Szerző: Gálffy Csaba

2012. július 19. 14:30

Továbbra is képtelen áttörést elérni a Nokia

A vártnál sokkal sikeresebb pénzügyi eredményekről számolt be a Nokia. A gyártó masszív veszteséget könyvelt el és a Lumiák sem fogynak látványosan, a készülékgyártás veszteséges, a készpénzállomány azonban rendben van.

Nem fogynak a várt mértékben a Lumia okostelefonok, a visszatérés nagy kulcsának tartott amerikai piacra pedig nem tudott betörni a Nokia - foglalhatóak össze a finn gyártó második negyedéves pénzügyi adatai. A gyártó veszteségei tovább nőnek, a Windows Phone azonban már egyre nagyobb szeletet hasít ki az eladásokból, az átmeneti időszak legnehezebb hónapjai lassan véget érhetnek.

Négymillió Lumia

A Nokia adatai szerint az elmúlt negyedévben összesen 73 millió hagyományos ("buta") telefont adtak el, ami enyhe, két százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. Az okostelefonos üzletág azonban összerogyott, az egy évvel ezelőtti 16,7 millió után most csak 10,2 millió darab fogyott - ezek mintegy 40 százaléka azonban Lumia márkájú volt, vagyis az első negyedévhez képest megduplázódott a Windows Phone-os készülékek eladása. Az okostelefonok átlagos eladási ára enyhén emelkedett, 141 euróról 151 euróra, ami elsősorban a modernebb, így drágább Lumiák magasabb arányának köszönhető. A "buta" telefonok átlagára azonban tovább csökkent és 36 euró helyett már csak 31 eurót tesz ki.

A telefongyártás egyébként továbbra is egyre veszteségesebb üzemi szinten, az egyszeri tételek nélkül is 365 millió eurós mínuszt mutat, szemben az előző év hasonló időszakának 400 millió dolláros pluszával, vagy az előző negyedév "mindössze" 127 milliós veszteségével. Az egyszeri tételek ezt még 109 millió eurós veszteséggel fejelik meg, amely a gyárbezárások, végkielégítések és egyéb, az átszervezéssel kapcsolatos költségeket jelenti.

Amerikában nagyon nem megy

A Nokia számára rendkívül elkeserítő hír lehet, hogy egész Észak-Amerikában mindössze hatszázezer telefont sikerült eladni, ebben pedig benne vannak a hagyományos telefonok is. Ez különösen annak fényében megdöbbentő, hogy egy évvel ezelőtt még másfél millió készüléket adtak el a finnek ebben a régióban. Apró öröm lehet, hogy az eladások értéke viszont látványosan 45 százalékkal nőtt - de így is csak 3 százalékát teszi ki a Nokia eladásainak. A látványos promóciós kampányok, a Microsofttal kötött szoros szövetség tehát egyelőre nem vezet sikerhez a redmondiak hazai pályáján.

A régiók között egyébként értékben Európa vezet, volumenben pedig Ázsia (Kína és a Közel-Kelet nélkül) veszi a legtöbb Nokiát, 29 millió darabot, ezek összértéke is majdnem eléri az európai eladásokat. (950 millió euró illetve 1,1 millió euró). A Nokia rendkívül súlyos problémáira talán még az amerikai kudarcnál is jellemzőbb, hogy Kínában az eladások értéke 41 százalékkal, volumene 30 százalékkal esett, az ország gyorsan vált a Nokia növekedésének egyik legfontosabb pilléréből újabb kudarc helyszínévé.

Ez már az alja lehet

A Nokia jövőjéért aggódók számára talán a legjobb hír, hogy a cég továbbra is jelentős nettó készpénzállománnyal rendelkezik és ezt még növelni is sikerült, 3,9-ről 4,2 milliárd euróra. Fizetésképtelenség tehát közelről sem fenyegeti a gyártót, a költségcsökkentés egyelőre megközelítőleg azonos ütemű a bevételek csökkenésével.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A gyártó azonban maga is belátja, hogy a vesszőfutásnak még nincs vége, a pénzügyi jelentés szerint "a harmadik negyedév kihívásokkal teli lesz" az okostelefonos részleg esetében, a termékcsaládok közötti mozgásoknak köszönhetően. A Nokia számításai szerint az egyszeri tételek nélküli veszteség aránya nem változik a harmadik negyedévben sem, vagyis minden 100 dollárnyi eladott telefonon 9,1 dollárt bukik a gyártó. Ennek oka, hogy a piacon rendkívül kiélezett a verseny, és immár a Nokia szerint sem túl nagy a Lumiák iránti kereslet.

Tény azonban, hogy a brutális költségcsökkentési program lassan meghozza a gyümölcsét, a hatalmas volumen összeroppanását a cég vezetése a kapacitások leépítésével jól követi le, így a cég jövőjét nem hozza veszélybe egyelőre a kereslet ilyen mérvű csökkenése. A felhasználók számára azonban még hónapokig nem tud újat mutatni a gyártó, a Windows Phone 8 érkezéséig várhatóan új modellekkel már nem lépnek piacra, így a leépülés még egy ideig biztosan folytatódni fog.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról