Szerző: Koi Tamás

2013. július 10. 11:37

Minden WP8-as telefonra elérhető a Nokia HERE

Más gyártók készülékeit vásárlók számára is elérhetővé teszi eddig exkluzív térképplatformját a Nokia. A finn cég ezzel egy olyan stratégiaváltásnak ágyazhat meg, mely után a hardvergyártásnak kevesebb szerep juthat, a hangsúly pedig a szolgáltatásokra helyeződhet át.

Mostantól minden Windows Phone 8-at futtató okostelefonon elérhetők a Nokia házon belül fejlesztett térkép- és lokációalapú alkalmazásplatformja, a HERE - jelentette be az espoói székhelyű társaság. A döntés hosszú ideje lógott a levegőben, egyben a Nokia stratégiaváltását is előrevetítheti, mellyel a finn gyártó a hardvergyártásról fokozatosan a (szoftver)szolgáltatásokra helyezheti át a hangsúlyt.

A korábban kizárólag a Lumia okostelefonokon elérhető Nokia HERE szolgáltatások több komponensből álló, offline és online térképet, gyalogos (tömegközlekedéssel) és autós navigációt kínáltak a finnek által felvásárolt Navteq technológiájára építve. A HERE Maps, HERE Transit, HERE Drive és HERE Drive+ továbbra is a Lumia készülékek gyári szoftverkínálatát képezik majd, az újabb verziók ugyanakkor régiótól függően különböző konstrukciókban elérhetők más WP8-as telefonokra is.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A szolgáltatásportfólió alapeleme, a HERE Maps minden régióban ingyenesen letölthető a Windows Phone Store-ból, a HERE Transitért a régiónkban 1,99 eurót kell fizetni, míg az autós navigációra képes, globális térképadatbázissal rendelkező HERE Drive+ ára 34,99 euró a magyar felhasználóknak. Utóbbi eddig az itthon kapható készülékek közül a Lumia 620, 820 és 920-as modellekre volt telepítve gyárilag, illetve az 520-as és 720-as típusokon korlátozott térképadatbázissal volt elérhető.

A platform megnyitásával egy időben új verziók is készültek mindegyik alkalmazásból, így a Nokia szerint a HERE Drive mindkét verziójánál frissült a felhasználói interfész, emellett az alkalmazások élő forgalmi információkat is közzétesznek. Beépült továbbá a programba a My Commute nevű funkció, mely a felhasználói utazási, úthasználati szokásait és az éppen aktuális forgalmat figyelembe véve jelzi előre, hogy az út megtétele milyen hosszú időt vehet igénybe - ezzel a Google Now-hoz hasonló célt szolgálva. A HERE Transit új funkciókat nem hoz, ám ennek az alkalmazásnak is átalakította a kezelőfelületét a Nokia.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.