Szerző: Bodnár Ádám

2012. augusztus 13. 13:50

Fogyókúrára fogja a Google a Motorola Mobilityt

Húszezer alkalmazottjának ötödét, mintegy 4 ezer főt tesz lapátra a Motorola Mobility, hogy újra nyereségesen tudjon működni. A vállalatnak világszerte mintegy 90 létesítménye van jelenleg, ezek harmadát takarékossági okokból bezárják.

Túl nagy volt a cég

Gyors és drasztikus fogyókúrát írt elő a Motorola Mobilitynek új tulajdonosa, a Google. Az egykor második legnagyobb mobiltelefon-gyártó akvizícióját idén májusban zárta le a keresőcég, a 12,5 milliárd dolláros ügylet keretében a vevő nem csak a Motorola Mobility kiterjedt szellemi tulajdonát szerezte meg, hanem létesítményeit és alkalmazottait is - ezekből pedig jóval több van annál mint amire szükség van. A dolgozók létszámát ötödével csökkenti a Motorola, a 20 ezer dolgozóból 4 ezren kényszerülnek menni, a leépítések elsősorban az Egyesült Államokon kívül lesznek, írja a Wall Street Journal. "Ezek a változások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a Motorola készülékgyártó részlege újra nyereséges legyen azután, hogy az utóbbi 16 negyedévből 14-ben veszteséges volt" - közölte a Google.

A leépítések hírét elsőként megszellőztető New York Times úgy tudja, a Motorola célja a veszteséges piacokról és szegmensekből való teljes kivonulás. A vállalat fel kíván hagyni az egyszerű, olcsó mobiltelefonok gyártásával és kizárólag az androidos okostelefonokat tartja meg a kínálatában, ráadásul ezekből is szűk lesz a választék - néhány tucat modell helyett valóban csak néhány készülékre koncentrál a Motorola, így jobban fókuszálható a tervezés, a gyártás és a marketing. A társaság világszerte mintegy 90 létesítménnyel rendelkezik, ezek harmadát is bezárják. A kutatás-fejlesztés három helyen zajlik majd tovább, Chicagóban, a kaliforniai Sunnyvale-ben, valamint Pekingben.

A Motorola a 2000-es évek elején volt a csúcson, szupervékony RAZR modelljével teljesen megváltoztatta a modern mobiltelefonokkal kapcsolatos elvárásokat, azonban a készülék aránytalan sikere volt a vállalat későbbi veszte is. A Motorola képtelen volt ezt a sikert megismételni, erőforrásait szétforgácsolta, az iPhone megjelenésével induló okostelefon-piaci robbanás pedig teljesen a partvonalra helyezte a céget. A veszteséges készülékgyártás leválasztásából létrejött Motorola Mobility az Android felé fordult és az okostelefonokra koncentrált, azonban nem tudta érdemben felvenni a versenyt az olyan vetélytársakkal mint a Samsung és a HTC.

A Google kezében

A vegetáló, folyamatosan veszteséges vállalatra tavaly tett 12,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot a Google, amelynek az okostelefon-piacon dúló jogi háború közepette rendkívül nagy szüksége volt a Motorola szellemi tulajdonára, szabadalmaira. Az akvizíció idén májusban zárult le, így nem tudni, pontosan hány telefont értékesített a Motorola, de a piaci versenyben elfoglalt pozícióját jól mutatja, hogy a nagy elemzők egyikénél sincs az öt legnagyobb okostelefon-gyártó között, olyanok is megelőzik már mint a ZTE és a Huawei.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A felvásárlással egy 20 ezer fős szervezet került a Google kezébe, amely önmaga alig nagyobb volt ennél - elkerülhetetlen volt a pazarló egység áramvonalasítása. Az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentumok tanúsága szerint a leépítések 275 millió dolláros közvetlen költséget jelentenek a Google számára, amelyek nagyját a most folyó harmadik negyedévben, kisebb részét pedig a negyedik negyedévben könyveli el a keresőcég. A Google továbbá arról is tájékoztatott, hogy az átszervezések további "jelentős" kiadásokkal járnak, ezeket azonban egyelőre nem számszerűsítette.

A vállalat eközben arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a következő negyedévek során nagy kilengések lesznek a Motorola forgalmában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról