:

Szerző: Koi Tamás

2011. május 4. 14:01

Teljes HSPA+ lefedettséget ígér a T-Mobile

A Magyar Telekom megkezdte mobilhálózati modernizációs projektjét, melynek eredményeként az ország teljes területén HSPA+ szolgáltatást kíván nyújtani.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Telekom a hálózatmodernizációs folyamat eszközbeszállítói partneréül a tendereztetést követően svéd Ericssont választotta, a hálózati infrastruktúra-elemek cseréje pedig azonnal megkezdődik. A két cég vezetői ma sajtótájékoztatón számoltak be a technológiai, műszaki részletekről - az együttműködés pénzügyi vonzatairól nem beszélt sem a Magyar Telekom, sem az Ericsson.

HSPA+ mindenhol

Christopher Mattheisen, a távközlési multi vezérigazgatója elmondta, a már zajló hálózatmodernizációs folyamat első lépcsőfokaként 200 új HSPA+ technológiájú bázisállomást kapcsolnak be Budapesten, valamint több vidéki településen. A szolgáltató később az ország teljes területére ki kívánja terjeszteni a 21 Mbps elméleti sávszélességet biztosító technológiát, idővel pedig további kapacitásbővítés várható a sávszélesség emelésével. A fejlesztés eredményeképpen nem csak az újabb, HSPA+ - képes eszközök tulajdonosai érzékelhetnek majd változásokat, a rádiós oldal kapacitásnövelése ugyanis az összes 3G-s terminálra (modem, mobiltelefon) kihat.

Az Ericsson mindehhez úgynevezett SingleRAN rendszerű bázisállomásokat biztosít, melyek mind a technológiai-, mind a frekvenciaallokációt illetően széleskörű konfigurációs lehetőségeket kínálnak. Ezek a bázisállomások többek közt lehetővé teszik majd azt is, hogy a Magyar Telekom a jelenleg rendelkezésére álló 2100 MHz-es sáv mellett a 900 MHz-es frekvenciatartományban is nyújthasson UMTS-szolgáltatást. A vidéki területek szélessáv-lefedettségének ez lehet az egyik kulcsa, hiszen ezzel gyakorlatilag minden olyan területen nyújthat 3G-s szolgáltatást a cég, ahol jelenleg kizárólag 2G-s lefedettsége van.

A 900 MHz-es frekvenciasáv adatcélú felhasználása egyelőre nem lehetséges Magyarországon, az állam ugyanis az ebben a témában született uniós irányelvek ellenére máig nem bocsátotta a szolgáltatók rendelkezésére a szükséges frekvencialicenceket. A sajtótájékoztató vendége volt Fellegi Tamás, a frekvenciaügyekben illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője is, de hiába próbálták újságírók megtudni az esedékes frekvenciaértékesítési folyamat részleteit, Fellegi csak az eddig is ismert információkat (még ebben a negyedévben kész lesz a tender vagy az aukció jogszabályi háttere) ismételte meg.

Vakrepülés

A Magyar Telekom tehát a Vodafone-hoz hasonlóan lényegében vakon kénytelen repülni: mint ismeretes, március elején a Vodafone is olyan hálózatfejlesztési ütemezést jelentett be, melynek feltétele, hogy a szolgáltató hozzájusson a szabadon lévő 900 MHz-es frekvenciablokk egy részéhez. A Vodafone egyébként szintén kiterjeszti a jelenleg kizárólag Budapestre koncentráló HSPA+ lefedettségét, de a piros szolgáltató országszerte csak 14 Mbps sávszélességet ígért ügyfeleinek.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Rádiós oldalon ugyan mindkét szolgáltató más beszállítókkal dolgozik (a Magyar Telekom az Ericssonnal, a Vodafone pedig a Huawei-jel), de egyformán SinlgeRAN eszközökre építik a hálózatukat, mindez pedig azt feltételezi, hogy a Vodafone felhordóhálózata kisebb kapacitású lehet, mint a Magyar Telekomé.

A SingleRAN rádióknak köszönhetően egyébként a szükséges frekvencialicencek megszerzésével elméletileg bármikor, bármelyik szolgáltató képes lehet az LTE-technológia bevezetésére (a Magyar Telekom szerint erre akár már idén sor kerülhet), de ennek előnyeit csak akkor élvezhetik a felhasználók, ha a mögöttes infrastruktúra is készen áll arra, hogy elvezesse a forgalmat.

A Magyar Telekom egyébként a fejlesztés részeként nem csak az újabb, hanem egyes régebbi adatátviteli technológiák elérését is növeli: a cég idővel teljes EDGE-lefedettséget ígér, az operátor azonban már jelenleg is az ország területének 90 százalékán biztosít ilyen szolgáltatást, így a közel száz százalékos lefedettség elérése nem hoz látványos változást a magenta szolgáltató esetében.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.