Szerző: Koi Tamás

2020. július 20. 14:26

Közösen dolgozik a tömegek okostelefonján a Google és Reliance

Múlt hétvégén kiderült, pontosan milyen feltételek mentén költ el nagyjából 4,5 milliárd dollárt a Google az indiai piacon tervezett megaberuházásában.

Több százmillió potenciális felhasználót kiszolgáló projektre kötött megállapodást július közepén a Google anyacége, az Alphabet és India legnagyobb technológiai konglomerátuma, a Reliance Industries. A két cég egy új, nagyobb tömegek számára is elérhető, belépőszintű okostelefonon dolgozik, mely a világ második legnagyobb mobilpiacán több százmillió potenciális ügyfél kezébe kerülhet majd. A projektbe befektetőként, 4,5 milliárd dollárnyi tőkével szállna be a Google, mely az Android operációs rendszer speciális, módosított változatát is biztosítaná a tömegtelefonhoz.

A Reliance és a Google megállapodása a várakozások szerint alaposan felpezsdítheti a belépőszintű okostelefonok piacát Indiában, ahol jelenleg is több százmillió előfizető használ különféle, alaptudású készülékeket, butatelefonokat. Ebben a szegmensben jelenleg az olyan kínai gyártók dominálnak, mint a Xiaomi vagy éppen a BBK Electronics különböző márkáival (Oppo, Vivo, Realme stb.) - az indiai piacon eladott tíz okostelefonból jellemzően nyolcat ezek a cégek készítenek.

india_smartphone

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A fordulat annál is inkább borítékolható, mivel a Reliance az ország legnagyobb, közel 400 millió ügyféllel rendelkező mobilszolgáltatójának, a Jio-nak a tulajdonosaként megkerülhetetlen tényező, ezt pedig egyre több nyugati partner ismeri fel és fektet dollármilliárdokat a konglomerátumba azért, hogy az óriási növekedési potenciállal rendelkező indiai piacon forgalmat generáljon termékeinek vagy szolgáltatásainak.

A Google közreműködésével készülő új Jio okostelefon koncepciója nem teljesen új, a Reliance 2017-ben egyszer már elsütötte ezt a poént: A 20 dollárnak megfelelő rúpiába, azaz átszámítva nagyjából 6200 forintba kerülő JioPhone annak ellenére lett óriási siker, hogy nem okostelefonként került forgalomba. A JioPhone-t mostanra több mint százmillió indiai vásárolta meg, többségük olyan felhasználó, akik korábban soha nem rendelkeztek mobiltelefonnal. 

Ma Indiában becslések szerint legalább 350 millió olyan mobilelőfizető él, akiknek nincs okostelefonjuk.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.