Szerző: Dojcsák Dániel

2014. április 30. 14:09

Viszlát, ingyenes web!

Az internet óriási reménység volt a média számára, de kiderült, hogy az emberek nem akarnak fizetni online tartalomért. Jött a mobil, újabb esélyt kapott a piac, de oda sem sikerült átmenteni a klasszikus kiadói modelleket. A webes, illetve online szolgáltatások viszont hamarosan átfordulnak termőre, csak nem épp úgy, ahogy sokan számítottak rá.

A szélessáv, az okostelefon és a mobilinternet három fontos fogalom, amivel az offline világban ragadt vállalatok nehezen tudtak mit kezdeni, üzleti modelljeiket képtelenek voltak időben az új körülményekhez és technológiákhoz igazítani. A kiadóvállalatok közül több elhagyta a klasszikus médiát, valamelyik hirdetési platformot épített, valamelyik multimédia-fejlesztésre koncentrált, de egyiknek sem sikerült igazán átvinni a fizetős online tartalom modelljét.

A 2000-es évek közepétől viszont gombamód szaporodtak a régivágású cégek és a gyors technológiai és fogyasztói piaci fejlődés közt szélesedő résben az új szereplők. Elsősorban a tartalompiac indult el, értelemszerűen a már meglévő kínálat újragondolásával. Így érkeztek meg a zenei szolgáltatók, videómegosztók, filmes on-demand szolgáltatók. 2010 után a böngészők drasztikus fejlődésével párhuzamosan egyre több, korábban dedikált asztali szoftver funkcionalitása költözött a webre, a nyugati világban ma már szinte mindenhol elérhető és gyors internetes hálózatnak köszönhetően pedig ezekben az években az infrastruktúra, például a tárolás is egyre inkább eltolódik a cloud világába.

Átalakítás

Az elmúlt tíz évben a felsorolt területek mindegyikén a piacot felforgató új szereplők teljesen ingyenes vagy reklámszponzorált üzleti modellekkel kezdtek. A tartalmak jogtulajdonosai talán érthető, hogy sikítoztak, amikor azt látták, hogy a korábbi, egyszerű folyamat, amiben a felhasználó egyszeri nagy befizetéssel jogot vásárol a használatra, elolvad és helyébe egy olyan rendszer lép, ahol végtelenül nyomott áron, teljesítmény- és használatarányosan fizetnek az emberek. Hiába lett igaz, hogy egy zenei streamingszolgáltatás éves díja magasabb, mint amennyit korábban egy átlagos vásárló CD-kre költött, ha közben alternatívaként ott a YouTube vagy végtelen mennyiségű ingyenes webrádió, ami a többség igényeit kielégíti.

Logikus érvelni a Spotify, Netflix, Amazon Prime vagy Google Music/Movies ellen, hiszen jelenleg ezek kivétel nélkül fenntarthatatlan pályán mozognak. Óriási költségekkel szereznek piacot, növelik a felhasználói számokat, miközben nyereséget nem termelnek. Ez azonban csak a piachódítás első fázisa, ami a határok és méretarányok kijelöléséről szól. Az évekig rétegtermékként létező új terjesztési modellek nem voltak elég erősek ahhoz, hogy diktáljanak a felhasználóknak, sem a tartalomtulajdonosnak. Ez egyfajta "Trónok harca" állapotot idéz elő, amikor többféle modell, több szereplő igyekszik elérni a hatalmat ahhoz, hogy a kínálati piacot befolyásolják. A recept nem különbözik attól, mint amiről hazánkban főként az apróhirdetések kapcsán szoktak beszélni: akinek sikerül maga mögött tudnia a kritikus tömeget, a piacon a kereslet és a kínálat többségét, az emelheti az árakat, változtathatja a feltételeket, anélkül, hogy a felhasználói máshoz fordulnának.

Az árak túl alacsonyak

A Netflix korábban már bukott el áremelési kísérletet, amikor szétválasztotta a DVD-kölcsönzési üzletágát a videóstreamingtől. Most újra nekiáll mégis, várhatóan nyártól emelkedik az új előfizetők számára a havidíj, illetve érkezhetnek különböző csomagok, értelemszerűen a drágább több tartalmat vagy jobb minőséget adhat. Két fontos különbség van a korábbihoz képest. Az egyik, hogy ma már a Netflix szinte köznevesült fogalom, erős piaci márka, az USA-ban az internetes forgalmi "dugók" egyik fő okozója. A másik különbség éppen ebből adódik: ezúttal a változtatásokhoz a telekommunikációs cégek partnerségét is keresi és hozzáadott értékként jelenik meg a garantált minőség, elérhetőség.

A hálózatsemlegességet folyamatosan ostromolják a szolgáltatók, de az eddigi negatív diszkrimináció helyett a jövőben éppen a pozitív megkülönböztetés okozhat hátrányt a piacon. A Netflix nem csak árat emel, hanem közben összeáll több nagy internetszolgáltatóval, amelyeknek a bevételeiből jutalékot fizet, cserébe a felhasználók prioritásos szolgáltatást kapnak: a Netflix nem fog akadozni csúcsidőben sem, míg egy másik, nem partner streamingszolgáltató a szűkre vett “normál” interneten bukdácsolhat. Ezzel a Netflix már nem csak a márkaértéke, kínálata miatt lesz egyértelmű választás a felhasználóknak, hanem amiatt is, mert a többi szolgáltatás rosszabb minőségű lesz vagy lehet.

Ugyanez a jelenség ütötte fel a fejét Európában is, a Rewheel vizsgálata szerint az EU-n belül 9 példát találni már arra, hogy inkumbens telekommunikációs szolgáltatók pozitív diszkriminációval torzítják a piacot, leküzdhetetlen előnyt adva saját vagy partnereik szolgáltatásának. Tipikus példa, amikor az adatforgalmi keretbe nem számít bele a saját médiaszolgáltatás forgalma, vagy amikor a saját streamingmédia prioritást kap. Némi konspiráció és fantázia mellett pedig például a mobilinternet-árazások vizsgálata is segít arra a következtetésre jutni, hogy a következő évek trendje az lesz, hogy a sztenderd, semleges internetkapcsolat túlárazásával, a csomagban foglalt forgalom alacsonyan tartásával vagy éppen a sebesség visszafogásával teret épít a saját szolgáltatásainak.

Pozitív diszkrimináció = kevesebb verseny

Ha a Netflix, Dropbox, Spotify, Deezer, Amazon és akár a Google is megállapodnak a szolgáltatókkal arról, hogy a bevételeikből a hálózatot építő és üzemeltető vállalatok is részesülnek, akkor ezért cserébe előnyt kaphatnak a többi versenytársukkal szemben. A negatív diszkriminációnál a telkók lassították vagy kitiltották például a peer-to-peer forgalmat, a VoIP-ot vagy a nagy sávszélesség-igényű online streaminget. Ezzel azonban saját szolgáltatásuk imázsát is rombolták, miközben legfeljebb a költségeiket tudták kordában tartani, de a bevételek nem nőttek. A pozitív diszkrimináció azonban elégedett felhasználókat szülhet, akik ingyen keretet kapnak a saját over-the-top szolgáltatásokra, akár egy számlán fizethetik be az internet mellett a filmes és zenei szolgáltatások díjait is, ahogy azt megszokták az analóg világban is. Egy nem partner szolgáltató viszont komoly hátrányból indul majd, mert az tőle töltött bitek beleszámítanak az adatkeretbe, a bitjei nem a legmagasabb prioritáson utaznak és nem is lehet előfizetni rájuk a szolgáltatói számla terhére.

Nem érdemes tehát aggódni a nagy médiacégek, átalánydíjas streamingszolgáltatók sorsáért, legalábbis azokért, amik kellően nagy méretűre tudnak nőni. Ahogy a magyar piacon a barkácsáruházak hullanak mostanság, úgy lehet számítani arra, hogy a gyengébb online szolgáltatók is sorban kiszállnak a versenyből, ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább szűkül majd a gáláns ajánlatok száma. A jóslatok szerint a zenei streaming-előfizetések ára még csökkenhet valamennyit, ugyanis az a kiadók korai mohósága miatt volt a növekedést gátló 10 dolláros havi szintre állítva. Sokkal inkább valószínű a havi 3-5 dolláros átlagár, ami százmilliókat vesz majd rá, hogy előfizessenek. A filmes kínálatban viszont a havi 8 dollár nagyon alacsony, itt valószínűbb, hogy a mostani kábeltelevíziós csomagárak szintje felé mozdul el a piac.

Miért nem beszélni AI tökéletesen magyart?

Milyen kihívásokat tartogat egy magyar nyelvi modell, például a PuliGPT fejlesztése?

Miért nem beszélni AI tökéletesen magyart? Milyen kihívásokat tartogat egy magyar nyelvi modell, például a PuliGPT fejlesztése?

Emellett minden más nem-média szolgáltatás is konszolidálódik és ha most még azt is hisszük, hogy lehet majd futni, (speciális) térképet nézegetni, fájlokat tárolni, könyveket vagy híreket olvasni, játszani ingyen, akkor tévedünk. A folyamatos hálózati kapcsolat egyik velejárója, hogy tökéletesen megvalósítható az időalapú árazás, így mozaikonként összeállíthatja mindenki saját magának, hogy az életének adott szakaszában mire van szüksége - nem kell megvásárolnia egy drága szoftvert, ha csak 4 hónapon keresztül szeretne fogyókúrázni. Ingyenesen erős kompromisszumokat kap a fogyasztó vagy idegesítő reklámokat, amiket egy nem túl pofátlan összegért át lehet ugrani.

Kissé észrevétlenül, de fizetőssé vált az “internet”. A játékokban elköltött in-app vásárlások mellett havonta 2 dollár a Google-nek 100 gigabájt tárhelyért, 5 euró a Spotify-nak a korlátlan zenehallgatásért, 8 dollár a Netflixnek a filmekért, 4 dollár a sportaktivitást rögzítő Endomondóért és néhány dollár egy VoIP szolgáltatásért, 5 dollár az autó nyomkövetőjéért, persze igénytől függően itt bármilyen kombinációt összehozhatunk. Eközben a Windowsban már nem lehet kijelentkezni a Skype-ból, Androidon pedig a Google+-ból: szűkül a mozgástér és a választás szabadsága. A következő években az amerikai és európai szabályozás szigora mellett a fogyasztók tudatosságán és tájékozottságán is múlik, hogy létrejönnek-e újra a médiamonopóliumok, ezúttal az online és telekommunikációs cégek vezetésével.

Nagyon széles az a skála, amin a állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

fab

7

Chipgyártó nagyhatalommá válna India

2024. március 18. 12:39

A helyi politikai vezetés szerint van rá esély, hogy a következő néhány évben az ország bekerüljön az öt vezető ország közé.