Szerző: Koi Tamás

2013. június 5. 09:58

Távirányítás gesztusokkal, Wi-Fi segítségével

A Wi-Fi rádiójel visszaverődéseit analizálja egy szoftver, melyet a fejlesztők szerint például otthoni rendszerek távirányításához lehetne használni. A gesztusokra épülő módszer előnye, hogy ehhez a megoldáshoz nem kell kamera és rálátás, vagyis a vezérlő és a vezérelt eszköz teljesen más helyiségben is lehet.

Részben meglévő alapokra építve, részben egészen új elgondolás szerint fejleszt gesztusvezérlésre épülő távirányító-rendszert a Washingtoni Egyetem kutatócsoportja. A WiSee névre keresztül távirányító-prototípus éppúgy gesztusokra, vagyis kézmozdulatokra épül, mint ahogy azt részben teszi az Xboxokhoz készített Kinect szenzor, vagy éppen egyes tévékészülékek gesztusvezérelt távirányító rendszerei, ám itt kizárólag egy meglévő és széles körben elterjedt rendszert használnak a kézmozdulatok felismerésére: a Wi-Fit.

A WiSee működésének elve a routerek és más eszközök által kibocsátott rádióhullámok visszaverődésének analizálásában rejlik, ennélfogva a Wi-Fi hálózat teljes rádiuszában működik, a mozdulatok, illetve mozgás érzékeléséhez még rálátás sem szükséges. A kutatók által fejlesztett szoftver a tapasztalatok szerint nagy pontossággal képes érzékelni az olyan, alap kézmozdulatokat, mint a jobbra-balra legyintés (lapozás), húzás, tolás.

03:08
 

WiSee: Wi-Fi signals enable gesture recognition throughout entire home

Még több videó

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A rendszer működését némileg bonyolítja, hogy ha egyszerre több személy is kezelni kíván egy berendezést, elméletileg személyenként egy antennát be kell vetni, hogy a WiSee meg tudja különböztetni egymástól a jeleket és ne zavarodjon össze. A rendszer elméletileg egy egyedi gesztus (egyfajta jelszó) alapján képes megkülönböztetni az egyéneket.

A fejlesztők szerint a WiSee-t az otthonautomatizációs projektek során, hűtési/fűtési rendszerek, valamint világítótestek vezérlésére lehet a leghatékonyabban felhasználni, emellett a szórakoztatóelektronikai berendezések (tévék, zenelejátszók) irányítására is alkalmas lehet. A projektnek ugyanakkor még számos problémára választ kell adnia, mielőtt megjelenhetne a piacon, így például a jelátfedés kezelését hatékonyabbá kell tenni, ami különösen olyan környezetekben fontos, ahol sűrűn telepítve több Wi-Fi router vagy eszköz is üzemel. Emellett a WiSee-nek egyelőre gondot okoz a párhuzamosított működés, vagyis a rendszer egyszerre csak egy távirányító-funkciót képes ellátni, azaz nem használható például a tévé és a világítás vezérlésére párhuzamosan.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról