Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 8. 15:24

Idén is csökkenni fognak a tévéeladások

Az okostelefonok és tabletek előretörése a tévéeladásokon is érezteti hatását. Az IHS iSuppli előrejelzése szerint 2013-ban is esni fognak a tévéeladások, részben az innovatív új termékek hiánya miatt, részben pedig azért, mert sokan a tévé helyett inkább telefonjukkal, tabletjükkel foglalják el magukat.

Soha korábban nem fordult elő az iparág történetében, hogy a harmadik negyedévben kevesebb LCD TV panel fogyjon mint a másodikban. Az IHS iSuppli piackutató vállalat szerint a gyártók 58 millió panelt adtak el, szemben az egy negyedévvel korábbi 58,8 millióval. A jelenlegi adatok alapján úgy néz ki, a teljes tévépiac csökkenni fog 2013-ban.

Tévé helyett a telefont, tabletet nézzük

A harmadik negyedévben kevesebb tévépanel fogyott mint a második negyedévben, ami soha korábban nem történt meg. A nyári negyedévben eddig mindig emelkedett a megrendelések mennyisége, ahogy a tévégyártók felkészültek az év végére, az ünnepekre, ami a tévépiac egyik csúcspontja. "A fogyasztók kevesebb tévét vásárolnak mint arra korábban számítani lehetett, ezért a tévégyártóknál továbbra is van készlet" - mondta az IHS elemzője, Ricky Park. 2012 után 2013-ban is a tévéeladások csökkenése várható a piacelemző cég szerint, a piac 2015-ben fog újra növekedni.

Az okok számosak. A fejlett piacokon néhány éve tombolt a lapostévé-vásárlási láz (2008-ról 2010-re a piac majdnem triplájára nőtt), a közelmúltban megvásárolt készülékeket pedig a háztartások nem cserélik le újabb modellekre. Egyrészt azért, mert a gyártók nem tudtak olyan új innovációkkal előállni, amely miatt érdemes lenne egy pár éve vásárolt tévékészüléket lecserélni, másrészt mert a fogyasztók számára is egyre kisebb fontosságú az otthon levő tévé.

Az okostelefonok és tabletek teljesen átalakították a médiafogyasztási, szórakozási szokásokat, sokan a kis kijelzőn olvassák el vagy nézik meg a híreket például, vagy játékkal töltik az időt és kisebb figyelmet fordítanak a tévéjükre. A tévészolgáltatók és a netes videotékák fejlesztéseinek köszönhetően egyre több eszközön lehet követni a műsorokat, ma már nem feltétlen kell tévékészülék ahhoz, hogy valaki rendszeresen nézze a legújabb sorozatokat vagy a sportközvetítéseket, ezt meg lehet tenni számítógépen, telefonon vagy tableten is.

Nicolas Baratte, a CLSA Ázsiára szakosodott elemzője szerint még azokon a piacokon is jellemző az okostelefonos vagy tabletes szórakozás előretörése, ahol  háztartások tévéellátottsága alacsonyabb mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban. "Sok fogyasztó nem érti, miért is kellene lecserélnie pár éves tévéjét" - mondta, hozzátéve, egyre többen nem is igényelnek saját tévét.

Nincs innováció, esnek az árak

A tévégyártók a közelmúltban nem tudtak igazi, a piacot felforgató áttörésse előállni - nemrég úgy tűnt, a 3D lehet a tévézés megváltója, azonban rövid idő alatt kiderült, hogy a szemüveges 3D tévézés kényelmetlen és mára a tartalomelőállítási és -ellátási láncra helyezett extra követelmények (3D kamerák, stb.) miatt egyre többen hátrálnak ki mögüle. A tévézésben jelenleg az OLED kijelzők használata és képfelbontás növelése számít a fő csapásiránynak, a HD adások megjelenése és terjedése után most a 4K (3840x2160) van a szállítók homlokterében. Az ilyen készülékek azonban egyelőre rendkívül drágák és műsorok hiányában nehezen indokolható egy 4K készülék vásárlása jelenleg.

Az innováció hiánya ugyanakkor azt is jelenti, a tévégyártók kénytelenek egymással árban versenyezni, ami az ázsiai szállítók, leginkább a kínaiak malmára hajtja a vizet. Az alacsony előállítási költségekkel dolgozó cégek részaránya egyre nő a globális piacon, az IHS szerint a vezető kínai gyártók (Haier, Konka, Skyworth, Changhong, TCL, Hisense) júniusban a teljes piac ötödét adták már, egyre több helyet elvéve az olyan cégektől mint a Samsung, az LG vagy a Sony. A tévéeladások egyébként Kínában is csökkenőben vannak az IHS szerint, ami a kínai gyártók mellett az őket kiszolgáló panelgyártóknak (pl. CSOT) is fáj.

a címlapról