Szerző: Bodnár Ádám

2012. november 28. 10:06

Piacra kerültek az LTO-6 szalagos egységek

Az összes nagy gyártó bemutatta LTO-6 technológiára épülő szalagos egységeit és kazettáit, ezzel megkezdődhet a széles körű terjedés. A fejlődés természetesen a kapacitást és a sebességet érinti, az új kazetták 2,5 terabájt natív kapacitásúak.

Miközben a flashre fogadó gyártók a diszkeket, a lemezes tárolókat forgalmazó cégek pedig a szalagokat temetik, a szalagok csak nem akarnak "kihalni" és valószínűleg még sokáig nem is fognak, mivel ár/kapacitás arányuk máig verhetetlen és energiahatékonyságuk is neheten vonható kétségbe - a páncélszekrényben őrzött, adatokkal teletömött kazetták egyáltalán nem fogyasztanak áramot. A leváltásukra történt számos próbálkozás ellenére máig úgy tűnik, belátható ideig nem lesz versenytársa a szalagos egységeknek az archiválás területén.

Novemberben újabb mérföldkőhöz érkezett az LTO szabvány, amelyet a 90-es évek óta fejlesztenek. A Linear Tape Open technológia jellemzője hogy teljesen nyílt, így a különféle gyártók meghajtói és kazettái között teljes az átjárás és a kompatibilitás, a felhasználóknak nem kell gyártófüggőségtől tartania - cserébe az LTO egységek teljesítménye és kapacitása elmarad a szalagos mentésre specializálódott gyártók egyedi megoldásaitól.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az LTO-6 szabvány augusztusra érte el a végleges állapotot, de a kész termékek, meghajtók és kazetták csak novemberben jelentek meg a piacon az ismert gyártók (pl. Tandberg, IBM, Quantum, Imation, Fujifilm) kínálatában. Az LTO-6 szalagok 2,5 terabájt natív kapacitást biztosítanak és 160 MB/s sebességre képesek, azonban a technológia lehetővé teszi legfeljebb 2,5:1 arányú tömörítés használatát (LTO-DC) is, ekkor a kapacitás és a sebesség is ennek megfelelően növekszik. Az előző, 2010-es LTO-5 szabvány 1,5 terabájtos szalagokat és 140 MB/s sebességet definiált.

Van azonban több terület, ahol az LTO-6 nem tér el az LTO-5-től: a szalagok hossza változatlanul 846 méter egy kazettában, a magasabb kapacitást 1280 helyett 2176 sáv használatával éri el az új technológia. Továbbra is támogatott a titkosítás, a particionálás és a WORM használat. A technológia sajátosságainak megfelelően továbbra is biztosított a visszamenőleges kompatibilitás, vagyis az LTO-6 szalagos meghajtók az LTO-5 generációs kazettákat is írják és olvassák, LTO-4 esetében azonban már csak olvasási kompatibilitás lehetséges.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról