HWSW

Így skálázta vissza autós projektjét az Apple

Visszafogott célokkal dolgozik az Apple önvezető autós fejlesztőcsapata, az új információk egybevágnak azzal, amit korábban Tim Cook is sejtetni engedett.

Autógyártásnak semmi értelme, ha a lényeg, az önvezető technológia nincs készen - nagyjából ezen logika mentén skálázta vissza keményen az autós fejlesztéseket az Apple az elmúlt időszakban. Az új cél így egy Waymo-versenytárs kifejlesztése, vagyis egy olyan önvezető platform létrehozása, amely beépíthető más autókba - és ha ez készen van, akkor jöhet szóba a saját jármű életre hívása is.

Hogy nézett ki a munka belülről?

A New York Times új cikkben foglalkozik [1] az Apple autós fejlesztéseivel, a lapnak sikerült öt, a projekten dolgozó, de neve elhallgatását kérő dolgozóval beszélnie. Ebben sok olyan új információ jelenik meg, amelyek eddig nem voltak nyilvánosak. Az egyik ilyen, hogy az Apple autós platformjának egyik tesztjárművét saját használatra veti be hamarosan, ez lesz a cég kampuszai között közlekedő városi buszocska - ez szállítja majd az alkalmazottakat az Apple különböző épületei között. Magát a járművet egy külső szereplő gyártja majd, a vezetésért felelő technológia viszont már az Apple sajátja lesz. A PAIL (Palo Alto to Infinite Loop) nevű járművek indulásához egyelőre nincs pontos dátum.

Az elmúlt pár évben kvázi nyílt titokká vált, hogy az Apple Project Titan néven saját autót fejleszt, a 2014-ben indított kezdeményezéshez rengeteg mérnököt vett fel a vállalat - emiatt sem lehetett túlságosan nagy titokban tartani. A projekt pedig igen széles volt: az önvezető technológiák mellett mérnökök foglalkoztak például a motorizált ajtók nyitás-zárásának csendesítésével. Egy másik csapat pedig a járműbelső újratervezésével foglalkozott és arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan nézzen ki a beltér a kormány és a pedálok nélkül, illetve a belső kijelzők és az AR-megoldások párosításával is foglalkoztak. A New York Times szerint a tervezők odáig mentek, hogy újratervezték volna a kereket is: a Titan-csapat behatóan foglalkozott a gömb alakú gumikkal, amelyek oldalirányú mozgást is lehetővé tettek volna a szokásos megoldáshoz képest.

"A projekt azonban bajba került" - idéz öt különböző, a munkában részt vevő embert a New York Times. A kezdeményezés méreténél fogva és tisztán felvázolt vízió hiányában a munka nem volt produktív. "A csapattagok a folyamatosan változó prioritások és az önkényes vagy tarthatatlan határidőkre is panaszkodtak" - írja a lap. Az egyik eldöntetlen vita tárgya volt, hogy az Apple-nek önvezető vagy félig önvezető (tehát manuális vezetésre is képes) járművet kell fejlesztenie.

A félig önvezető koncepció mellett kardoskodott Steve Zadesky, a Titan projektet eleinte vezető döntéshozó, míg a teljesen önvezető megoldást erőltette a cég ipari formatervező csapata, élén Jonathan Ive-val, a cég legendás főtervezőjével. Ive és csapata meggyőződése volt, hogy a felhasználói élmény teljes újragondolásához szükség van a teljesen önvezető autóra. Egyébként hasonló vita dúlt a Google-nél is évekig - hívja fel a figyelmet a New York Times, ott a teljesen önvezető technológia győzött, mivel a kutatók szerint probléma esetén nem lehet nagy biztonsággal átadni az irányítást az embernek. Ezzel szemben a Tesla Autopilot a hibrid irányból közelíti a problémát és a gép-ember átmenetet árnyalatonként tolja a gépi vezérlés felé.

Olli, az IBM önvezető busza [2]. Hasonló lesz az Apple első önvezető járműve is.

xA résztvevők szerint egy másik kemény vitát az autós "operációs rendszer", a CarOS fejlesztése váltotta ki. A projekten dolgozó fejlesztők között késhegyig menő konfliktus bontakozott ki, hogy azt a bevett C++ nyelven, vagy az Apple különbejáratú Swift programozási nyelvén írják-e (a vita eredményéről nem tudunk).

A zátonyra futó projektet végül tavaly rúgta be újra az Apple. Zadesky hosszú vakációra ment, és ugyan az Apple-nél maradt, az autós projekthez már nem tért vissza. Helyére az Apple-veterán Bob Mansfield jött vissza a nyugdíjazásból, aki a cég legfontosabb hardveres fejlesztéseit felügyelte a Macektől a Watchig. Mansfield gyors döntéseket hozott, az autós projektet felfüggesztette és az erőforrásokat kizárólag az önvezetős technológiára koncentrálta. Az átalakítás elbocsátásokkal is járt, miközben az új fókuszterületen dolgozó csapathoz rengeteg új fejlesztő került - pontos számok sajnos nincsenek.

Elvesztegetett évek?

Az önvezető autós technológia érdekes új ütközőzónája a nagy tech cégeknek. Az öt nagy amerikai óriás közül egyelőre csak kettő merült mélyen el ebben (a Google-Waymo és az Apple), rajtuk kívül a Tesla és néhány autóipari szövetség fektetett látványosan sokat ebbe a területbe - a Facebook, a Microsoft és az Amazon viszont egyelőre nem mozdult ebbe az irányba. Érdekes kérdés lesz, hogy amennyiben tényleg ez lesz a következő évtized legnagyobb műszaki áttörése, hogyan alakul majd át az óriások közötti sokfrontos harc.

Az Apple az információk szerint újra gőzerővel dolgozik az önvezetős technológián, azonban a belső konfliktusokkal és a fókusz hiányával éveket veszített a cég. A vállalat hagyományosan jó a stratégiák végrehajtásában (ez számít a legfontosabb erősségének), így nagyon szokatlan látni, hogy az autós projekt esetében ennyire félre tudott csúszni a munka.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] https://mobile.nytimes.com/2017/08/22/technology/apple-self-driving-car.html
[2] http://www.hwsw.hu/hirek/55758/onvezeto-auto-olli-ibm-local-motors-watson.html
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/57701/apple-onvezeto-auto-tim-cook.html
Író: Gálffy Csaba (galffy.csaba@hwsw.hu)
Dátum: 2017. augusztus 25. 09:11
Rovat: digitális otthon