Már száz százalékban zöld energiával üzemel az Apple
A cupertinói óriás világszerte megújuló energiából fedezi fogyasztását, és új adatközpontjai építésekor is csak zöld energiaforrásokkal tervez.
Gyorsan rálicitált a múlt heti Google-bejelentésre az Apple, a cupertinói cég ugyanis közölte, mára világszerte teljes mértékben megújuló energiára támaszkodik. Ez azt jelenti, hogy a cég komplexumai, adatközpontjai, irodái, és üzletei is teljes egészében zöld energiával üzemelnek 43 országban. A Google múlt héten arról számolt be, hogy az elmúlt évben már teljes fogyasztásának megfelelő mennyiségű megújuló forrásból származó energiát vásárolt, amelyet aztán visszatáplált a hálózatba, így egyenlítve ki hagyományos forrásokra támaszkodó energiafelvételét.
Akkor a cég úgy fogalmazott, még nem kivitelezhető, hogy közvetlenül megújuló forrásokból fedezze energiaigényét, az Apple-nek viszont úgy látszik ez már most sikerült. Akárcsak a keresőóriás, az Apple is igyekszik partnerségeken keresztül épített környezetbarát erőművekre támaszkodni, amelyekkel ahogy a vállalat fogalmaz nem csak saját maguk, de a helyi közösségek számára is hozzáférést biztosítanak a megújuló energiaforrásokhoz. A cég fegyvertárában napelemek, szélerőművek, illetve olyan, kevésbé elterjedt megoldások is találhatók, mint a biogáz-üzemanyagcellák, vagy mikro-vízerőművek.
A vállalatnak globálisan összesen 25 jelenleg is üzemelő megújulóenergia-projektje van, amelyek összesen 626 megawattot képesek produkálni - ebből egyébként egy mintegy 286 megawattért felelős napenergia-erőmű tavaly lépett működésbe. A cégnek és partnereinek mindezen felül további 15 projektje áll fejlesztés alatt, amelyekkel a fenti érték 1,4 gigawattra lesz felhizlalható, 11 országban. A Google egyébként saját fogyasztását 3 gigawatt környékére teszi, ennek megfelelő volt tavaly zöldenergia-vásárlása is, noha ahogy fentebb már említettük, ez nem fedezte közvetlenül a cég energiaigényeit.
Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.
Az Apple adatközpontjai egyébként már 2014 óta teljes mértékben megújuló energiára támaszkodnak, de természetesen az új cupertinói főhadiszállás, az Apple Park esetében sincs ez máshogy, a méretes komplexum tetején 17 megawatt teljesítményű napelem-erdő található, de az épülethez további 4 megawattot produkáló biogáz-üzemanyagcella rendszer is tartozik. A központ, mikor termelésénél kevesebbet fogyaszt, azt visszatáplálja a helyi elektromos hálózatba. A jövőre nézve a cég már Iowában, illetve Dániában is tervezi legújabb adatközpontjainak építését, amelyek az első naptól kizárólag megújuló energiával üzemelnek majd, továbbá 2019 végétől egy oregoni szélerőmű-parktól is mintegy 200 megawattnyi teljesítményt vásárol.
A cég ráadásul nem csak házon belül népszerűsíti a megújuló energiaforrásokat, beszállítói közül újabb kilenc jelentette be ugyanis, hogy maga is száz százalékban zöld energiára tér át. Ezzel már 23-ra nőtt a cég "kizöldített" beszállítóinak a száma, nekik hála pedig az Apple adatai szerint 1,5 millió tonna üvegházhatású gáztól menekült meg a légkör tavaly.
De nem csak az energiafelhasználás terén igyekszik környezetbarát irányvonalat felvenni a cég, szinte pont egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy zárt hurkú ellátási lánc létrehozására törekszik, azaz amellett, hogy megújuló energiaforrásokra támaszkodik, az újrahasznosított anyagok használata mellett is elköteleződik - és erre hívja beszállítóit is. Hasonló kezdeményezése, a vállalat "dolgozó erdő" projektje is, amelynek keretében ültetett fák az Egyesült Államok és Kína területén már teljes mértékben lefedik az Apple termékek csomagolásához szükséges papíranyag-szükségletet. Ezenkívül további kis lépésekkel igyekszik hozzájárulni a cég a környezetvédelemhez, amelybe beletartozik, hogy a vásárlók visszavihetik a már nem használt készülékeiket a boltba az Apple Renew program keretében.