:

Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 19. 14:38

Kötelességszegési eljárás indul a telekomadó miatt

Harmadik, végső stádiumába lépett az Unió által a magyar kormány ellen indított eljárás, amelyben a telekomadó bevezetését sérelmezi Brüsszel. Amennyiben az Európai Bíróság az uniós jogrenddel ellentétesnek találja az adónemet, a kormánynak vissza kell azt fizetnie a szolgáltatóknak.

Az Európai Bíróság elé került a magyarországi telekomadó ügye, ezzel harmadik, végső stádiumába lépett az ágazati különadó ellen indult uniós kötelességszegési eljárás. Amennyiben a bíróság is jogellenesnek találja a különadót, Magyarország mintegy 200 milliárd forintnyi illegálisan beszedett adót (kamatokkal együtt) lesz kénytelen visszafizetni a szolgáltatók felé.

Nem, nem és nem

Ahogy azt a kezdetektől fogva sejteni lehetett, Brüsszel elkaszálta a telekommunikációs szolgáltatókra 2010-ben kivetett bevételarányos különadót, mely az országban működő távközlési cégeket éves szinten 61 milliárd forint befizetésére kötelezi. A jogsértési eljárás márciusban indult meg hazánk ellen, a Bizottság először további információkat kért be az adóról, majd azok birtokában úgy döntött, a különadó jogellenes.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A telekom szektor adóztatásáról létezik egy uniós irányelv, mely határozottan kimondja, hogy a cégektől beszedett pénzt csak kizárólag bizonyos adminisztratív és szabályozói költségek fedezetére lehetne fordítani a szektoron belül - mondta a Bizottság szóvivője, Jonathan Todd. Magyarországon egyértelműen nem ez a helyzet, a távközlési cégek által befizetett évi 61 milliárd forintot ugyanis minden különösebb cél nélkül a költségvetési hiány lefaragására fordítja a kormányzat, ami nem egyeztethető össze ezzel az irányelvvel. Erre számos bennfentes már tavaly felhívta a figyelmet, vagyis a Bizottság döntése cseppet sem tekinthető váratlannak - korábban Franciaországot és Spanyolországot is egy hasonló törvény eltörlésére kötelezte az EU.

Nettó nyereség?

A Bíróság ítéletét illetően nem nagyon érdemes a valószínűségeket méregetni, szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy az intézmény is jogellenesnek fogja találni a különadót és annak visszafizetésére kötelezi az államot. Ez azonban roppant kényes helyzetet eredményez a magyarországi szolgáltatók számára, a cégek ugyanis gyakorlatilag teljes egészében áthárították a felhasználókra a válságadó összegét, így az ítélethirdetést követően igen jelentős profitra fognak szert tenni, ha visszakapják. Kérdéses továbbá, hogy az adó áthárítására megemelt díjszabások újra lecsökkennek-e a kivetés előtti szintre az adónem eltörlését követően.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.