Szerző: Gálffy Csaba

2017. október 31. 09:30

Megérkezett az Android Studio 3.0

Nagy várakozás előzte meg a főverzió kiadását, új korszakot nyit az Android történetében.

Igazi mérföldkőnek ígérkezik az új, immár harmadik Android Studio főverzió. A Kotlin-támogatás, a lassan kiforrott Gradle és az Instant Apps mellett számtalan aprósággal érkezik a fő androidos fejlesztőkörnyezet, a fontosabb újdonságokból szemezgettünk.

Gradle - lassan kihúzzák a szálkát

Az androidos fejlesztők ősz hajszálaiért jelentős részben a Gradle felel - a build alrendszer hagyományosan hihetetlenül lassú tud lenni még nagyon erős munkaállomásokon is. Egy ideje azonban ez az androidos appok alapértelmezett build rendszere, így megkerülni nem nagyon érdemes. Szerencsére idén már kezd kiforrni a Gradle, illetve az Android Studio részeként érkező Android Plugin for Gradle, a friss Studióval pedig ez is megkapja a 3.0.0-s verziószámot, vele elképesztő gyorsulást hozva. A Google ígérete szerint a korábban akár 2 percet igénylő műveletek ma már néhány másodperc alatt lefutnak, köszönhetően a változatos szűk keresztmetszetek felszámolásának és a sokat javított párhuzamosításnak - így inkább csak az a kérdés, hogy mi tartott ezen ennyi ideig.

Screen Shot 2017-10-31 at 8.36.34

Java 8 és Kotlin

Igazán korszakalkotónak azonban a Kotlin-integráció miatt tarthatjuk az Android Studio friss kiadását. Az új nyelv gyors ütemben hódítja meg a Java világot, nem véletlenül: a nyelvet eredetileg kitaláló és a fejlesztést elindító JetBrains pontosan azokat a pontokat igyekezett kijavítani, amelyek a Javát nehézkessé teszik, miközben a Kotlin teljes kompatibilitással rendelkezik a Java bájtkód és JVM-ek felé. Nem véletlen, hogy a kezdeményezés a Google érdeklődését is felkeltette és végül néhány hónapnyi hezitálás után teljes mellszélességgel kiáll a nyelv mellett, azt pedig Androidon is az elsőrendű támogatott nyelvek közé veszi fel.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ez pedig az Android Studio 3.0-val teljesedik ki: az IDE már teljes támogatást nyújt a Kotlinban írt kód számára. Vannak könnyen kezelhető sablonok és varázslók, automatikus kiegészítés, lint checker, refaktorálás, debug - gyakorlatilag tényleg teljesértékű Java-helyettesítő már a Kotlin. Ez egyébként nem nagy véletlen, az Android Studio alapja a nyelvet is elindító JetBrains IntelliJ IDEA fejlesztői rendszere, amelyet a Google forkolt, az erős Kotlin-támogatás tehát szinte gyári adottság.

05:45
 

What's new in Android Studio 3.0

Még több videó

A Java sem áll persze egy helyben, idén érkezett a Java 9 - az Android Studióba azonban nem ez, hanem az előző generáció, a Java 8 egyes elemei érkeztek meg. Ez sem rossz hír azért, az androidos Java ugyanis masszív lemaradásban volt sokáig a standardhoz képest, a Java 8-cal már megkezdődött a felzárkózás a fősodorhoz. Így az Android Studio 3.0 már teljes egészében Java 7 kompatibilis és támogatja a Java 8 egyes képességeit - vannak lambda kifejezések, típus-megjegyzések (type annotation), metódus referenciák (teljes lista itt). Az egzotikusabb funkciók hiányoznak, de az Android-fejlesztők számára releváns újdonságok nagyjából bekerültek a platfomba és az IDE-be.

Új profilozó

Komplexebb alkalmazásoknál már nem egyszerű a kód erőforrásigényének elemzése. Erre eddig az Android Studio az Android Monitor nevű eszközt kínálta, e kissé fapados megoldást váltja most egy sokkal teljesebb, amely az Android Profiler névre hallgat. Ez egészen mély betekintést nyújt az alkalmazás működésébe, az CPU, a memória és a hálózat használati statisztikáiba, szinte tetszőleges mélységig. Az egyes profilozókkal le lehet fúrni például az egyes threadek statisztikáiba, a memóriakiosztásba és a hálózati kommunikációba, ha pedig problémát találunk, akkor a kiváltó okot kódsor szinten azonosítja a profilozó. A Google reményei szerint az eszközzel a fejlesztők jobban optimalizálják majd alkalmazásaikat, hogy azok szerényebb hardveren is akadozás nélkül fussanak.

Instant Apps

Talán a Kotlinhoz mérhető horderejű az Instant Apps támogatás. Ez ugye a Google legújabb kezdeményezése, amely lehetővé teszi, hogy a natív alkalmazásokat autonóm kis elemekre bontsuk és on demand szolgáljuk ki - ennek jelentőségéről korábban már részletesebben beszéltünk. A funkció támogatásához azonban a fejlesztői keretrendszerre is szükség van, immár az Android Studióban is megjelent az Instant Apps. Van például új refaktorálási lehetőség, amellyel Instant Apps-féle modulokra bontható fel a meglévő alkalmazás, az elkészült modulokat pedig az IDE már tudja fordítani és futtatni is. A rendszer két modultípust támogat, a szabványos Instant Apps modul mellett a Feature típus is elérhető.

A fentieken túl persze az Android Studio minden fontos területen előrelép (többet-kevesebbet), jobb az Android Things-támogatás, kezeli az új adaptív ikonokat, a betűtípus-erőforrásokat, a Firebase App Indexinget - a sor hosszan folytatható. Gyakorló androidos fejlesztőknek érdemes a kiadási jegyzéket alaposabban átlapozni. A szoftver szokás szerint ingyenesen elérhető a Google-től a projekt weboldalán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról