:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. május 22. 09:30

Az Nvidia felhasználókhoz húz a The Witcher 3?

Ismét egymásnak feszültek az AMD és az Nvidia táborai, a csatamezőt ezúttal frissen megjelent The Witcher 3, azon belül is az Nvidia HairWorks technológiája biztosította: a szebb haj- és szőrmegjelenítést szolgáló funkció ugyanis az AMD felhasználóinál szinte élvezhetetlenre lassítja a játékot.

Alig tették rá a kezüket a játékosok a népszerű The Witcher videojáték-sorozat harmadik epizódjára, a szoftver máris komoly botrányt kavart a felhasználók két tábora között - ahogy az lenni szokott, az Nvidia és az AMD termékeit használókról, illetve magukról a vállalatokról van szó. A két oldal ezúttal szó szerint hajba kapott, a vitát ugyanis a játékban a haj, illetve szőrzet megjelenítéséért felelős egyik Nvidia GameWorks megoldás, a HairWorks robbantotta ki. A technológia a tesszellációra épít, azaz az egyszerűbb modellek poligonjait további sokszögekre bontja, így hozva létre komplexebb, kidolgozottabb formákat.

Noha az Nvidia technológiájáról van szó, a játékot fejlesztő lengyel CD Projekt Red csapat szerint azzal az AMD Radeon GPU-k is megbirkóznak - igaz nem túl jól. Annyira nem, hogy a HairWorks az AMD grafikus kártyáival szerelt PC-kben akár 50 százalékkal is visszavetheti az egy másodpercre jutó képkockaszámot, ami érthető módon komoly csalódást jelent számos játékosnak. A funkció ennek megfelelően alapértelmezetten ki is van kapcsolva ha a játékot AMD GPU-val dolgozó gépre telepítik.

Ki a hunyó?

A felek javarészt egymásra mutogatnak: az AMD szerint az Nvidia a hibás, amiért nem osztja meg a HairWorkshöz hasonló szabadalmaztatott grafikus API-k forráskódját, míg az Nvidia szerint semmi etikátlant nem követnek el azzal, hogy felhasználóik számára szebbé teszik a játék külsejét, miután azzal nem rontják a konkurens termékeket használók játékélményét - legalábbis amíg nem próbálják használni a zöldek megoldását. A harmadik érintett értelemszerűen a játékfejlesztő, azaz a CD Projekt Red - a cég ugyanis a jelek szerint tudatosan döntött egy az Nvidia felhasználóinak kedvezőbb technológia mellett, háttérbe szorítva ezzel az AMD-s játékosokat.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Noha sokan az utóbbi cég kontójára írják, hogy az nem dolgozott megfelelően együtt a fejlesztővel, Richard Huddy, az AMD vezető játékszakértője az Ars Technicának nyilatkozva elmondta, erről nincs szó, a kezdetekről szorosan együttműködtek a céggel és részletes visszajelzésekkel szolgáltak a játék kapcsán. Huddy szerint a HairWorks fejlesztés utolsó két hónapjában tűnt fel a játékban, ezzel pedig "teljes mértékben szabotálta" a teljesítményt az AMD grafikájával szerelt számítógépeken. Ahogy azonban a Forbes is rámutat, az Nvidia egyik sajtóeseményén már 2013-ban demózta a technológiát a The Witcher 3 - akkor még csak leendő - farkasaival, sőt a funkció a 2014 augusztusában rendezett Gamescomon is feltűnt a játék előzetesében.

Ez alapján kétséges, hogy mennyire volt közeli az a CD Projekt Red-AMD együttműködés, azzal ugyanakkor valószínűleg a fejlesztők is tisztában voltak, hogy a AMD-nek is van saját hasonló grafikai megoldása is, a TressFX. Ennek integrálása kapcsán a cég szintén egyeztetett a CD Projekt Reddel, igaz már csak azután, hogy "tudomást szerzett" a problémás HairWorksről - ekkorra viszont a játékfejlesztő szerint már "túl késő volt". Az sem világos, hogy az AMD miért nem kezdte rögtön, már együttműködésük elején a TressFX alkalmazására biztatni a fejlesztőket.

A Radeon kártyák gyártója szerint megoldást jelentene, ha az Nvidia megnyitná a HairWorks forráskódját, hogy drivereiket arra megfelelően tudják optimalizálni - az viszont nem igazán meglepő módon, nem akarja egy monetizálni kívánt termékét átadni legnagyobb versenytársának. A történetet még cifrábbá teszi, hogy a zöld gyártót nem csak a rivális cég, de saját felhasználói is támadják, mind Redditen, mind pedig saját fórumain: a HairWorks ugyanis, ahogy arra az AMD színeiben nyilatkozó szakértő is rámutat, az Nvidia vásárlóinál is problémákat okoz: egyes tesztekben a játék, a funkciót bekapcsolva GeForce GTX 980 kártyával is több mint 20 FPS-es visszaesést produkált, igaz ez messze elmarad a Radeon R9 290X-nél tapasztalt, esetenként 45 FPS-t is meghaladó teljesítményromlástól.

Mindenki sáros

Hogy az ügyben kit terhel elsősorban a felelősség, nehéz megmondani, mindegyik félnek megvan a maga sara. Az AMD, illetve vásárlóinak felháborodása jogos, hiszen a fejlesztő egyoldalú döntése miatt hátrányt szenvednek a játékban. A HairWorks megnyitása viszont egy a valóságtól teljesen elrugaszkodott kérés a cég részéről, továbbá a vállalat a jelek szerint a TressFX használatát is kérhette volna jóval határozottabban (és jóval előbb) a fejlesztőtől - természetesen a megfelelő fejlesztői (és akár pénzügyi) támogatás nyújtásával együtt. Az Nvidia a vetélytárshoz képest jól jött ki a csatából, hiszen felhasználói szebb grafikát kapnak a Witcher 3-ban, noha az öröm az ő oldalukon sem lehet felhőtlen, hiszen a vitatott funkció náluk is jelentősen visszatartja a teljesítményt.

A felelősség leginkább a CD Projekt Redet terheli, miután a kockázatok tudatában előnyben részesítette az Nvidia felhasználóit, az AMD-s oldal rovására. A fejlesztőcsapat már a GameWorks technológia első felvetődésekor dönthetett volna úgy, hogy amellett a TressFX-et is támogatni fogja, így mindkét tábornak kedvezve, ez azonban valamilyen oknál fogva elmaradt. A probléma persze akár szőrszálhasogatásnak is tűnhet, egy az élmény egészét tekintve apró részletről van szó, a HairWorks kikapcsolása távolról sem teszi élvezhetetlenné a játékot, a hasonló gyakorlatok, és egyértelmű gyártópreferenciák ugyanakkor könnyen a fejlesztő-játékos kapcsolatok rovására mehetnek.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.