Szerző: Bodnár Ádám

2012. március 22. 12:43

MPVI lesz az állami mobilszolgáltató vállalat neve

MPVI Zrt. néven jött létre a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és az MFB közös irányítású vállalata, amely a cégek által konzorciumban elnyert frekvencián mobilszolgáltatást indíthat.

A Gazdasági Versenyhivatal mai közleménye szerint engedélyezte a Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt., valamint az MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. közös
vállalatának, az MPVI Zrt.-nek a megalapítását, melyre az NMHH frekvenciapályázatán elnyert frekvenciahasználati jogosultságot átruházzák.

A vállalkozások 2011. december 6-án Konzorciumi Szerződést kötöttek, melynek alapján kizárólagos tulajdonukban álló gazdasági társaságot alapítanak, amelyre az elnyert frekvenciahasználati jogosultságukat átruházzák.A vállalatok 2012. február 24-én benyújtott kérelmükben a közös vállalkozás alapításához - mint vállalkozások összefonódásához - a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérték. A GVH a vizsgálat során megállapította, hogy a felek tevékenységei között nincs érdemi átfedés, a tranzakció következtében a piaci versenyt károsan befolyásoló hatásokkal nem kell számolni, így engedélyezte a közös irányítású vállalkozás megalapítását, amelynek neve MPVI Mobil Zrt. lett. Az új operátornak legkésőbb 2013 elejéig meg kell kezdenie a működést.

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Amint az ismert, az állami cégekből álló konzorcium összesen 5 MHz-nyi frekvenciához jutott hozzá a tavaly felszabadított, összesen 10,8 MHz-nyi duplex frekvenciát tartalmazó 900 MHz-es EGSM sávból, amelyre tavaly augusztusban írt ki tendert a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH). A konzorcium ezen felül az 1800 MHz-es "D" blokkban és a 2100 MHz-es "E" blokkban további 15-15 MHz-nyi frekvenciához jutott.

Az új szolgáltató indulásához a három már piacon lévő szolgáltatóknak mielőbb nemzeti roamingmegállapodást kell kötnie a negyedik operátorral, így - akárcsak a Vodafone piacra lépésekor - az ügyfelek a kezdetekkor a Magyar Telekom, Telenor és Vodafone hálózatát fogják használni a telefonáláshoz és mobiladat-forgalmazáshoz. Az új szereplőnek első körben a nagyobb, 30 ezernél több lelket számláló városokban, valamint a főbb közlekedési útvonalak mentén kell megkezdenie a saját hálózat kiépítését. Az új cég üzleti modellje nem hivatalos információk szerint elsősorban az állami szektor kiszolgálására, valamint adatszolgáltatás nyújtására fókuszálhat.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról