Szerző: Gálffy Csaba

2014. március 31. 12:29

Gartner: 2,5 milliárd személyi eszközt veszünk idén

Közzétette az idei és 2015-ös számítástechnikai piacra vonatkozó előrejelzéseit a Gartner. Eszerint az Android elképesztő növekedési pályája folytatódni fog, miközben az iOS/OS X és a különböző Windows platformok alig tudnak bővülni. Megjegyzés: Android nem egyenlő Google.

Az előrejelzés szalagcíme szerint idén két és félmilliárd eszköz talál majd gazdára világszerte, a hagyományos PC-k, tabletek, mobiltelefonok és hibrid eszközök alkotta kontinuumban. Ráadásul ez a szám folyamatosan növekszik, 2014-ben 160 millióval, 2015-ben pedig 147 millióval bővül a teljes kombinált piac. A növekedést továbbra is a hagyományos PC-s szegmens fogja vissza, a desktopok és notebookok eladásai fokozatosan olvadnak a következő években. Ezt ellensúlyozni tudja azonban egy új, harmadik PC-s szegmens, a hibrid eszközöké (más néven szétszedhető notebook vagy dokkolható tablet), amelynek piaca megháromszorozódik a következő két évben.

A gyártók számára jó hír, hogy a Gartner szerint a tabletvásárlók extrém árérzékenysége lassan a múlté. Míg az elmúlt években a legtöbben kizárólag az árcédula alapján vásároltak tabletet, a gyenge felhasználói élményből a többség tanult és következő vásárlásánál már egyéb szempontokat is figyelembe vesz majd (mobilnet, kijelzőméret, stb.). Paradox módon annak ellenére, hogy a vásárlók a belépő szinttől továbblépnek a közép- és felső kategória felé, az általános árcsökkenés trendje folytatódni fog, a gyártók közötti árverseny miatt.

Ökoszisztémák csatája

Ezeknél a trendeknél is beszédesebb és fontosabb az ökoszisztéma-tulajdonosok szerinti bontás. Kezdjük előbb az óriási egyéb kategóriával, amely az apró alternatív okostelefonos platformokat (pl. BlackBerry) és (leginkább) a butatelefonokat jelenti. Ez a szegmens még tavaly is hatalmas volt, 873 millió darabos eladással, azonban idén és jövőre mintegy harmada eltűnik ennek, ahogy a fejlődő országokban is az okostelefonok veszik át a belépő szintet. Az sejthető, hogy ezek a termékek még hosszú ideig kelendőek lesznek, az árverseny és a zsugorodó piac miatt azonban ez a kisebb márkák játszótere lesz.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Látványos ugyanakkor a különbség az Android és a két másik platformtulajdonos, az Apple és a Microsoft között. Míg az androidos készülékek eladásai továbbra is elképesztő tempóban nőnek idén és jövőre, a Windows, illetve az iOS/OS X növekedése ehhez képest nevetségesen alacsony, különösen abszolút értékben: míg az androidos eszközök eladásai két év alatt 478,5 millió darabbal nőnek, a teljes Windows-ökoszisztéma (Windows Phone+Windows RT+Windows) csupán 54,2 millióval, az Apple két platformja (iOS+OS X) pedig 83,1 millióval bővül majd.

Az Android előretörését azonban érdemes kontextusba helyezni. Amit ugyanis a Gartner ebbe az ökoszisztémába sorol, az korántsem csak a "hivatalos", Google-féle Androidot jelenti, ennek bizony részei a forkolt rendszerek is, például ide tartozik a Nokia X is, ha piacra kerül. Az Asymco által összegyűjtött adatok szerint pedig ez a kategória, a nyílt forráskódú rendszer Google-mentes verziója 2011 óta gigantikusra nőtt, és ma már hasonló méretűvé dagadt, mint az "eredeti" rendszer. Ebben elsősorban a kínai piacnak van szerepe, ahol a Google Play Store és a Google-szolgáltatások helyett a helyi alternatívák viszik a prímet.

Egy szót az előrejelzésekről

A Gartner adatait lehet kritikusan fogadni, de nem nagyon érdemes. A középtávú adatok alapját a piaci szereplők várakozásai adják, vagyis a NAND-lapkák, az alkalmazásprocesszorok vagy épp akkuk gyártóitól vonatkozó adatokra építkeznek. E szereplők várakozásai pedig jobbára önbeteljesítőek, a 2015 második felében a boltok polcaira kerülő notebookba szánt akku gyártását lassan már most elő kell készíteni, a gyártókapacitást a szereplők már lekötötték, az alapanyagokra (például ritkaföldfémek) a határidős ügyleteket megkötötték. Némi hibahatár persze van a számokban, lehet elképesztő siker a Windows Phone 8.1 vagy a Windows 9, lehet csúfos kudarc az Android 4.5 vagy a következő iPhone, az ilyen váratlan hatásoktól eltekintve ezek a várakozások nagy eséllyel tarthatóak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról