Szerző: Hlács Ferenc

2019. április 15. 14:28

Ötödik születésnapját ünnepli a Simple és az OTP Mobil

2014 óta mintegy 770 ezerre hizlalta felhasználói bázisát az OTP Mobil számos szolgáltatást tömörítő alkalmazása.

Szépen cseperedik az OTP Mobil Simple alkalmazása, az egyre több szolgáltatást tömörítő app már öt éve érhető el az okostelefonos alkalmazásboltokban. A Simple 2014-ben rajtolt, akárcsak a fejlesztéséért felelős, az OTP Bank által alapított OTP Mobil Kft., amely azóta is a pénzintézet fintech cégeként üzemel.

A Simple több területen is fontos fejlesztéseket hozott a hazai piacra, kezdve a mobilfizetéssel. 2014-ben az okostelefonos fizetés hazánkban még gyerekcipőben járt, az olyan kezdeti megoldásoknál pedig, mint a MobilTárca, a felhasználóknak speciális SIM-re is szüksége volt a fizetéshez. A Simple már ekkor igyekezett készülék- és bankfüggetlenül lehetővé tenni a mobilos fizetést - igaz, első körben csak az arra felkészített automatáknál, QR-kódos alapokon. Ahhoz, hogy teljes értékű, NFC-s mobilfizetési szolgáltatást kínáljon, a cégnek még szüksége volt némi időre, 2017 nyarán azonban maga is elindult saját megoldásával - az igazán nagy dobással pedig még ugyanezen év őszén előrukkolt, mikor bejelentette, a Simple-ben már bármelyik bank ügyfelei fizethetnek NFC-vel.

Ez a nyitottság komoly fegyvertényt jelentett a Simple számára, még ha a szolgáltatás használatához a külső bankok ügyfeleinek virtuális prepaid kártyát kell is használniuk, hiszen lényegében a legegyszerűbb ismerkedési felületet adják a technológiával a felhasználóknak. Ez pedig értelemszerűen annak az esélyét is növeli, hogy az NFC-s fizetésre rákapó ügyfelek később sem akarnak majd távozni az ismerős felületről - netán még egy OTP-s kártyát is beszereznek hozzá.

01:47
 

5 éves a Simple alkalmazás - számos ok az ünneplésre

Még több videó
 

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Simple persze egy sor további funkciót is kínál, a kezdeti, 5 darabos szolgáltatáspaletta mára 14 eleműre bővült. Az alkalmazáson keresztül az elmúlt öt év során 660 ezer mozijegy, illetve további 140 ezer koncert-, fesztivál, és színházbelépő talált gazdára. A felhasználók ételt 210 ezer alkalommal rendeltek, autópálya-matricából pedig 600 ezret vásároltak. Nem meglepő módon azonban a legnépszerűbb szolgáltatása közterületi parkolás volt, amelyet az öt év alatt 3,8 millió alkalommal vettek igénybe - de ha a Simple-ön keresztüli érintéses fizetést is a szolgáltatások közé számítjuk, a maga 5 millió tranzakciójával egyértelműen ez utóbbi funkció viszi el az aranyérmet.

Az évfordulón persze az OTP Mobil másik lábáról, a SimplePay-ről sem érdemes megfeledkezni: a cég online fizetési platformja 2015-ben rajtolt és az országból kivonuló PayU helyét vette át - megtalálható tehát egy sor e-kereskedő, de jegyértékesítők és taxitársaságok oldalain is, összesen több mint 5000 webshop használja a szolgáltatást. 2017-től ráadásul a SimplePay-t a fejlesztők a Simple-lel is összeboronálták, az év decemberétől a Simple-ben regisztrált profilokkal és kártyákkal a SimplePay fizetés is lehetséges, így nem kell újból megadni a fizetési adatokat.

A Simple felhasználói bázisa mára 770 ezer fősre hízott, akik összesen évi 5,5 millió tranzakciót indítanak. Az alkalmazás születésnapja alkalmából az OTP Mobil kuponnal is készül a felhasználóknak, ezt a mai napon érdemes keresni az app felületén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról