Szerző: Asztalos Olivér

2019. szeptember 25. 13:00

Az iOS 13.1-gyel karöltve megérkezett az első iPadOS

Mindössze 5 nappal a 13-as főverzió megjelenése után máris befutott az Apple mobilos operációs rendszerének következő nagyobb frissítése, az iOS 13.1.

Bár a rendhagyó ütemezést a cupetinói cég hivatalosan nem indokolta, a mögött vélhetően a feszített fejlesztési tempó, illetve az újabb funkciók miatt megnőtt tesztelési fázis áll. Ennek megfelelően a 13.1 számos olyan képességgel pótolja a kínálatot, melyeket az eredeti terv szerint már a múlt heti csomagban publikált volna az Apple. Az iOS 13.1-gyel karöltve jelent meg az iOS forknak tekinthető iPadOS első verziója, illetve a tvOS 13 is.
apple_audioshare

Az immár csak iPhone-okra és iPodokra telepíthető iOS legfrissebb, 13.1-es verziója tehát számos kisebb-nagyobb újítást hoz: immár aktív az Audio Sharing, mellyel egyidőben több kompatibilis vezeték nélküli fej- és fülhallgató hajtható meg egyetlen készülékről. A párosított eszközök felé teljesen megegyező jelfolyamot sugároz a készülék, amely például közös zenehallgatásnál vagy filmnézésnél jöhet kapóra. A funkció kizárólag iPhone 7-nél újabb készülékekkel, illetve az AirPods fülhallgatókkal és/vagy a kompatibilis vezeték nélküli Beats modellekkel működik, ahhoz ugyanis az Apple W1 vagy H1 chipje szükséges.

Apró, de hasznos újítás, hogy útvonaltervezésnél immár az Apple Maps is lehetőséget nyújt az érkezési idő megosztására. Bővült a 13-as főverzióval megjelent Shortcuts lehetőségeinek tárháza is. Az IFTTT-re hajazó gyári automatizációs alkalmazással már műveleteket és kapcsolókat is lehet definiálni, illetve különféle feladatokat, amelyek a konfigurált kapcsolók hatására lefutnak. Ezek mellett a korábban beígért töltésoptimalizálást is engedélyezte az Apple: a rendszer figyeli felhasználója szokásait, amelyhez igazodva tölti az akkumulátort, a lehető leginkább kímélve a cellákat.

airdrop_u1

Érdekes funkcióval gyarapodott az AirDrop megosztás lehetősége az iPhone 11-es modelleken. A készülékekben található U1 chip által biztosított Ultra Wideband (UWB) rádiós technológiára alapozva elég a telefonnal egy másik U1-gyel szerelt készülék irányába célozni a címzett gyorsabb kiválasztásához. A rádiós chipre építve további funkciókkal jelentkezik majd az Apple, az U1-gyel ugyanis rendkívül pontos beltéri navigáció valósítható meg. Ezek elterjedése azonban éveket vehet majd igénybe, tekintve, hogy egyelőre csak a múlt héten megjelent három új iPhone támogatja az ultra-szélessávú technológiát.

A felsorolt újításoknál lényegesen fontosabb, hogy az iOS 13.1 egy sor biztonsági javítást hozott. Az USA Védelmi Minisztériuma (US DoD) még múlt héten hívta fel rá a figyelmet, hogy a 13-as verzió komoly sérülékenységeket tartalmaz, ezért annak telepítése egyáltalán nem javasolt. Egyelőre sem a DoD, sem pedig az Apple nem közölte, hogy konkrétan melyik sebezhetőség váltotta ki a szokatlan reakciót, a vállalat ide vonatkozó weboldala alapján azonban az iOS 13.1 számos javítást hozott, melyek (remélhetőleg) elhárították a veszélyt. A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy az Apple eredetileg csak szeptember 30-án publikálta volna az iOS 13.1-es verzióját, melynek megjelenését végül közel egy héttel előrébb hozta.

Itt az első iPadOS

Ahogy azt az Apple még a júniusi fejlesztői konferenciáján bejelentette, az iPadek saját operációs rendszert kaptak, melynek első publikus verziója az iPadOS 13.1. Ez egy sor, tabletspecifikus UI és UX újítást jelent, egyebek mellett megérkezett az app "Expose", a macOS-ről már ismert funkció, amely a kijelzőn egyszerre jeleníti meg az épp futó appokat az egyszerű váltáshoz - ez az Apple saját alkalmazásaival, és külső appokkal is működik. Ugyancsak az iPadeket célozza a ráncfelvarrott osztott képernyős üzemmód, illetve az asztali felületekre egyre inkább emlékeztető ablakos megjelenítés is.

ipados

Az asztali és tabletes platformok fokozatos közelítését jelzi a pendrive-ok és memóriakártyák natív támogatása is - persze csak a megfelelő átalakító birtokában. De még inkább erre utal, hogy az iPades Safari már alapértelmezetten az asztali oldalakat jeleníti meg, a mobilos elrendezés helyett, és saját letöltéskezelőt is kap. Mindeközben a cég tovább faragott az Apple Pencil késleltetésén is, azt mindössze 9 milliszekundumig szorítva vissza.

A HackerRank 2020-as, 116.000 fejlesztő válaszaiból készült kutatása szerint a legtöbbjük a Go-t szeretné megtanulni következőleg, amely eredménynek az okait most ebben a cikkben szedtük össze.

a címlapról