Szerző: Gálffy Csaba

2015. február 4. 15:45

Elindult az Internetkon

Már fogadja a kérdés-javaslatokat az Internetkon, az internetről szóló nemzeti konzultáció - jelentette be tegnap Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszteri biztos. A javaslatokból április folyamán lesznek kérdések.

Március 26-ig fogadja a kérdésjavaslatokat az Internetkon.hu, az internetről szóló nemzeti konzultáció weboldala. A konzultáció szervezői első körben arra kérik a rendszeres és alkalmi felhasználókat, hogy segítsenek strukturálni az internetes infrastruktúrához kapcsolódó bonyolult kérdéseket és fogalmazzák meg a számukra legfontosabbnak tartott dilemmákat.

Az oldal három nagy kérdéskörben fogadja a javaslatokat, ezek a fogyasztóvédelem, a versenyképesség és innováció, valamint az internet szabadsága és a netsemlegesség. Az oldal szerkesztői ezen túl nem sok segítséget adnak a javaslatokhoz, az anonim javaslattevőre van bízva, hogy pontosan milyen irányba indul el a kérdésével.

Hogy lesz ebből törvény?

A következő szűk két hónapban beérkező javaslatokból a Deutsch Tamás vezette 8 fős csapat májusra készít egy 15-20 pontos kérdőívet, amelyet június végéig lehet majd kitölteni. A kérdések a "milyen legyen a jövő magyar internetje" témát járják körül majd, a fent említett kérdéskörök mentén.

Szöveg, CAPTCHA, küldés. Névtelenül javasolhat mindenki.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A folyamat végső fázisa várhatóan szeptemberre zárul, ekkorra készülnek el a konkrét kormányzati és törvényhozási lépésekre vonatkozó javaslatok, a kérdések és a válaszok alapján. A konzultáció eredménye ugyanakkor nem kötelezi a kormányt vagy a parlamentet semmire, ettől függetlenül azonban a megfogalmazott javaslatok komoly hatással lehetnek a kérdések tematizálására, és várhatóan komoly politikai súlyt is képviselnek majd.

Lenne miről beszélni

Meglepő módon még az internetes "bennszülöttek" sem nagyon értik, hogy miről kellene szólnia az Internetkonnak, noha a most indult szakasz pontosan tőlük várja ennek meghatározását. A telekommunikáció, és ebben az internet szabályozása világszinten is rendkívül fontos problémának számít a szólásszabadságtól az elérés szociális támogatásáig, a netsemlegességtől a szolgáltatói versenyig. Valamiért Magyarországon ezek a témák annak ellenére nem kerülnek felszínre, hogy hazánkban régiós kontextusban is kimagaslóan drága az internetes hozzáférés, EU-s átlagban pedig kifejezetten aggasztó mutatókkal rendelkezünk.

Polgárok aránya, akik még soha nem használtak internetet.

A netsemlegesség például egy olyan kiemelt téma, amely mind az európai, mind az amerikai illetékesek látóterébe került, miután a felhasználók és a szolgáltatók közötti érdekellentét kezelhetetlen méretűvé nőtt. Csupán ebben az egy témában kérdések tucatjai fogalmazhatóak meg, amelyről nézőponttól függően sarkosan eltérő vélemények lehetnek (ezeket korábban már külön cikkben is összeszedtük). De ugyanilyen súlyos dilemmák merülnek fel a másik két fő kérdéskörben is - van tehát amiről beszélni, ebben pedig az Internetkon csupán az egyik szereplő lehet, a médiának (különösen a hazai informatikai szaklapoknak) ezt támogatnia kell.

Van ennek értelme?

A konzultációnak más országokban nagy hagyománya van, az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) például minden komoly döntés előtt bekéri az állampolgárok véleményét online felületén, amelyet az egyéb szereplők lobbitevékenységével hasonló szinten, információforrásként kezel. Az Egyesült Államokban ez az intézmény rendkívül bevált, a valóban fontos döntések előtt beszélgetőműsoroktól a Comedy Centralig téma az állampolgári visszajelzés, így közvetve és közvetlenül is segíti a polgárok tájékozódását és önálló véleményalkotását.

13:18
 

Net Neutrality: Last Week Tonight with John Oliver (HBO)

Még több videó

Ha a konzultációnak Magyarországon is hasonló hatása lesz, azt csak üdvözölni lehet. Ez persze egy nagy "ha", de amennyiben a megkezdett kommunikációs offenzíva folytatódik és sikerül a következő hónapokban a közbeszéd egyik témájává emelni a hazai internet legfontosabb szabályozási kérdéseit, akkor már megérte az Internetkonba fektetni sok millió forintot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról