Szerző: Koi Tamás

2022. április 26. 10:25

Májusban kezdi a 3G-lekapcsolást a Vodafone

Megjöttek az első konkrétumok arra vonatkozóan, hogy a Vodafone Magyarország mely céldátumokkal tervezi 3G-s hálózatának lekapcsolását.

Idén nyáron várhatóan utoljára láthatnak 3G-s hálózati csatlakozást jelző ikont a magyarországi mobilszolgáltatók előfizetői a mobilkészülékükön, miután a három nagy piaci szereplő, a Magyar Telekom, a Yettel Magyarország és a Vodafone Magyarország a fokozatosság elvét követve, a hálózat hatékonyabb üzemeltetésére hivatkozva végleg lekapcsolja az elavult technológiát (a negyedik szolgáltatónak, a Digi Mobilnak pedig soha nem is volt 3G-s hálózata).

A Vodafone Magyarország eddig meglehetősen ködösen fogalmazott a céldátumokkal kapcsolatban, egy az előfizetők számára most kiküldött tájékoztató üzenetben azonban a cég először említ konkrét időpontot a 3G-s lekapcsolást illetően. Ebben a cég közli, hogy a 3G/UMTS hálózat lekapcsolása első lépésben Székesfehérvár és Várpalota vonzáskörzetében fog megtörténni, a tervek szerint május 23-án.

voda_torony

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A szolgáltató figyelmeztet, hogy a hálózat kivezetésével egyes eszközök, melyek nem képesek csatlakozni 4G-, vagy 5G-hálózatokra, vissza fognak váltani 2G-üzemmódra, ami "befolyással lehet a szolgáltatás zavartalan működésére". A cég az ebből adódó potenciális kellemetlenségek elkerülése, illetve minimalizálása érdekében versenytársaihoz hasonlóan több lépcsőben tervezi a technológia kivezetését, a folyamatról pedig több alkalommal értesíti a potenciális érintetteket e-mailben és SMS-ben.

A versenytársak közül a Magyar Telekom április első felében közölte, hogy június 30-tól országszerte nem lesz többé elérhető a 3G/UMTS hálózat. A Yettel Magyarország egyelőre Baranya megyében és a Balaton környékén végzett a 3G-lekapcsolással, korábban pedig arról tájékoztatott, hogy a legnagyobb lekapcsolási hullám a telekomos ütemtervvel egyezően idén nyáron várható. Hogy ezt követően pontosan mekkora területen és meddig marad még elérhető a technológia, azt nem közölte az operátor.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról