:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2026. június 30. 12:34

Az adatvédelem kártyát lebegteti a Google az EU-val szemben

A versenyélénkítés vs. adatvédelem a fő vita tárgya a Google és az Európai Bizottság közt, mielőtt várhatóan egy hónap múlva adatmegosztási kötelességek is terhelhetik a kapuőrnek minősített keresőóriást az EU-ban.

Többek között a nagy technológiai óriások hatékonyabb szabályozásának ígéretével jött létre hosszú jogalkotói procedúrát követően az Európai Unió digitális piacokat szabályozó jogszabályi kerete, a Digital Markets Act (DMA), mely többek közt arra is kiterjed, hogy a Google-nek tilos saját termékeit és szolgáltatásait előnyben részesítenie platformjain. Az Európai Bizottság (EB) január végén két eljárást indított a Google ellen, hogy iránymutatást nyújthasson a DMA-ban foglalt kötelezettségek teljesítéséhez.

Az egyik eljárásban a szerv arra próbálja kötelezni a céget, hogy a külsős keresési szolgáltatásokat nyújtó felek is hozzáférhessenek a Google Kereső birtokában lévő anonimizált adatokhoz. Az előzetes megállapítás szerint a keresőcégnek lehetővé kellene tennie a külsősök által fejlesztett keresőmotorok (úgynevezett adatkedvezményezettek) számára, hogy tisztességes és észszerű feltételek mellett hozzáférjenek a Google által birtokolt keresési adatokhoz, például a rangsorolási, lekérdezési, kattintási és megtekintési adatokhoz. A végleges határozatot július 27-ig kell elfogadni, így már csak egy hónap van hátra addig, hogy a bizottság nyilvánossá tegye a Google számára előírt iránymutatásokat.

A keresőóriás komoly biztonsági és adatvédelmi aggályokra hivatkozva ellenzi az EU javaslatait, melyek ha bevezetésre kerülnek „rövid időn belül jelentősen növelhetik a csalások számát az Androidon platformon”. Heather Adkins, a Google biztonságtechnikai alelnöke szerint a szabályozók az intézkedésekkel Gemini dominanciáját szeretnék csökkenteni , mely jelenleg az egyetlen integrált AI-szolgáltatás Androidon. Ha a felhasználók külsős AI-modelleket integrálhatnak a készülékükre, de olyan rendszerszintű hozzáféréseket kapnak, mint a Gemini, a rosszindulatú felek újabb csatornákon keresztül lophatnak adatokat kártékony AI-szolgáltatásokkal – véli a vállalat.

googleadatvedfelem

A másik sarkallatos pont az anonimizált keresési adatok más vállalatokkal való megosztására való kötelezés, amivel szemben a keresőcégnek szintén komoly fenntartásai vannak. A versenytársak számára akár kötelezővé válhat a kereséssekkel kapcsolatos rangsorlási és kattintási arányokra vonatkozó információk átadása is, ami a Google számára azért kényes, mert ilyen részletességben korábban még nem adott ki adatokat külső felek számára. A kisebb EU-s tech cégekhez kerülő adatok biztonsága ráadásul további kockázatot jelenthet, mivel nem garantálható, hogy onnan nem kerülnek tovább más, nem jogosult felekhez.

A vállalat vezetői arra figyelmeztetnek, hogy a nagy mennyiségű keresési adat akár éppen AI segítségével újra azonosíthatóvá válhat, ezt olyan belső vizsgálatokra alapozzák, melyek során bizonyos adatminták alapján rövid időn belül is lehetséges volt felhasználók beazonosítása. A cég szerint problémás az is, hogy a szabályozás nemcsak aggregált statisztikákat, hanem részletesebb adathalmazokat is megosztásra kötelezne, ami érzékeny információkat, például egészségügyi, pénzügyi vagy személyes kereséseket érinthet.

Az Európai Bizottság ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a cél nem a felhasználói biztonság gyengítése, hanem a piaci verseny erősítése. Az EU szerint megfelelő anonimizálási és ellenőrzési mechanizmusok mellett a kockázatok kezelhetők, miközben a kisebb cégek is esélyt kapnak a Google dominanciájának ellensúlyozására.

Mindenesetre még semmi nincs kőbe vésve, mivel a véleményezési időszak május 1-jén ért véget, és a bizottság a július 27-én várható végleges döntésen dolgozik, amely már jogilag kötelező érvényű lesz a Google-re, mint a DMA kijelölt kapuőrére nézve.

Az Amszterdamban élő Orosz Gergővel, a globális szoftverfejlesztői közösség egyik legismertebb szerzőjével beszélgettünk.

a címlapról

DMA

0

Az adatvédelem kártyát lebegteti a Google az EU-val szemben

2026. június 30. 12:34

A versenyélénkítés vs. adatvédelem a fő vita tárgya a Google és az Európai Bizottság közt, mielőtt várhatóan egy hónap múlva újabb kötelességek terhelhetik a kapuőrnek minősített keresőóriást az EU-ban.