Szerző: Gálffy Csaba

2012. július 20. 15:48

Csalódást keltő negyedév az AMD-nél

Vékony profitot generált az AMD, folytatódik a kis szegmensek meghódítására indított hadjárat. A cég bevétele és profitja csökkent, veszteség viszont az agresszív költségkezelésnek betudhatóan nincs.

Saját várakozásait is alulmúlta az AMD - jelentette be a cég elnök-vezérigazgatója a pénzügyi jelentést követő konferenciahíváson. A cég bevétele 1,41 milliárd dollár volt a második negyedévben, ami 10 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A csalódást keltő pénzügyi eredményekhez két tényező vezetett, egyrészt az asztali processzorok rendkívül gyengén fogytak Kínában és Európában, másrészt a gyenge fogyasztói kereslet világszerte visszafogta a PC-eladásokat.

Az AMD becsületére szól, hogy még egy ilyen rendkívül gyenge negyedévben is tudott profitot termelni. Read bevallása szerint a piaci problémákra hamar felfigyeltek, a költségek agresszív visszafogásával pedig sikerült elkerülni a veszteséget és vékony, 37 millió dolláros profitot generálni, de ez is elmarad az előző évben produkált 61 millió dolláros profittól. A cég mozgásterét a kemény kezű költségmenedzsment korlátozza, míg az Intel több milliárd dollárt fektetett a litográfiás eszközöket gyártó ASML-be, az AMD hasonló nagyszabású, évek múlva megtérülő befektetésekre már nem képes a félvezetőgyártásban. A kis gyártó azonban próbálja kiszúrni az Intel radarja alatt maradó, kisebb forgalmat, azonban nagyobb eredményhányadot nyújtó szegmenseket, ennek az óvatos befektetési stratégiának volt a része a SeaMicro felvásárlása is.

Az AMD új terméke, a Trinity egyelőre noteszgépekben érhető el, az AMD bevallása szerint immár nincsenek gyártási problémák, a keresletet teljesen ki tudják elégíteni. A helyzeten a Brazos 2.0 is javított, a nagyon olcsó processzorcsalád segítségével a cég az 500 dollár alatti számítógépek piacán némileg növelni is tudta részesedését. A gyártó nagyon készül a Windows 8 megjelenésére, rengeteg gyártóval működnek együtt és rekordszámú új számítógépmodell kerül a boltok polcaira november-decemberben.

A szerverekbe szánt processzorokból származó bevétel nőtt a negyedévben, azonban nem érte el az AMD várakozásait. A család tavalyi bemutatkozásakor beindultak az eladások, a második negyedévre azonban "szünet állt be a szerver üzletágban" - fogalmazott Read. Az AMD igyekszik a piac azon területeire fókuszálni, ahol a Bulldozer-alapú Opteronok vezetnek teljesítményben, ezekben a szegmensekben lát növekedési potenciált a gyártó. A SeaMicro felvásárlásából rövid távon nem számít jelentős eredményekre az AMD, hosszú távon azonban fontos eleme lehet a cég versenyképességének.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A grafikus gyorsítókkal foglalkozó részleg jól dolgozott, és hozta a szezonális mintáknak megfelelő eladásokat - pontosan ugyanakkora bevételt termelt, mint tavaly (367 millió dollárt), a 7 millió dolláros üzemi veszteség helyett azonban igen egészséges 31 milliós üzemi nyereséget mutatott. Az AMD-t viszont igen érzékenyen érinti, hogy a konzolpiac fokozatosan befagyott, a játékosok lassan a következő generációs Sony és Microsoft konzolt várják, így az AMD egyik fontos bevételi forrása is apadóban van. A negyedik negyedév várhatóan újra meghúzza majd a konzoleladásokat, a nyári és az őszi szezon azonban gyengének számít.

Az igazi férfiaknak...

Az AMD mostani problémái egyébként a konferenciahívás szerint részben a 32 nanométeres processzorok termelési problémáira vezethetőek vissza. Míg a GlobalFoundries gyártási kapacitása limitálta a Llano sorozatú processzorok eladásait, addig az AMD az OEM gyártókat részesítette előnybe, a kiskereskedelmi kereslet pedig nagyrészt kielégítetlen maradt. Később, amikor a szerződéses gyártó már tudott elegendő processzort gyártani, a kiskereskedelemben alaplaphiány alakult ki, az asztali processzorok pedig önmagukban eladhatatlanokká váltak. Ez azért is problémás, mert fokozatosan piacra kerülnek a Llano utódjának számító Trinity-család tagjai, így a Llanók még nehezebben adhatóak már el. Read elmondása szerint a raktárkészletek leépítéséhez még legalább két negyedévre lesz szükség, érdemes tehát felkészülni hatalmas akciókra késő ősszel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról