Szerző: Koi Tamás

2012. augusztus 21. 15:23

Mindent ugyanattól a távközlési szolgáltatótól veszünk

Egyre jobban magukhoz kötik a nagy, többféle szolgáltatással rendelkező távközlési cégek az ügyfeleiket elsősorban a kedvező csomagajánlatoknak köszönhetően.

Öt éven belül harmadával nőhet azoknak a háztartásoknak a száma globálisan, melyek egy távközlési szolgáltatótól többféle szolgáltatást (vezetékes internet, telefon, tévé) vesznek igénybe - derül ki egy friss piaci prognózisból. A világ 80 országát lefedő, több mint 300 oldalas jelentés rámutat, hogy a legnagyobb növekedést ezen a téren is az ázsiai régió, azon belül is Kína fogja felmutatni a következő öt évben.

A vezetékes távközlési cégek által kínált, szaknyelven triple play csomagnak nevezett szolgáltatáscsomagokat a tavaly év végi mintegy 300 millióhoz képest 2017-re 400 milliónál is többen fogják igényelni, áll a Digital TV Research jelentésében. A növekedés különösen tízéves távlatban szembeötlő, hiszen 2007-ben még csupán 20 millió olyan háztartás volt, mely a vezetékes szolgáltatásait ugyanannál a távközlési cégnél rendelte meg - áll a riportban.

A triple play csomagajánlatok legnagyobb felvevőpiaca pár éven belül az ázsiai térség lesz, 2017-re 257 millió olyan háztartás lehet a térségben, mely csomagban veszi a szolgáltatásokat a vezetékes szolgáltatótól. A térség vezető állama nem túl meglepő módon Kína lesz, itt 193 millió triple play háztartással számol a kutatás, szemben a tavaly év végi mindössze 38 millióval. A kutatás szerint a csomagajánlatok nemcsak Ázsiában, hanem a világ minden régiójában jóval nagyobb mértékben terjednek majd a következő években, mint az önálló tévé-előfizetések - utóbbiak terén 2016-tól fokozatos csökkenést is prognosztizál a cég.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A távközlési szolgáltatóknak elemi érdekük, hogy a csomagajánlatokkal minél több ügyfelet vonzzanak be magukhoz: a triple play csomagokból már évek óta jelentősen több bevételük származik mint az önálló tévé- internet- vagy telefon-előfizetésekből - a Digital TV Research prognózisa szerint különösen azok a cégek lehetnek gondban, akik csak tévé-előfizetést kínálnak, ezen a piacon ugyanis pár éven belül fokozatosan csökkenő bevételekre lehet számítani.

Hazánkban gyakorlatilag mindegyik nagyobb távközlési szolgáltató kínál triple play ajánlatokat, de a kisebb alternatív távközlési cégek sem maradnak ki a sorból a nagykereskedelmi üzleti modelleknek köszönhetően. A Magyar Telekom az országban egyedüliként a mobiltermékekkel is összekötötte a vezetékes szolgáltatásokat, így a cégnek olyan díjcsomag-konstrukciója is van (Paletta), amiben a tévé, vezetékes internet és vezetékes telefon mellett mobiltelefonos díjcsomag is szerepel.

Az ügyfelek a szolgáltatók elmondása szerint rendszerint a könnyebb számlakezelés és a különböző, a listaárakhoz képest akár igen jelentős mértékű kedvezmények hatására választanak a csomagajánlatokból.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról