Szerző: Koi Tamás

2014. december 10. 12:14

Egyre több korlátjától szabadul a műholdas net

Egyre gyorsabb, ezzel együtt egyre olcsóbb manapság a műholdas internet, mely főleg azokon a területeken lehet életmentő, ahová semelyik vezetékes technológia nem ér el, a mobilnet pedig valamiért nem alternatíva.

Egyre gyorsabbá, ezzel együtt egyre megfizethetőbbé válik hazánkban is a műholdas internetkapcsolat, melytől korábban a borsos ár mellett a technológia bonyolultsága riasztotta el a potenciális előfizetőket. Vagyis elsősorban azokat a háztartásokat, nyaralókat, illetve céges telephelyeket, melyek olyan területen helyezkednek el, ahol nincs megfelelő vezetékes szélessávú szolgáltatás, illetve a mobilnet vagy a sávszélessége, netán az adatforgalmi kerete miatt nem alternatíva.

Internet, 70 ezer kilométerről

Hazánkban az egyik legrégebbi műholdas internet-szolgáltató a pécsi székhelyű RG Networks, mely Vannet néven értékesíti a Eutelsat Broadband tooway márkanevű műholdas internetét. A francia műholdas cég KA-SAT nevű szatellitjén keresztül nyújtott szolgáltatása ma már az xDSL-kapcsolatokkal, illetve a 3G-s mobilnettel összemérhető sávszélességet biztosít végpontonként, egyetlen tényezőt, a válaszidőt leszámítva, ez ugyanis jóval hosszabb mind a vezetékes, mind pedig a mobilnet-szolgáltatásokkal összehasonlítva.


A KA-SAT nyalábjai: 100% európai lefedettség

Az egyes esetekben 700-800 milliszekundumos ping ugyanakkor a technológia megkerülhetetlen sajátossága, hiszen a keleti hosszúság 9°-ára pozicionált műholdon keresztül a kétirányú kommunikáció során a jel minimum 70 ezer kilométernyi távolságot tesz meg. A 2010-ben felbocsátott KA-SAT ugyanakkor sávszélesség-kapacitás terén a korábbi, Ku-sávon működő távközlési műholdakra köröket ver, így összesen 90 Gbps sávszélességet biztosít a teljes lefedettségi területen (nyalábonként 900 Mbps).

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ehhez mérten a lakossági és üzleti műholdas internet sávszélessége ma már letöltési irányban eléri a 22 Mbps-t (a maximális feltöltés 6 Mbps), és bár a csomagok többségén még adatforgalmi sapka (minimum 8, maximum 25 GB) van, létezik olyan kisvállalati konstrukció, mely adatforgalmi korlát nélkül biztosít műholdas internetet. Igaz, a korlátlan vanNet INFINITE csomagért meglehetősen borsos összeget, bruttó 35 ezer forintot kér a szolgáltató, két év hűségvállalás mellett.

Rossz lóra tettek

A Eutelsat és az RG Networks számára a legnagyobb kihívást a műholdas szolgáltatások értékesítése kapcsán egyrészt a disztribúciós lánc felépítése, valamint a rohamosan terjedő, a lefedettségi vakfoltokat lassacskán teljesen felszámoló mobilnet jelentheti. A lakossági értékesítés eddig a BTelen keresztül zajlott, ám az ősz során kritikus helyzetbe került szolgáltató már nem ad el műholdas internetet, meglevő ügyfeleinek sorsa pedig egyelőre nem tisztázott.

A műholdas internetszolgáltatás esélyeit rontja emellett az is, hogy a mobilszolgáltatók az újonnan használatba vett frekvenciáknak (digitális hozadéksáv) köszönhetően gyakorlatilag teljes, országos mobilszélessáv-lefedettséget képesek kiépíteni pár éven belül. Ráadásul ami kedvez a mobilcégeknek, az nem előnyös a műholdas szolgáltatóknak, így Magyarországon a geográfiai sajátosságok miatt viszonylag könnyű széles lefedettségű mobilhálózatot építeni, a műholdas net viszont olyan földrajzi helyeken (hegyvidék, völgyek) lehet elsődleges alternatíva, ahová a mobilszolgáltatók jele sem jut el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról