hoz a Mate sorozat, a Google által hagyott űrt viszont még nem sikerült kitölteni.

2020-as állomásához ért a Huawei Mate csúcstelefon szériája, amely keserű mérföldkő lehet a cég számára - jelen állás szerint ugyanis az idei Mate 40 Pro lehet a sorozat utolsó képviselője. Már a tavalyi Mate 30 Pro rajtja sem volt felhőtlen, hiszen az Egyesült Államok által a Huawei-re kirótt szankciók miatt az a Google mobilos ökoszisztémája és alkalmazásboltja nélkül került piacra, jelentősen rontva az eszköz versenyképességét a nyugati piacokon - ezt a Mate 40 Pro sem ússza meg, a csúcshardver továbbra is Google-mentesen érkezik.

hm40p03

A szankciók miatt azonban a Huawei chipgyártásával is felhagyni kényszerült, illetve amerikai eszközöket, IP-t használó lapkagyártóktól sem vásárolhat, ami csúcstelefon-szériáinak halálos ítéletét jelentheti. Igaz november közepén felröppentek pletykák, melyek szerint az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma végül a Qualcommnak kioszthat olyan kereskedelmi licencet, amelynek birtokában az szállíthat komponenseket a Huawei számára - biztosat ugyanakkor egyelőre nem tudni.

TOVÁBB A MEGKEZDETT PÁLYÁN

A Mate 40 Pro formaterve a Mate 30 Próval megismert evolúció következő lépése, a tavalyi hátlapi kerek kameraplatform itt kameragyűrűvé növekszik, az elődön található széles előlapi notch pedig a kijelzőbe ütött, pirula alakú kameralyukká zsugorodik, amely mindjárt két szenzornak is otthont ad. A hajlított szélű kijelző továbbra is két oldalt hosszan "lefolyik", mellette ugyanakkor idén ismét szorított helyet a gyártó fizikai hangerőgomboknak, amelyek szerepét tavaly a Mate 30 Prón a panel szélei vették át. Ez alapvetően jó döntés a gyártó részéről, bár szoftveres gombok aránylag jól használhatók voltak, a kitapintható fizikai gombokkal a telefon a zsebekben is kényelmesebben halkítható le szükség esetén.

hm40p02

A négy érzékelőt rejtő hátlapi kameragyűrű által uralt dizájnnal a készülék jól megkülönbözteti magát a piacon, és a matt, üvegborítású hátoldal színátmenetei is határozottan megnyerők. Az ujjlenyomat-olvasó továbbra is a kijelző alatt figyel, működésére nem lehet panasz.

hm40p04

Ugyanez igaz az eszközben dolgozó vasra is, a telefon - jó értelemben véve - nem hoz meglepetést, a gyártó belátható időn belüli utolsó HiSilicon lapkája, a Kirin 9000 5G gond nélkül megbirkózik a felé hajított feladatokkal és a 8 gigabájt RAM-mal is kényelmesen megágyaz az eszköz a 4-5 app közötti gyakori váltogatásnak és multitaskingnak is a gyártótól ismert EMUI felületen. Utóbbi továbbra is letisztult és könnyen kezelhető, illetve a gyártó "Témák" alkalmazásából a megjelenése is testreszabható.

MÉRET 162,9x75,5x9,1 mm
TÖMEG 212 g
KIJELZŐ 6,76" OLED, 1344x2772 (456 PPI), HDR10, 90 Hz
CPU Kirin 9000 5G, 1x3,13 GHz Cortex-A77, 3x2,54 GHz Cortex-A77,  4x2,05 GHz Cortex-A55)
GPU Mali-G78 MP24
MEMÓRIA / TÁRHELY 8 / 256 GB
HÁTLAPI KAMERA

50 MP, f/1.9, Laser AF

12 MP, f/3.4, OIS, 5x optikai zoom

20 MP, f/1.8 ultraszéles látószög

ELŐLAPI KAMERA

13 MP, f/2.4

TOF 3D

AKKUMULÁTOR 4400 mAh

A masszív OLED panel is szép képet ad, ráadásul frissítési gyakoriságát is felpörgette a gyártó, az csúcskategória idei követelményeinek megfelelően 60 helyett már 90 hertzen üzemel, így rendkívül sima, gördülékeny élményt adva a hírfolyamok gyors görgetése közben is. A felturbózott frissítési rátának a játékosok is örülhetnek, igaz nekik a 90 hertzes érték már valószínűleg nem ad majd kimagasló élményt, hiszen a piacon már 120, sőt 144 hertzes tempóval dolgozó modelleket is találni.

PETAL SEARCH - AZ ÚJ CSODAFEGYVER?

A Play Store hiányát a Huawei már nem csak saját alkalmazásboltjának feszített tempójú bővítésével igyekszik pótolni: a vállalat a főképernyőn alapértelmezetten megtalálható keresősávba már a Petal Search keresőt is integrálta. Utóbbi egy kifejezetten hatékony app-aggregátor, amely a keresett szoftverekért az AppGallery mellett egy sor külső alkalmazásboltot is végigtúr, mint az APKPure vagy az UptoDown, így már nem kell feltétlenül telefon kezdeti beállításakor egy sor alternatív appboltot is letölteni, ha be akarjuk gyűjteni a Google-ökoszisztémában megszokott alkalmazásainkat.

hm40pscrn02

A Petal Search felületéről ráadásul egyből meg is indítható a telepítés, csak a felugró engedélykéréseket kell "leokézni", így használata kifejezetten kényelmes, még ha nem is olyan letisztult mint ha a jól bevált Play Store-t nyitnánk meg. Az aggregátorral a Huawei tehát egészen korrekt alternatívát kínál a Google boltja helyett, számottevően nagyobb kínálattal, mint ha a felhasználóknak csak az App Galleryből kellene válogatniuk - igaz egy kicsit azért megmarad vele a "tűzoltás" érzet, ugyanakkor a megoldás később ígéretes alap lehet egy széles, több appforrás között elosztott ökoszisztéma felépítéséhez, főleg ha a gyártónak az magukkal az alkalmazásboltokkal is sikerül szoros együttműködést kialakítania.

hm40pscrn01

Talán a Play Store hiányának kompenzálására, a Huawei a szokásos előre telepített gyártói és partnerappok mellé egy rakás alkalmazás telepítőikonjával is megszórta az alkalmazásindító felületet, amelyekre bökve azok letölthetők a készülékre. Ebben a formában mappákba rendezve megtalálunk az eszközön egy halom játékot, "életstílus" appot, például bevásárlólistást és lépésszámlálót, illetve szórakoztató és közösségi appok telepítőit is, mint a TikTok, a Viber, sőt a Tinder ikonja is ott van az indítófelületen. Bár nem a szó szoros értelemben vett bloatware-ről van szó, az ikonokkal teleszórt főképernyők hasonló érzést kölcsönöznek, amit remélehetőleg a későbbiekben nem erőltet majd a gyártó.

A P SOROZATTÓL ÖRÖKÖLT SZENZORPAKK

A Mate széria kameráival a Huawei jellemzően magasra teszi a lécet, és a Mate 40 Pro hátlapi gyűrűjén figyelő szenzoroknál sincs ez máshogy. A kameracsomag részben már ismerős lehet, ugyanez az 50 megapixeles fő kamera és 12 megapixeles, 5x optikai zoomra képes periszkóp-lencserendszerrel megtoldott telefotó szenzor került a tavasszal bemutatkozott P40 Pro csúcsmodellre is, annak 40 megapixeles, ultraszéles látószögű kameráját azonban itt 20 megapixelre karcsúsította a gyártó.

hm40phot05

hm40phot04

hm40pphot01

A P40 Prón a kameraapakk már bizonyított, és a Mate 40 Prón is remekel: valamennyi szenzor gyorsan fókuszt talál, és kiváló fotókat készít, előnytelen fényviszonyok között is, valósághű, nem túlszaturált színekkel. Éjszaka sem érheti szó a ház elejét, még a gyér fényben hagyományosan szerényebben teljesítő, optikai képstabilizáció nélküli ultraszéles látószögű kamera is teljesen korrektül teszi a dolgát, még ha egy hajszállal fakóbb színeket is produkál. Éjszaka egyedül a telefotó lencse küzd kicsit, esetenként tetten érhető az utólagos zajcsökkentésnek köszönhető "olajfestmény" hatás annak fotóin.

hm40phot03

IMG_20201110_174339

Téli kuckózáshoz

Több 100 IT-előadás felvétele a HWSW Youtube csatornáján: csatlakozz!

Téli kuckózáshoz Több 100 IT-előadás felvétele a HWSW Youtube csatornáján: csatlakozz!

A készülékházba gyömöszölt 4400 mAh kapacitású akku épp olyan izmos, mint amilyennek hangzik, másfél napot vidáman elzakatol, még aktív használat mellett is - de kis odafigyeléssel a két nap is kihozható az eszközből. Az akku egyébként a 66 wattos gyorstöltést, illetve az 50 wattos, vezeték nélküli gyorstöltést is támogatja, továbbá a szériában két éve debütált fordított vezeték nélküli töltés is ott van a tarsolyában, így akár okosórák vagy az ismerősök merülőben lévő telefonjai is kisegíthetők vele.

hm40p05

VERDIKT

Elődeihez hasonlóan a Mate széria legújabb modellje is nagyot gurít, és az abszolút csúcshardvert hozza a piacra, ráadásul egyedi dizájn mellett. Ha a Google-ökoszisztémából való száműzetés nem lenne ott a képletben, a Mate 40 Pro erőlködés nélkül az idei év egyik legjobb csúcstelefonja lehetne - a legtöbbeknél azonban továbbra is kizáró tényező lehet a Google szolgáltatásainak hiánya. Tény és való, hogy a gyártó mindent tőle telhetőt megtesz az alaklmazáskínálat kiszélesítésére, az élmény azonban még így sem egyenértékű az USA fájdalmas szankciói előtti állapottal. Ez utóbbi a középkategóriában ugyan még vállalható kompromisszum lehet, bruttó 450 ezer forintos árcédula mellett viszont sajnos már nem igazán.

a címlapról