:

Szerző: Koi Tamás

2011. július 27. 15:15

Számon kérték a Vodafone-on az egyiptomi eseményeket

Jogvédők tegnap számon kérték a Vodafone-on az év eleji egyiptomi kormányellenes zavargások során tanúsított magatartását - a cég februárban pár napra lekapcsolta a hálózatát, majd kormánypárti propaganda SMS-eket továbbított előfizetőinek.

Menjetek haza békével

Nemzetközi jogvédő szervezetek képviselői tegnap arra szólították fel a Vodafone Csoport vezetését, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ne forduljon elő a jövőben többé olyan helyzet, amikor egy helyi leányvállalatot az adott ország vezetése kormányzati propaganda célokra használhasson fel, vagy éppen ellehetetlenítse az ellenzék kommunikációját a hálózat lekapcsolásának elrendelésével. A Vodafone-t a februári egyiptomi zavargások során tanúsított gyakorlata miatt nemzetközi szinten és Anglián belül egyaránt bírálatok érték - a cég azzal védekezik, hogy nem volt más választása.

Idén január végén egyiptomi ellenzékiek Mubárak elnök lemondását követelve több tízezer embert hívtak az utcára az észak-afrikai országban. A komoly, több száz ember életét követelő zavargásokba torkolló ellenzéki tüntetések során a telekommunikációs szolgáltatások nem, vagy csak részlegesen voltak elérhetők Egyiptomban, így napokig nem volt internet az országban, emellett a mobiltelefon-szolgáltatásokat is leállították 24 órára.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az országban három nagy mobilszolgáltató működik, a tüntetések idején mindhárom céget arra szólította fel az egyiptomi kormányzat, hogy bizonyos régiókban határozatlan ideig kapcsolják le a hálózatukat. A Vodafone végül elsőként állította vissza a szolgáltatást Egyiptomban, a cégnek azonban kötelessége volt átengednie a kommunikációs infrastruktúrát propaganda-célokra: a kormányzat a mobilszolgáltatók hálózatát felhasználva SMS-eket küldött több millió előfizetőnek, melyben arra szólította fel az előfizetőket, hogy menjenek haza békével.

Nem volt választása

A Vodafone szerint a cégnek egyszerűen nem volt más választása a januári zavargások idején, a helyi szabályozás alapján ugyanis a hatóságok jogosultak arra, hogy krízishelyzetben részleges vagy teljes kommunikációs stopot rendeljenek el. A multi emellett azzal érvelt, hogy ha megtagadta volna az SMS-ek elküldését, azzal saját munkatársait veszélyeztette volna, illetve végső esetben a helyi hatóság válaszul akadályozta volna a vezetékes kommunikációs hálózathoz való hozzáférést, azaz lényegében ellehetetlenítette volna a szolgáltatást.

Az Access lobbicsoport az incidens tapasztalataiból kiindulva arra kérte a Vodafone-t, illetve más, multinacionális jelenléttel bíró telekommunikációs nagyvállalatokat, hogy az adott országok kormányaival egyeztetve mindenhol dolgozzanak ki egy olyan vészhelyzeti protokollt, amit az egyiptomihoz hasonló zavargások idején is életbe lehet léptetni, és ami többek közt garantálja, hogy az előfizetők legalább segélyhívásokat bonyolíthassanak a hálózaton, valamint a szolgáltató elzárkózik mindennemű propagandatevékenység támogatásától.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.