Szerző: Bodnár Ádám

2012. augusztus 14. 12:34

További haladékot kapott az Oracle JDK 6

Több mint egy éve megjelent a Java SE 7, azonban a fejlesztők úgy tűnik, továbbra is ragaszkodnak a 6-os verzióhoz - mi más lehet az oka annak, hogy az Oracle másodszor tolja ki a JDK 6 támogatásának megszüntetését?

Ismét meghosszabbította az Oracle JDK 6 támogatási életciklusát az Oracle. Az eredeti tervek szerint egy évvel a JDK 7 megjelenése után, azaz idén júliusban véget kellet volna érjen a termék szokásos támogatása, azonban a cég először novemberre tolta ki a határidőt, most pedig jövő februárra.

Érdemei elismerése mellett

"Öt éven keresztül a JDK6 volt az alapértelmezett JDK és megérdemli hogy hosszabb nyilvános támogatást kapjon mint a korábbi főverziók" - írja a cég hivatalos blogjában Henrik Stahl, az Oracle Java platform technológiai csoportjának vezetője. "További konzultáció és megfontolás után az Oracle JDK 6 nyilvános támogatási ciklusának vége 2013 februárjára módosul. Ez azt jelenti, hogy az utolsó nyilvánosan elérhető JDK 6 verzió 2013 februárjában jelenik meg."

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ennél valójában hosszabb a szoftver támogatási ciklusa, de 2013 februárját követően már csak azok jutnak hozzá az újabb változatokhoz, akik a JDK 6-ra épülő Oracle-szoftverre érvényes terméktámogatási szerződéssel vagy Oracle Java SE Support szerződéssel rendelkeznek, ők a My Oracle Support oldalon keresztül kapják meg a friss verziókat. A JDK 6 ezzel együtt sem tűnik el, a Java Archive-ban továbbra is elérhető marad, de elsősorban csak tesztelési, debuggolási célra, éles üzemben, termelési környezetben való használatát az Oracle nem javasolja.

Kétéves ciklusra állnak át

Az Oracle feltett szándéka, hogy kétévente új főverzió érkezzen a Javából: a Java SE 7 tavaly nyáron jelent meg, a 8-at pedig többszöri halasztás után most éppen jövő szeptemberre ígérik. A kétéves kiadási ciklussal kapcsolatban a vállalat azt is közölte, a jövőben minden egyes Java főverzió publikus támogatása külön értesítés nélkül megszűnik abban az esetben, ha a megjelenése óta eltelt három év, az azt követő főverzió megjelenése óta eltelt egy év, és legalább hat hónapja az alapértelmezett futásidejű környezet a végfelhasználói desktopokon a www.java.com szerint.

A Java SE 8 leginkább azokat az újításokat fogja tartalmazni, amelyek a Java 7-ből kimaradtak: A Project Coin a nyelv egyszerűsítését célozza, és jelentős produktivitás-növekedést ígér a fejlesztőknek, a mindennapi feladatok és kódolás megkönnyítésével. A Java SE 7-be a kért változások mintegy fele került bele a nyelvbe, köztük a diamond operátor, amely a rendelkezésre álló algoritmusok között válogat, a "try-with-resources" és a "strings in switch". A Java 7 egyik fontos fejlesztése lett volna a modularitás, ezeket az erőfeszítéseket a Jigsaw projekt fogja össze, egy másik fontos fejlesztés pedig a Lambda projekt keretén belül történik, ami új első osztályú függvények és függvényzárások beépítését célozza - előbbivel csak a Java 9-ben, utóbbival azonban már a Java 8-ban találkozhatunk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról