Szerző: Hlács Ferenc

2015. március 31. 09:09

Európában is támadnak az ASUS telefonok

Három új ZenFone 2 modellel és két hibrid táblagéppel érkezik Európába az ASUS. A vállalat párizsi eseményén jelentette be a terjeszkedést, ahová legújabb termékeit is elhozta.

Ostrom alá veszi Európát az ASUS, a vállalat párizsi sajtóeseményén több termékének startját is bejelentette az öreg kontinensen. Az új készülékek között három (és fél) ZenFone 2 variáns és két új hibrid táblagép is akad - az eszközök közös tulajdonsága, hogy mindegyikben Intel processzor ketyeg.

Bővül a ZenFone 2 család

Ez talán az okostelefonok szempontjából a legérdekesebb, azokból három a tavaly bejelentett, Moorefield platformra épülő lapkát kapott, a belépőmodell pedig egy egy évvel korábbi Clover Trail platformra támaszkodik. A ZenFone 2-ről annak januári bejelentésekor már megemlékeztünk, a csúcsmodell mellett azonban az cég európai rajtja egy gyakorlatilag azonos hardverrel, ám valamivel gyengébb processzorral és kevesebb RAM-mal szerelt verziót és két szerényebb képességű, ennek megfelelően olcsóbb változatot is tartogat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Gyors emlékezetfrissítés a zászlóshajóról: a ZE551 néven is emlegetett modellen jókora, 5,5 hüvelykes IPS Full HD kijelzőt találunk, derekas, 403 PPI-s pixelsűrűséggel. A processzor itt egy négymagos, 2,3 gigahertzes Intel Atom Z3580 chip, amelyhez nem kevesebb mint 4 gigabájt RAM párosul. A csúcstelefon gyengébb verziójában utóbbi kettőt cserélték le négymagos, 1,8 gigahertzes Intel Atom Z3560 lapkára, illetve 2 gigabájt memóriára - a telefon ettől függetlenül szintén ZE551 néven fut. Más változás azonban nincs, az eszközökön ugyanazt a 13 megapixeles hátlapi és 5 megapixeles előlapi kamerát találjuk, továbbá az akkus kapacitásuk is egységesen 3000 mAh. A telefonok 16, 32 és 64 gigabájt belső tárhellyel is megvásárolhatók.

A ZE550-es modellnél a gyártó már valamelyest a kijelző terén is visszavett, az ugyancsak 5,5 hüvelykes IPS panelre itt már csak 1280x720 pixel jutott (267 PPI) - az eszköz más tekintetben megegyezik a gyengébb ZE551 változattal, igaz csak 16 gigabájtosat vehetünk belőle. A ZE500 képességeit még alaposabban megkurtították, abban egy 1,6 gigahertzre állított kétmagos Intel Atom Z2560 teljesít szolgálatot, a RAM mérete pedig 2 gigabájt. A többi ZenFone 2 készüléknél kisebb, kereken 5 hüvelykes kijelző felbontása 1280x720, ez 294 PPI-s pixelsűrűségre elég. A kamera felbontása is kisebb a nagy testvérekénél, a hátoldalon egy 8, az előlapon pedig egy 2 megapixeles szenzor figyel. Az akku kapacitása 2500 mAh, illetve ebből az eszközből is csak 16 gigabájtos modell kerül piacra.

Két SIM, 64 bit

Jó pont, hogy mindegyik felsorolt készülék támogatja az LTE Cat4 szabványt, Android 5.0-val érkeznek, továbbá egytől egyig bővíthetők microSD kártyával. A ZE551 és ZE550 modellek továbbá két SIM befogadására is képesek, ráadásul processzoraik 64 bites utasításkészletének köszönhetően már teljes mértékben képesek kihasználni a legújabb Android rendszer képességeit. A legolcsóbb modell sajnos továbbra is 32 biten ragadt, de ez a különbségtétel nem is annyira jelentős, mint az ARM-os világban, ahol a 64 bitre váltás mellett egy vadonatúj utasításarchitektúra, az ARMv8 is bejátszik.

A vállalat sajtóeseményén közelebbről is lehetőségünk volt szemügyre venni az új készülékeket. A dizájn mindegyik modellnél egységes, azok a vállalattól megszokott, szálcsiszolt hatású, ívelt műanyag hátlapot kapták. Az anyagválasztás kifogásolható, a hátoldal tapintása nem kelt minőségi érzetet - egyszerű kopogós műanyag. Az ívelt kialakítás ugyanakkor határozottan előnyös, a nagy telefon a kisebb kezekbe is kellemesen belesimul. A hangerőgombok, ahogy azt többek között már az LG termékeinél is láthattuk, a hátoldali kamera alá kerültek, a kezelés így a nagy méret ellenére is kényelmes, nem kell fogást váltani az eszköz lehalkításához.

A készülékek európai árát az ASUS egészen barátságosan lőtte be: a ZE551 349, a ZE550 249, a ZE500 pedig 179 euróért kerül a boltokba - ez talán a hátlap anyaghasználatára is jelenthet némi vigaszt. A "kisebbik" ZE551 variáns áráról egyelőre nincs információ.

Minden eddiginél vékonyabb hibridek

A telefonokat a hibrid tabletek követik az újonnan érkező portfólióban, ezek a Transformer Book T300 Chi és T100 Chi. A bejelentésen a gyártó nem győzte hangsúlyozni, hogy két egyedülállóan vékony eszközökről van szó: a kisebb, 10,1 hüvelykes T100 Chi 7,2, a nagyobb, 12,5 hüvelykes modell pedig 7,6 milliméter vékony. A gyártótól jól ismert felpattintható billentyűzettel az eszközök vastagnak még mindig nem mondható, 13,5 és 16,5 milliméterre híznak fel.

A kisebb változat kijelzője Full HD IPS, 224 PPI-s pixelsűrűséggel, processzora pedig egy négymagos 1,4 gigahertzes Intel Atom Z3775 lapka, amely mellett 2 gigabájt RAM és 64 gigabájt belső tárhely kapott helyet. Nincs szó erőgépről - ez már csak a Bay Trail generációs processzorból is sejthető - cserébe viszont a vékony eszköz már kategóriájában aránylag kedvező áron, 399 euróért vásárolható meg.

A gyártó a hibridek területén a T300 Chit küldi csatába: az eszköz természetet központba helyező promóvideójában nem mulasztotta el azt a "levegővel" szembeállítani, ahol csak lehet a "more than air" vagy "stronger than air" kifejezéseket használa - az implikált mondanivalót vélhetően senkinek nem kell kifejteni.

A hibrid-csúcsmodell tehát a 12,5 hüvelykes készülék lett, az IPS kijelző felbontása itt már WQHD, azaz 2560x1440, noha ez pixelsűrűség terén nem jelent nagy ugrást a másik modellhez képest - az érték itt 235 PPI. A processzor viszont annál inkább: a T300 Chiben egy kétmagos, 1,2 gigahertzes Intel Core M-5Y71 lapkát találunk, amely a chipgyártó Broadwell családját bővíti. A RAM mérete itt már 8 gigabájt, a belső tárhelyé pedig 128 gigabájt.

A felépítés mindkét változat esetében igényes, igaz továbbra is műanyagról van szó. Kézbe véve az eszközök valóban feltűnően vékonyak, tömegük azonban a billentyűzetes dokkolót felpattintva megduplázódik: a nagyobb modell 720 grammja 1445-re, a kisebb változat 570 grammja pedig 1080-ra nő - bár még mindig nem beszélhetünk nehéz eszközökről, ezen a téren legalábbis a hibrideknek még kell némi idő, mire a vezető ultrabookokkal versenyre tudnak kelni. Árban ugyanakkor a T300 Chi is maga mögött hagyja a karcsú konkurenciát, ugyanis 699 eurós áron kerül a boltokba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról