Szerző: Asztalos Olivér

2016. május 3. 17:27

Itt az EMC új olcsó all-flash tárolócsaládja

Bejelentette új, olcsó tárolócsaládját az EMC. Az all-flash és hibrid kiépítésben elérhető Unity hosszabb távon VNX és VNXe rendszerek közös utódja lehet, kedvezőbb paraméterek, nem utolsó sorban pedig lényegesen egyszerűbb kezelhetőség mellett.

Új, olcsó, scale-up, akár 3 petabájt kapacitásig skálázható tárolót mutatott be a héten zajló EMC World rendezvényén a gyártó. A hibrid és all-flash konfigurációban egyaránt elérhető Unity a termékpaletta népszerűbb alsó szegmensébe érkezik, all-flash kivitelben pedig már akár 18 000 dollárért is elérhető lesz. Az új hardver mellett a szoftveres frissítések sem maradtak el, megérkezett a ViPR Controller 3.0-s verziója.

A Unity az EMC egyik legfontosabb új terméke lehet, ugyanis hosszútávon (részben) ez válthatja a cég legnagyobb volument generáló VNX és VNXe termékvonalait. A Unity a pozicionálásnak megfelelően viszonylag egyszerű kivitelt kapott, a legkisebb modell 2U magas, all-flash konfiguráció esetében pedig legfeljebb 80 terabájt kapacitással is bírhat. Ennek hátulján 12 gigabites SAS aljzatok mellett négy darab 10GbaseT port is található, melyek mellett további, egyedi igényeknek megfelelően variálható csatolók vannak (8/16 Gb FC vagy 10Gb IP/iSCSI). Ezek száma kiegészítő IO modulokkal tovább gyarapítható.

A tárolók belsejében Intel Xeon E5 2600 (v3?) sorozatú processzorok találhatóak, kivétel nélkül minden modellben két darab, melyek egyenként 6, 8, 10, vagy 12 maggal rendelkeznek. A rendszermemória a magszámmal párhuzamosan növekszik, így ennek mérete 48, 96, 128, vagy 256 gigabájt lehet. A beépíthető meghajtók száma típustól függően 150, 250, 350, vagy 500 lehet, egy éven belül pedig érkezhet az 1000 meghajtós Unity is.

Az all-flash modellekben SAS csatolók SSD-k vannak, 400, 800, 1600 vagy 3200 gigabájtos kapacitással. Utóbbiban eMLC chipek találhatóak, a kisebb modellekben pedig TLC NAND chipek kaptak helyet. Ezek mellé a hibrid verzióba 200 gigabájtos SSD-k is kerülhetnek, melyeket 600 gigabájttól 6 terabájtig terjedő kapacitású merevlemezek egészíthetnek ki, kapacitásról függően 15 000, 10 000, vagy 7200-as fordulatszámmal. A hibrid rendszer fontos eleme a Fast Cache, ami típustól függően 800 gigabájt, illetve 1,2, 3,2 vagy 6 terabájt lehet.

Szoftver oldalon nem történt igazi forradalom, a fejlesztők elsősorban (tovább) optimalizáltak, melyen belül a QoS továbbfejlesztése kiemelt szerepet kapott, ami finomabb skálát eredményezett a prioritások beállításánál. Ehhez kapcsolódó újítás, hogy a replikáknak mostantól az elsődleges példányoktól eltérő QoS beállítást kaphatnak. Egy még fejlesztés alatt álló, de már a második negyedévben elérhető funkció lesz a VMAX all-flash esetében már látott inline tömörítési megoldás, mely többletterhelés nélkül végzi a csomagolást.

Szintén a szoftverhez kapcsolható az új webes felület, mely teljesen száműzi a Javát, minek helyét a HTML5 veszi át. Ezzel nem csak lényegesen felgyorsult a felület működése, de mostantól szinte bármilyen modern eszközön konfigurálható lesz a tároló, legyen szó tabletről vagy akár okostelefonról.

Bejelentésében továbbá az EMC kihangsúlyozta a rendszer egyszerű kezelhetőségét, a vállalat szerint az új tárolók konfigurálhatósága és a menedzselése többé nem kíván meg "űrhajós képesítést", a korábbi rendszerekhez mérten jóval kevésbé komplex, ennek köszönhetően pedig kimondottan egyszerű a Unity megfelelő beállítása és használata.

Az EMC nem titkoltan a rendkívül sikeres VNX és VNXe rendszerek utódjának szánja a Unity a modelleket, legalábbis részben, a VNX8000 ugyanis hosszabb távon is megmaradhat. Ennek megfelelően a vállalat készített egy összevetést, melyben a a VNX5800-at a Unity 600F-hez hasonlították. Ilyen viszonylatban lényegesen jobbnak bizonyult az új modell, mely nem csak jelentősen kisebb helyet foglalhat, de eközben háromszor nagyobb teljesítményt nyújt, de mindezt lényegesen alacsonyabb fogyasztás mellett teheti, ami a VNX5800 értékének kevesebb mint felét takarja.

A fájl, blokk, vagy VVols típusú tárolást is támogató Unityt három felhasználási forgatókönyvhöz szánja az EMC. Alapesetben "csak vas" jár, ilyenkor a vásárló szervezet teszi hozzá a géphez a saját, házon belül már használt tárolós szoftvereit. A "software-defined" kiépítés esetében a UnityVSA (Unity Virtual Storage Appliance) segítségével lehet gyorsan és könnyen fájl vagy blokk alapú, szoftveres tárolórendszert összeállítani. A harmadik a konvergens felépítés, mely VCE Vblock és VxBlock System 350 konfigurációkkal érhető el.

 

Az EMC a Unity legkisebb all-flash tagjára 18 000 dollár körüli kezdőárat ígér, a hibrid megoldások pedig nagyjából 10 000 dollártól indulnak majd.

Friss ViPR Controller

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Unity mellett a ViPR Controller 3.0-s verzióját is bejelentette az EMC, mely az épp három évvel ezelőtt útjára indított tárolóvirtualizációs szoftver vezérlőpanel része. A ViPR segítségével különféle, akár több gyártótól származó tárolókat lehet egyetlen szoftverrel kezelni, automatizálni.

A most bejelentett 3.0-s verzió elsősorban a hatékonyság növelésére fókuszál, de akadnak új funkciók is Ezeket tekintve első helyen az Application-Centric Workflows szerepel, mellyel egyszerűbben határozhatóak meg, illetve állíthatóak be az adott szerveres alkalmazáshoz szükséges tárolós erőforrások. E mellé sorakozik fel az új, Southbound SDK, melynek alkalmazásával gyakorlatilag bármilyen tárolót be lehet vinni ViPR alá, ami alapértelmezetten 50 különféle platformot támogat. Legvégül egy új, natív katasztrófa utáni helyreállítási képességgel is gazdagodott az 3.0-s verzió, mely két külső mentési helyszínt is támogat. A ViPR Controller 3.0 várhatóan még ebben a hónapban elérhetővé válik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról