Szerző: Hlács Ferenc

2018. május 2. 10:30

Irán is blokkolja a Telegramot

A titkosított csevegőapp Oroszország után Iránban is tiltólistán kötött ki, a lépés 40 millió felhasználót érinthet.

Irán is beszáll a Telegram üzenetküldő ellen folytatott hadjáratba, Oroszország után most a közel-keleti ország is blokkolta az alkalmazást. Akárcsak az április közepén bejelentett orosz tiltásnál, a hatóságok itt is elsősorban nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkoznak, mondván, az appot számos tüntetés megszervezésére is használták, csak január folyamán az ország több mint 80 városában. A hatóságok a tiltás indoklásánál, az alkalmazásban terjedő kormányellenes propaganda mellett terrorista szerveződésekre is kitérnek, illetve arra, hogy a felhasználók az appban pornográf tartalmakat is terjesztenek.

A Reuters szerint Irán már január óta mérlegeli a tiltás lehetőségét, év elején pedig rövid időre már blokkolta is az appot. Most úgy látszik a blokkolás végérvényesen élesedett - mintegy 40 millió felhasználót érintve a térségben. A helyi hatóságok döntése értelmében már minden Iránban működő internetszolgáltatónak blokkolnia kell a Telegram weboldalát, illetve alkalmazásait, április 30-ától.

telegrampc

Oroszországgal ellentétben Irán már nem próbálkozott azzal, hogy hozzáférést követel magának a szolgáltatásban váltott üzenetekhez, helyette rögtön a teljes körű tiltás mellett döntött. Ez nem meglepő, hiszen már az alkalmazás oroszországi blokkolása során is kitértünk rá, hogy ezt a követelést a vállalat ha akarná sem tudná teljesíteni. A Telegram a hagyományos csevegéshez az MTProto protokollra épülő szerver-kliens titkosítást alkalmaz, a titkosított chat funkcióval ugyanakkor a beszélgetések kliens-kliens végpontok közötti titkosítást kapnak. Jó eséllyel ez utóbbit használhatják a szolgáltatást választó esetleges rosszindulatú felek is - ugyanakkor miután végpontok közötti titkosításról van szó, az így váltott üzenetekhez maga a cég sem férhet hozzá, kizárólag a beszélgetésben résztvevők, akik készülékeiken rendelkeznek a titkosítás feloldásához szükséges kulcsokkal.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Irán tehát inkább egy teljes körű blokkolással zárta rövidre a dolgot, amelyet néhány nappal megelőzően az állami szervezetek alkalmazottai körében már betiltotta a Telegram használatát. A hatóságok a tiltólistára került app helyet az iráni fejlesztésű alternatív chatalkalmazások használatát javasolják, mint a Soroush - utóbbiban a Telegramból megismert funkciók mellett olyan elemek is helyet kaptak, mint a "halál Amerikára" emojik. Persze értelemszerűen ezeknek a szolgáltatásoknak a biztonságossága erősen megkérdőjelezhető, akik a Telegramot annak titkosítási funkciói miatt használták, valószínűtlen hogy a hatóság által javasolt alternatívára váltanának.

Az orosz tiltásnál láthattuk, hogy bár papíron a lépés 14 millió felhasználót érintett, miután azok jelentős része valamilyen VPN vagy proxy megoldáson keresztül használta az appot, sikerült elkerülnie a blokkolást. A Telegram hivatalos közleménye szerint sem érezte meg a cég felhasználói aktivitásában az orosz döntést. Az iráni hatóságok szerint ugyanakkor a tiltás VPN-nel sem kerülhető meg, bár arra nem tértek ki, pontosan hogyan blokkolják ezt a fajta hozzáférést. Az országos tiltás sikerességére majd a Telegram statisztikái világíthatnak rá, a cég azonban egyelőre nem adott ki közleményt a lépés kapcsán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról