Szerző: Dojcsák Dániel

2011. október 21. 13:36

Személyes adatokra épít forradalmat a webes ipar

Az elmúlt napokban újra összeültek San Franciscóban a Web 2.0 Summit keretében az online világot meghatározó cégek és szakértők, hogy summázzák hová jutottunk a nagy közösségi forradalomban és mire számítsunk a következő években. A résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy az adatok online térben tárolása, kezelése és elemzése jelenti a forradalmat.

A felhasználók, fogyasztók százmilliói minden nap 'vallomást tesznek' életükről a cloudban és petabájtos nagyságrendben hagynak értékes személyes adatokat magukról a szolgáltatóknál. Felfedik, hogy milyen a kedvük, milyen igényeik vannak, milyen a politikai, gasztronómiai vagy egyéb ízlésük. A twittek, blogbejegyzések, kommentek és Facebook posztok csak a felső rétegét jelentik ennek a megosztásnak, ezeken felül a webes aktivitások, a mobil eszközökből kinyert lokációs adatok, checkinek, megosztott képek, keresések és közösségi interakciók mind-mind egy adat-Kánaánt hoznak létre.

Az adatbázisok robbanásszerű növekedése lehetőséget adott a vállalatoknak arra, hogy minden eddiginél testreszabottabb, egyedibb tartalmat és szolgáltatást közvetítsenek a fogyasztóik felé, sikert pedig az tud elérni, aki a fent említett információmasszából a leghatékonyabban képes kivenni a hasznos visszacsatolásokat, aki a leginkább képes üzleti üzenetekre, jelzésekre fordítani a tömegek adatait.

Korszakalkotók

A cloud, a mobilitás és a közösségi logikára váltott webhasználat hármassága együtt felel az iparág forradalmáért, a most látható tendenciákhoz mindhárom tényezőre szükség volt, vélekedik Marc Benioff, a Salesforce.com vezérigazgatója. A Web 2.0 Summit előadásai között három olyan területet is kiemeltek az előadók, ahol már a piac átesett a következő fázisba és élt az újkori adatkezelés által adott lehetőségekkel - ezek jelenleg a zene, zenehallgatás, a televízió, illetve általában véve a webes szolgáltatások és az adakezelés viszonya.

Hétfőn Sean Parker, a Napster alapítója beszélt arról, hogyan alakult át a zeneipar a webes forradalom hatására. Ebben a folyamatban a Napsternek valóban úttörő szerepe volt, de az inkább számít figyelemfelkeltésnek, mint valós átalakulásnak. Mára a zenehallgatás újrarendeződött a közösségi adatok, preferenciák és ajánlások köré. Sean Parker jelenleg a skandináv Spotify befektetői között ténykedik, s ennek példáján szemlélteti, hogyan működőképes ma a zeneipar. A felhasználók láthatják, hogy barátaik milyen zenét hallgatnak, megoszthatják a lejátszási listáikat, kedvenceket, ezek az adatok automatikusan be tudnak kerülni a Facebook feedekbe, megteremtve a zenei “felfedezés” egy új módját. Nem csak más technológiával hallgatjuk a zenét, hanem más (több) tartalmat is fogyasztunk.

A barátaink az új kapuőrök

A tény, hogy nem kell megvásárolni egy adott muzsikát egy hordozón, hanem egy átalánydíjas szolgáltatáson keresztül gyakorlatilag bármihez hozzáférnek az emberek, már eleve változtat a hallgatás filozófiáján. Nem kell döntéseket hozni, nem korlátozódnak a lehetőségek egy szűk saját gyűjteményre. A 10-20 millió számos zenei katalógusokban való válogatás viszont túl sok lenne, ahogyan a világ eseményeiből sem tudnak önmaguk válogatni az emberek, ezért van szükség a médiára, ami válogat, értelmez. A szelekciót és ajánlást korábban a kiadók végezték, sztárokat válogattak, kampányokat csináltak, ami persze a jövőben is megmarad, de a valódi kapuőr szerep egy szinttel lejjebb kerül és a közösség, a fogyasztók hálózata végzi el ezt. Nem egy vastag csövön érkezik egy közös nevezőre hozott átlagos ízlésvilág, hanem mindenki képes az egyéni igényeit kielégíteni.

Ezek a zenei szolgáltatók gyakorlatilag feleslegessé teszik a zeneiparra rátelepedett kiadók klasszikus funkcióit, Sean Parker azt mondja, nem is érti, hogy miért vállal még bármelyik zenész szerződést tradicionális kiadókkal manapság. A fejlődést épp ezért igyekezett minden eszközzel meggátolni a jogi támogatással felvértezett kiadói blokk, félve mentek bele minden online terjesztéses próbálkozásba. Illetve mind a mai napig a hideg futkos a kiadók hátán, ha cloud zenetárolásról van szó. Sean Parker szerint viszont a Spotify bevégezte azt, amit a Napster elkezdett.

Valós idejű reakciók a weben

Deb Roy, a Blufin Labs vezérigazgatója a zene mellett a másik gyorsan változó területet vette górcső alá, mégpedig a televíziózást. A televíziós adások által keltett érdeklődés, elkötelezettség közösségi médiában való megjelenését vizsgáló Bluefin Labs vezetője szerint a nézők adásokta adott reakcióinak és kommentárjainak száma meredek ívben növekszik, ráadásul ezek nagy része már nem utólagos értékelés, összefoglalás, hanem valós idejű “csevegés”. Az USA-ban a “Két pasi és egy kicsi” című sorozatra érkező közösségi kommentárok mennyisége 12 ezer százalékkal növekedett az előző évadhoz képest. Ebben nyilván volt szerepe az Ashton Kutchert övező bulvárérdeklődésnek is, de a növekedés akkor is látványos.

A Bluefin Labs több milliárd ilyen kommentárt és visszajelzést elemezve arra jutott, hogy nem csak a reakciók tartalma változott meg, hanem a nézők viselkedése, szokásai és döntési mechanizmusai is. Minden közösségi webes dialógus hatással van a nézőkre, ezek alapján döntenek arról, hogy az adott adást nézzék-e vagy sem, s egyre kevesebb hatása van a professzionális igénykeltésnek. Ez a tendencia a hirdetőket is átformálta, akik már sokkal tudatosabban képesek eldönteni azt, hogy hol és hogyan költsék el a büdzséjüket, hiszen minden tartalom minden percéről részletes elemzések állnak rendelkezésre. A tévés iparban pedig a termékelhelyezés és a hirdetési célzás pontossága kritikusan fontos, a közösségi média és a cloudban gyűjtött adatok révén pedig  megmondható, hogy hová mennyi dollárt kell tenni.

Adatfüggésbe kerültek a médiacégek

A médiacégek és a hozzájuk kapcsolódó teljes iparág sokkal érzékenyebbé vált a felhasználói igényekre és egyre inkább támaszkodik is ezekre. Ezzel együtt függővé is válnak, szükséges a versenyképességükhöz, hogy egyre több részlet derüljön ki a felhasználóról. Ezt viszont a személyes adatok biztonságát féltő szervezeteket egyre inkább aggasztja, a webes adatgyűjtő és az adatokat felhasználó vállalatok is vékony jégen járnak. A felhasználói profilok részletessége és pontossága - már akkor is, ha csak a saját profilunkra érkező Google- vagy Facebook-hirdetéseket nézzük - ijesztő. Ami most ijesztő, az pár év múlva viszont szükségszerű és megszokott lesz. Napjainkban még nyitott kérdés, hogy az embereknek milyen az attitűdje a privát szférában való turkáláshoz és az, hogy ez hogyan változik meg alapjaiban. Néhány éven belül viszont könnyen megvalósulhat az 1984 utópiája, csak nem politikai, hanem üzleti alapokon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Web 2.0 Summiten Ann Cavoukian kanadai adatvédelmi biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatoknak jobb lenne, ha a privát szféra kezelésére és az üzleti érdekekre nem ellentétes koncepciókként gondolnának. Minden olyan cégnek, ami felhasználói adatokkal operál, már a termékfejlesztés kezdeti szakaszában be kell építenie az adatvédelmi funkciókat és nem a kifejlett stádiumban kellene pofozgatni ezeket.

Az átlátható adatvédelem már nem erény, hanem elvárás

A felhasználók és a szolgáltatás közös érdeke, hogy az adatvédelem alapvető része legyen a terméknek, az emberek kapjanak kontrollt a saját adataik felett és átlátható választások álljanak előttük azzal kapcsolatban, hogy mit osztanak meg, illetve milyen aktivitásnak milyen következménye van. Ez nem csak etikai kérdés, hanem egyben üzleti is, ugyanis sokkal többe kerül utólag implementálni ezeket a lehetőségeket egy meglévő rendszerbe, főleg akkor ha a feleszmélés egy adatlopás vagy bármilyen más visszaélés apropóján történik. Cavoukian úgy fogalmazta ezt meg, hogy “az adatvédelmi elemek létrejöhetnek a tervezés során vagy egy informatikai katasztrófa miatt”.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról