Szerző: Vörös Péter

2000. október 4. 00:23

A Xerox részvényárfolyama 26%-kal visszaesett

Ahogyan azt már provizórikusan jeleztük tegnap, a Xerox részvényei jelentősen, 25,71%-kal, 3,94$-ral 11,38$-ra estek vissza a keddi tőzsdei napon, miután a vállalat profit figyelmeztetést tett közzé harmadik negyedéves eredményeivel kapcsolatban.

Egyes elemzők szerint a vállalat teljesen irányítás nélkül működik, amire a mostani gondokkal kapcsolatos magyarázatok is jó példát mutatnak. Az elmúlt egy év során értékének 2/3-át elvesztő és immár akvizíciós híresztelések célpontjává vált Xerox szerint a gondok okai a következők voltak: 1. az értékesítési csapat átszervezése; 2. a növekvő verseny; 3. a mexikói leányvállalat behajthatatlan követelései és az ezzel összefüggő céltartalék-képzés; 4. cserék a felső vezetésben; és 5. a gyengébb euróval kapcsolatos árfolyamveszteségek.

Mértékadó vélemények szerint az az igazi gond a céggel, hogy az nem jól hajtja végre amúgy jó stratégiáját és lassan reagál a piac kihívásaira, azaz egy hasonlattal élve a Louis Gerstner előtti IBM-hez hasonlít a cég. Egyes befektetők szerint a céget fel kellene darabolni: pl. meg lehetne válni a cég pénzügyi leányvállalatától és a ContentGuard leányvállalattól.

A Xerox legtöbb nyereséget hozó, csúcskategóriájú Docutech ill. Docuprint nyomtatóiból viszonylag kevesebb fogyott a harmadik negyedév során, ez volt a legkonkrétabb oka a most bejelentett profit előrejelzésnek - márpedig ez a negyedik negyedév szempontjából se túl jó hír.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról