Szerző: Koi Tamás

2020. július 1. 10:56

A tárgyalók takarításának megszervezésében is segítene a Cisco

Több ponton is fejlesztette saját videokonferencia- és csoportmunka platformját a Cisco a koronavírus-világjárvány ideje alatt.

Míg az elmúlt hónapok hírei elsősorban a feltörekvő riválisok szerepköreiről, kihívásairól vagy éppen sikereiről szóltak, addig a videokonferencia-platformok dinoszauruszának számító Webex és más, a Cisco által jegyzett csoportmunka-megoldások szép csendben továbbra is használatban voltak/maradtak a Fortune-500 -as cégek 95%-ánál. A Cisco a koronavírus-világjárvány tombolása idején több fejlesztést is eszközölt a platformon, mely az irodai munkavégzésre történő visszaállásban is segítheti a cégeket.

Az utóbbi időben más, hasonló célt betöltő platformok mellett a Webex használata a zökkenőmentes munkavégzés fontos eszközévé vált, a kormányzati intézmények, a felsőoktatás, a kórházak, valamint az üzleti szereplők számára is. A Cisco a megnövekedett forgalomra válaszul az elmúlt időszakban jelentősen növelte a Webex adatközponti kapacitását, ennek eredményeképpen a platform korábbi erőforrásai háromszorosával működik.

cisco-webex-desk-pro

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

A cég emellett új biztonsági funkciókkal is bővítette a platformot. Ezek közé tartoznak az adatvesztés elleni védelem (DLP), a Legal Hold, valamint az eDiscovery to Webex Meetings megoldások, amelyek átfogó biztonságot nyújtanak a virtuális megbeszélések összes tartami eleme (felvételek, átiratok, összefoglalók stb.) számára. A Cisco az eddigi végponttól végpontig történő titkosítást továbbfejlesztve a GCM móddal rendelkező AES 256 bites végponti titkosítást is bevezette a Webex platformon, amely hatékonyabb védelmet biztosít az online megbeszélések számára.

A vállalat emellett új eszközökkel támogatja a távoli munka mellett az irodába történő visszatérést is, úgy mint: 

  • Azonnal telepíthető Webex Assistant, a Cisco hangasszisztens technológiája, amely kiváltja az érintőképernyő használatát a közös tárgyalókban, támogatva ezzel a COVID-19 kapcsán bevezetett speciális szabályozásokat. A Control Hub révén a megoldás egyszerűen telepíthető, akár több ezer eszközre is..
  • A Cisco Webex Control Hub-ról lekérhető kimutatások révén egyszerűen követhető a tárgyalók kihasználtsága. Ezek az adatok a jelen helyzetben új értelmet nyertek: segítenek a gyakoribb takarítások ütemezésében, illetve a social distancing tervezésében is.
  • A valós idejű adatok révén a szakemberek optimalizálhatják az online megbeszélések minőségét, hatékonyabban elháríthatják az esetleges hibákat, támogatni tudják a távolról dolgozó munkatársakat, miközben arról is értékes információkat nyernek, hogy hogyan alakul az irodába való visszatérés és a munkafolyamatok átalakítása.

A Cisco a fentiek mellett a munkafolyamatok megkönnyítésének érdekében integrálta a Webex Teams és a Box alkalmazást, így a felhasználók a Microsoft OneDrive mellett már a Boxot is használhatják a Teams alól.

Regisztrálj az ingyenes Cloud-native és DevOps tippek nagyvállatoknak konferenciára, ahol a Red Hat és az Alerant szakértői bemutatják a Kubernetes, OpenShift, microservice architektúrák gyakorlati alkalmazását!

a címlapról

privátháló

2

VPN-nel bővül a Google One

2020. október 30. 11:52

A vaskosabb előfizetésekhez a Google új, ajándék VPN szolgáltatást is hozzácsap.