Szerző: Koi Tamás

2014. augusztus 12. 11:02

IPTV: stratégiaváltás az Invitelnél

Hat évvel a piacra kerülés után átalakítja IP-alapú tévészolgáltatását az Invitel. A cég régi és új ügyfelei augusztustól újfajta set-top boxot igényelhetnek, mellyel már lokálisan rögzíthetők a tartalmak.

Új lendületet próbál adni az Invitel az IP-alapú tévészolgáltatás (IPTV) terjedésének meglévő és új ügyfelei körében. A cég hat évvel ezelőtt jelent meg a piacon saját IPTV-s rendszereivel, mely egyfajta vékonykliens-alapú megoldásnak volt tekinthető, olyannyira, hogy még az előfizető által felvett műsorokat sem a set-top box tárolta, hanem egy távoli szerver. A cég most olyan beltéri egységeket kínál ügyfeleinek, melyek minden szempontból modernebbek a korábbi változatoknál, a legfontosabb változás pedig, hogy ezek a berendezések immár támogatják a lokális tartalomrögzítést.

Az új, augusztus elseje óta elérhető beltéri egységekbe épített 500 GB-os merevlemezekre az Invitel szerint akár 400 órányi SD, vagy 142 órányi HD adás rögzíthető, emellett fontos változás a korábbiakhoz képest, hogy immár minden csatorna műsorát fel lehet venni, nem csak azokét, amelyeknél ehhez a tartalomtulajdonos külön hozzájárult. Az új set-top box emellett a régihez képest több memóriával és jobb grafikus egységgel is rendelkezik, ami összességében gyorsabb vezérlést és potenciálisan szebb menüelemeket jelenthet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új beltéri egységet egyelőre az előfizetők külön kérésére telepíti a szolgáltató a GPON és VDSL szolgáltatási területen élő felhasználóinak, bruttó 1190 forintos havi díjért cserébe. Ez egyébként közel 170 ezer potenciális háztartást jelent, jóllehet az Invitelnek ennél jelenleg jóval kevesebb, mindössze 50 ezer IPTV-előfizetője van. A cég ezzel jelentősen lemarad a piacvezető Magyar Telekom mögött, ahol az előfizetők száma ma már a 400 ezret is meghaladja (a cég éppen a héten jelentette be, amit a HWSW július végén megírt, miszerint szeptember 1-től már csak IPTV-alapú vezetékes tévészolgáltatást telepít új tévés ügyfeleinek).

A Magyar Telekom már a kezdetek, vagyis 2006 óta kínál merevlemezzel, azaz lokális rögzítési képességgel ellátott beltéri egységet saját IPTV-platformján, érdekesség, hogy a merevlemez nélküli set-top boxok csak később jelentek meg a szolgáltató kínálatában (ezzel párhuzamosan a megállítható, visszatekerhető és rögzíthető adás feláras extrává változott, melynek jelenleg 1100 Ft a havi díja). Az adások lokális rögzítésének a lehetősége valójában már a kezdetek óta nem technikai, sokkal inkább jogi kérdésnek volt tekinthető, hiszen teljesen más jogi elbírálás alá esik, ha egy szolgáltató a saját szerverparkjában tárolja a rögzített műsorokat, vagy az előfizető az otthonában lévő set-top boxra rögzíti az adást.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról